borús égbolt
Európai támpontok
Európai támpontok címmel nyílt kiállítás a csíkszeredai Megyeháza Galériában. A július 10-ig látogatható tárlat megtekintéséhez és a látottak értelmezéséhez nyújt támpontokat Székedi Ferenc.
Azt a címet viseli ez a kiállítás, de mielőtt rátérnék néhány vonulatának bemutatására, hadd helyezzek el néhány hazai támpontot. Az itt látható alkotások azoknak a művészeknek a kézjegyeit viselik magukon, akik a HDU elnevezésű csoportba tömörültek. Ha azt mondanám, hogy écs-di-ju, akkor valamiféle Human Development Unionra gondolhatnánk, vagy valamiféle modern programra, huszonegyedik századi misztikumra vagy éppen divatos szakmai tolvajnyelvre, de hát rögtön meg is kell cáfolnom: a három betű mögött még sincs semmiféle titokzatosság. Bukarestben a Iulia Haşdeu nevű utcában – pontosabban Intrarea Iulia Haşdeu – a Művelődésügyi Minisztérium kialakított néhány műtermet, és ezeket a művészek rendelkezésére bocsátotta, három betű kihagyásával innen származik a név. Egyébként nem ez az egyetlen hely a fővárosban, a különböző kerületekben a polgármesteri hivatalok igyekeznek hasonló módon támogatni a művészeket, sok-sok művésztelep, művészcsoport, műterem, galéria kapott helyet az utóbbi években ily módon Bukarestben, és nem csupán a Lipscani-on vagy annak környékén.
Ilyen csoportosulásokat azért érdemes létrehozni és akár jogi személyiségekként bejelenteni, mert könnyebben lehet mozogni a hazai piacgazdaság különböző terein, jobban lehet törvényesen is menedzselni az alkotásokat, hiszen manapság már csak nagyon kevesen alkotnak önmagukért. A HDU az évek során mind itthon, mind külföldön többfelé állított ki, a mostani közös tárlat a Bukaresti Közkönyvtárból érkezett hozzánk.
Valamikor, amikor még én is egyetemista voltam Bukarestben, Mihail Sadoveanu könyvtárnak hívták az akkor közel másfél évszázados múltra visszatekintő intézményt, manapság már BMB, azaz Biblioteca Metropolitană București névre hallgat és kiállítótermét rendszeresen felkínálja a képzőművészeknek.
Ez a kiállítás a Temeiuri, az Alapok elnevezésű sorozatba illeszkedik be, amelyet egy ideig a Parlament is vendégül látott, és létrehozása többek az általunk is jól ismert Radu George Serafim műkritikus és a megnyitón jelen levő Carmen Olteanu képzőművész nevéhez kapcsolódik, akik mindketten részt vettek a Botár László szervezte csíkszeredai Free Campen.
Igen jól működő kapcsolati hálóról van tehát szó, amely a mai világban nagyon fontos és többek között nélkülözhetetlen eszköze az értékek több helyszíni bemutatásának, a hazai képzőművészet forrongó, eleven életébe való betekintésnek.
A társadalomtudósok, amikor valamilyen esemény beágyazódását vagy különböző jelenségeket akarnak vizsgálni, akkor a legtöbbször mintavétellel kezdik a munkájukat. Életkor, foglalkozás, lakhely és sok más kritérium szerint hoznak létre csoportokat, amelyek azután kisebb-nagyobb hibahatárokkal jellemzők lesznek az egészre. Jól láthatjuk mindezt az ilyen vagy amolyan, mifelénk is nagy kampánylendülettel végrehajtott választásokon.
Azért mondtam mindezt, mert én ezt a kiállítást úgy képzelem el, mint egyfajta mintavételt a mai bukaresti képzőművészeti életből. Fiatalok és idősebbek alkotásait láthatjuk itt együtt, tősgyökeres bukarestiek munkáit ugyanúgy, mint akik más születési hely vagy máshol végzett főiskola után kerültek a fővárosba, és már ez is kialakítja azt a változatosságot, amely ezt a tárlatot jellemzi.
A változatosság nem csupán műfajilag, hanem művészeti vonatkozásokban, művészeti áramlatokban is érvényesül, hiszen a román piktúra hagyományain alapuló klasszikus olajfestményektől a szürrealista és metafizikai fogantatáson át a posztimpresszionista és absztrakt felfogású képekig sok mindent látni itt, mint ahogyan a szobrok is széles skáláját mutatják be a letisztult brâncuşi-i hagyományoktól az ortodox fogantatású vagy a társadalmi karikírozású alkotásokig, mint ahogyan a különböző modern társításokkal próbálják megtörni a hagyományos textíliák világát. És azt hiszem, a látogató újra felfedezheti a kolostorok hangulatát, sötétebb tónusú színvilágát, mindazt, ahogyan egy mai művész érzi a hagyományokat, az idők jeleit.
Mindezek a kiállítások arra is jók, hogy figyelmeztessenek: ne zárkózzunk önmagunkba, nyissunk mindenfelé, tiszteljük a másságot, mint az emberi lét alapvető jellemzőjét és becsüljük meg mindazokat az alkotókat, akik bárhol is éljenek, az értékteremtésnek szentelik az életüket.
[gallery size="medium" ids="90505,90506,90507,90508,90510,90511,90512,90513,90514,90515,90516"]
Azt a címet viseli ez a kiállítás, de mielőtt rátérnék néhány vonulatának bemutatására, hadd helyezzek el néhány hazai támpontot. Az itt látható alkotások azoknak a művészeknek a kézjegyeit viselik magukon, akik a HDU elnevezésű csoportba tömörültek. Ha azt mondanám, hogy écs-di-ju, akkor valamiféle Human Development Unionra gondolhatnánk, vagy valamiféle modern programra, huszonegyedik századi misztikumra vagy éppen divatos szakmai tolvajnyelvre, de hát rögtön meg is kell cáfolnom: a három betű mögött még sincs semmiféle titokzatosság. Bukarestben a Iulia Haşdeu nevű utcában – pontosabban Intrarea Iulia Haşdeu – a Művelődésügyi Minisztérium kialakított néhány műtermet, és ezeket a művészek rendelkezésére bocsátotta, három betű kihagyásával innen származik a név. Egyébként nem ez az egyetlen hely a fővárosban, a különböző kerületekben a polgármesteri hivatalok igyekeznek hasonló módon támogatni a művészeket, sok-sok művésztelep, művészcsoport, műterem, galéria kapott helyet az utóbbi években ily módon Bukarestben, és nem csupán a Lipscani-on vagy annak környékén.
Ilyen csoportosulásokat azért érdemes létrehozni és akár jogi személyiségekként bejelenteni, mert könnyebben lehet mozogni a hazai piacgazdaság különböző terein, jobban lehet törvényesen is menedzselni az alkotásokat, hiszen manapság már csak nagyon kevesen alkotnak önmagukért. A HDU az évek során mind itthon, mind külföldön többfelé állított ki, a mostani közös tárlat a Bukaresti Közkönyvtárból érkezett hozzánk.
Valamikor, amikor még én is egyetemista voltam Bukarestben, Mihail Sadoveanu könyvtárnak hívták az akkor közel másfél évszázados múltra visszatekintő intézményt, manapság már BMB, azaz Biblioteca Metropolitană București névre hallgat és kiállítótermét rendszeresen felkínálja a képzőművészeknek.
Ez a kiállítás a Temeiuri, az Alapok elnevezésű sorozatba illeszkedik be, amelyet egy ideig a Parlament is vendégül látott, és létrehozása többek az általunk is jól ismert Radu George Serafim műkritikus és a megnyitón jelen levő Carmen Olteanu képzőművész nevéhez kapcsolódik, akik mindketten részt vettek a Botár László szervezte csíkszeredai Free Campen.
Igen jól működő kapcsolati hálóról van tehát szó, amely a mai világban nagyon fontos és többek között nélkülözhetetlen eszköze az értékek több helyszíni bemutatásának, a hazai képzőművészet forrongó, eleven életébe való betekintésnek.
A társadalomtudósok, amikor valamilyen esemény beágyazódását vagy különböző jelenségeket akarnak vizsgálni, akkor a legtöbbször mintavétellel kezdik a munkájukat. Életkor, foglalkozás, lakhely és sok más kritérium szerint hoznak létre csoportokat, amelyek azután kisebb-nagyobb hibahatárokkal jellemzők lesznek az egészre. Jól láthatjuk mindezt az ilyen vagy amolyan, mifelénk is nagy kampánylendülettel végrehajtott választásokon.
Azért mondtam mindezt, mert én ezt a kiállítást úgy képzelem el, mint egyfajta mintavételt a mai bukaresti képzőművészeti életből. Fiatalok és idősebbek alkotásait láthatjuk itt együtt, tősgyökeres bukarestiek munkáit ugyanúgy, mint akik más születési hely vagy máshol végzett főiskola után kerültek a fővárosba, és már ez is kialakítja azt a változatosságot, amely ezt a tárlatot jellemzi.
A változatosság nem csupán műfajilag, hanem művészeti vonatkozásokban, művészeti áramlatokban is érvényesül, hiszen a román piktúra hagyományain alapuló klasszikus olajfestményektől a szürrealista és metafizikai fogantatáson át a posztimpresszionista és absztrakt felfogású képekig sok mindent látni itt, mint ahogyan a szobrok is széles skáláját mutatják be a letisztult brâncuşi-i hagyományoktól az ortodox fogantatású vagy a társadalmi karikírozású alkotásokig, mint ahogyan a különböző modern társításokkal próbálják megtörni a hagyományos textíliák világát. És azt hiszem, a látogató újra felfedezheti a kolostorok hangulatát, sötétebb tónusú színvilágát, mindazt, ahogyan egy mai művész érzi a hagyományokat, az idők jeleit.
Mindezek a kiállítások arra is jók, hogy figyelmeztessenek: ne zárkózzunk önmagunkba, nyissunk mindenfelé, tiszteljük a másságot, mint az emberi lét alapvető jellemzőjét és becsüljük meg mindazokat az alkotókat, akik bárhol is éljenek, az értékteremtésnek szentelik az életüket.
[gallery size="medium" ids="90505,90506,90507,90508,90510,90511,90512,90513,90514,90515,90516"]
