Hirdetés

Európai színvonalat hozott a táncszínházi fesztivál

HN-információ
Öt nap alatt kilenc előadást tekinthettek meg az érdeklődők a gyergyószentmiklósi Fi­gu­ra Stúdió Színház dance.movement.theater elnevezésű tánc- és mozgásszínházi fesztiválján. Az országos rangú eseményen hazai és magyarországi társulatok, ugyanakkor egy nemzetközi elismertségnek örvendő csapat is színpadra lépett, színes kínálatot biztosítva a nagyérdeműnek. A szervezők rámutattak: több célt is szolgált a magas színvonalú produkciókat felvonultató fesztivál. 06_tanc Öt előadást nagyszínpa­don, négyet pedig a művelődési ház stúdiótermében tekinthettek meg az érdeklődők, ezúttal pedig nem a beszéd, hanem a tánc, a mozgás hordozta a darabok üzenetét. A fesztivált a sepsiszentgyörgyi M Studio nyitotta, akik Igor Sztravinszkij Tavaszi áldozat című művét mutatták be, az eredetileg klasszikus balettre írt zeneművet ezúttal azonban a kortárs tánc nyelvén adták elő. Többek között még fellépett a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a 7/7 című táncelőadásuk már több fesztiváldíjat is elnyert korábban. A magyarországi Tünet Együttes – Az éjszaka csodái című darabban – a tánc és a képzőművészet közötti párbeszédet keltette életre: számítógépes technikával elevenítették fel a színpadon rajzoló lány által alkotott figurákat. A fesztiválnak nemzetközileg is elismert meghívottja is volt, sokan kíváncsiak voltak a Frenák Pál Társulat előadására – a Birdie című darabban kubai, francia és magyar táncművészek léptek színpadra, a látványos darab alapjául pedig a repülés motívum szolgált. A szervező Figura Stúdió Színház igazgatója, Czegő Csongor rámutatott, a fesztivál egyszerre tudott igényes, fővárosias műsort kínálni Gyergyószentmiklósnak, és fiatal tehetséges alkotókat bemutatni a közönségnek. Ez volt a Figura utolsó nagyrendezvénye Czegő igazgatósága alatt, aki a továbbiakkal kapcsolatban megjegyezte: a művelődési ház mostanra kinőtte a rendelkezésére álló infrastruktúrát, a Figura munkájában így egy jelentős infrastrukturális beruházás jelentene minőségi előrelépést. A rendezvénnyel egy időben ezúttal is volt workshop, vagyis kortárstánc-kurzus, ahol Fehér Ferenc magyarországi táncos, koreográfus tartott képzést az érdeklődőknek. Az igazgató ezzel kapcsolatban is elégedetten nyilatkozott, mondván, a műhelymunka hasznosnak bizonyult, minden résztvevő pozitív élményekkel maradt az intenzív öt nap után. A fesztivált a Román Nemzeti Kulturális Alap mellett Hargita Megye Tanácsa, a Nemzeti Kulturális Alap, a Román Színházi Szövetség, a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a Bukaresti Nemzeti Táncközpont, a helyi önkormányzat, valamint cégek támogatták. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!