Fagylaltozás nagymamákkal
Szerepel a gyerek, egymást érik az évzáró ünnepségek, kicsik-nagyon egybegyűlnek, s az izgalmas fellépések, ruhavasalások, szavalatok, éneklések virágátadások után szólna még két jó szót a család, különlegessé tenné az eseményt például egy fagylaltozással. Kitüntetés ez a gyermeknek, jól jön a testvéreknek, és a nagymamák számára sem mindennapos. A nagy csapat próbál egy iskolaközeli helyet választani, szem előtt tartva, hogy ne legyen dohányfüstös (a gyerekek miatt) és huzatos sem (az idősek miatt) és ha lehet, túl hangos sem (a remélt csevegés miatt). Akad is hely az iskolától nem túl távol, a piachoz annál közelebb, s le is telepszik a nyolcfős társaság egy emeleti asztalhoz, ahol majdnem minden feltétel adott lenne, csak a zene túl hangos, de kérésre kicsit halkítják. Érkezik a kiszolgáló, kezdődhet a rendelés. Mindenki fagylaltot kérne, de az ifjú pincérlány kifejti, hogy tizenhat féle van, ő nem sorolja fel valamennyit, a nyolc kedves vendég vonuljon le és nézze meg a fagyispultnál a kínálatot. Többszöri kapacitálásra mégis csak felsorol négy-öt félét a választékból (vanília, csokoládé, citrom, erdei gyümölcs, snikers… ott sem kell dolgozni, hogy ismerd a kínálat egy részét). Megmagyarázza azt is, hogy miért nincs étlap vagy fagylaltlap az asztalokon: mert folyton változik a fagyifelhozatal, és előfordulhatna, hogy épp az nincs a hűtőpultban, amit a vendég kiválaszt. De hogy miért nem készít magának, mondjuk egy „puskát”, egy kis cédulát, arra nem ad választ az a tény sem, hogy állítólag nemcsak a kínálat, hanem a kiszolgálószemélyzet is folyton változik. A társaság fogyaszt, jobb híján vanília, csokoládé, citrom, erdei gyümölcs, snikers variációkat, fizet, s valamiért a végösszeg is több lesz, mint 16 gombóc árának együttese, majd eldönti, hogy ide sem jön többet, sem nagymamákkal, sem nélkülük, ha mégoly finom is a fagyi, szimpatikus és találó is (lehetne) a vendéglátóegység neve.
Daczó Katalin