Hirdetés

Eufóriából gyászos döbbenet

HN-információ
„A gránát a halál muzsikája” – idézett egy katona leveléből Laczkó-Szentmiklósi Endre történelemtanár, a szombati Gyergyóremetén tartott történelmi konferencián. Az eseményt az első világháború centenáriumi évfordulója alkalmából tartották a helyi Balás Gábor Művelődési Házban, ahol tíz történész, javarészt magyarországi szakemberek mutatták be előadásaikban a száz évvel ezelőtt, 1914 és 1918 között történteket. Az eseményeket általánosan bemutató előadások mellett helyhez kötött témákkal is találkozhatott a hallgatóság, amelyet a változatosság szempontjából tartottak fontosnak a szervezők. [caption id="attachment_13646" align="aligncenter" width="960"]Történészkonferencia Gyergyóremetén. A száz évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Történészkonferencia Gyergyóremetén. A száz évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek[/caption] Több magyarországi szakembert is meghívtak az eseményre, erre leginkább az erdélyi kutatók kis létszáma adott okot. A rendezvény megnyitóján Laczkó-Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere elmondta, fontos, hogy a község is csatlakozhat az első világháború centenáriumi eseményeinek sorozatához. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke hangsúlyozta: a megyei önkormányzatnak fontos, hogy támogassa az ehhez hasonló rendezvényeket, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a konferenciát követően javaslatok is érkeznek a megyei tanácshoz. Az előadók fotókkal és légi felvételekkel is igyekeztek láttatni mondandójukat, az előadások igazi időutazásra hívták a hallgatóságot. Nehéz idők voltak Gyergyóban, de nem csak Az első világháború gyergyói eseményeiről Laczkó-Szentmiklósi Endre gyergyó­remetei történelemtanár, iskolaigazgató beszélt a jelenlévőknek. Emlékeztetett: a kezdeti eufória nagyon gyorsan gyászos döbbenetté alakult Gyergyóban. Laczkó részletesen beszámolt a kezdeti lelkesedésről, azonban elmondása szerint minden megváltozott, amikor az első hősi halottak nevét tartalmazó táviratok megérkeztek. Előadásában részletesen bemutatta a megannyi sebesült okozta káoszt, és az árak drasztikus emelkedésének is köszönhető kilátástalanságot. A budapesti Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapít­vány elnöke, Pintér Tamás a székelyek jelenlétéről tartott előadást: a hallgatóság megismerhette a 82. székely gyalogezred 8. menetzászlóalját, és azt a gyergyóalfalvi Gereöffy Gézát, aki egy 65 fős csapatot vezetett San Martino falu határában. Ugyanakkor Márton Áron néhai erdélyi püspök fotója is visszaköszönt a kivetítőről, aki szintén részt vett a háborúban. Változatos előadások A jelenlévők ezenkívül olyan szakemberek előadását hallhatták, mint Rózsafi János, Ligeti Dávid Ádám, Takács Gergely, Illésfalvi Péter és Stencinger Norbert Budapestről, Csóti Csaba főlevéltáros Kaposvárról, Bödök Gergely doktorandusz Egerből, vagy a gyergyóremetei Nagy József, aki egyben szervezője is volt az eseménynek. – Térségünkből dédapáink is részt vettek a háborúban, többek között ezért is fontosnak tartottuk a konferencia megszervezését – mutatott rá Nagy József. A rendezvényt Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Kulturális Központ és a helyi önkormányzat támogatta. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!