Év végéig pályázhatnak a termelői csoportok

HN-információ
December 30-ig fogadják a mezőgazdasági, valamint gyümölcstermelői csoportok támogatására benyújtott pályázatokat a Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) megyei kirendeltségei. Az Országos Vidékfejlesztési Terv (PNDR) 9.1-es alintézkedésén a mezőgazdasági termelői csoportok támogatására 4,9 millió eurós, míg a 9.1a jelű alintézkedésen belül a gyümölcstermelői szervezek részéről 2,2 millió eurós keretösszegre várják a pályázatokat. A 9.1-es intézkedés mindkét variánsára olyan termelői csoportok jelentkezhetnek, akiket a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium 2014. január elseje után ismert el, ám támogatásban korábban még nem részesített. Az intézkedés keretében elérhető támogatást az első esztendőben az illető termelői csoport üzleti forgalmának 10 százalékában, a második esztendőben 8, a harmadikban 6, a negyedikben 5, míg az utolsó, ötödik esztendőben az éves üzleti forgalom 4 százalékában határozták meg. Az éves szinten lehívható támogatás maximum-összege azonban évi 100 ezer eurónál nem lehet magasabb.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!