– Milyen érzés világbajnoknak lenni?

– Érdekes érzés, de valamivel visszafogottabb, mint amikor megnyertem a Balkán-bajnokságot, vagy szőnyegen lettem Eb-harmadik. Akkoriban kicsit furcsa, és egyben nagyon szokatlan állapot volt, viszont most kezdünk hozzászokni, hogy sorozatban lehet elérni ilyen kiemelkedő eredményeket.

– A birkózók sokat mérlegelik a saját súlyukat, de szoktad mérlegelni egymás között az eddigi kiemelkedő eredményeidet is?

– Nehéz ezeket egymáshoz viszonyítani, szerintem személytől függ, hogy mennyire tart értékesnek egy adott teljesítményt vagy sikert. Számomra a szőnyegen elért Európa-bajnoki bronzérem az, ami a legkedvesebb a gyűjteményemből, de remélem, hogy ez jövőben változni fog, és egy fényesebb éremnek kell átadnia a helyét a kollekciómban.

– Milyen volt a verseny?

– Nehezebb, mint a kontinenstorna, főleg a negyedik, az amerikai birkózó elleni mérkőzésem hozott kemény küzdelmet, akkor már éreztem némi fáradtságot. Érdekes módon a döntő egyáltalán nem volt nehéz. Az ukrán ellenfelem túlságosan is magabiztos volt a saját győzelmében, talán mert sima győzelmekkel jutott a fináléba, a mérkőzés előtt pedig az edzőm, Katona László figyelmeztetett, hogy az ukrán folyamatosan a fejemet fogja húzni. Így eldöntöttem, hogyha ezt csinálja, akkor én közben lábra megyek. Ez kétszer be is jött, így 25 másodperc alatt véget is ért a döntő.

– Szívesen mész vissza Görögországban, tekintve, hogy a Balkán-bajnoki címet ott szerezted?

– Természetesen. De a szervezésre sem lehet panaszom, mivel homokban zajlott a verseny, a görögök egy szép tengerparton rendezték be az arénát, egy vendéglátó egység közvetlen közelében, így a nézők számára is minden feltétel adott volt.

– Milyen kihívás vár rád a közeljövőben?

– Ugyanúgy folytatom az edzéseket, mintha mi sem történt volna, jönnek hamarosan az országos egyéni és csapatbajnokságok, oda sem mehetünk felkészületlenül. Ilyen eredmények után illik ott is szépen teljesíteni.