borús égbolt
Értünk hozzá
Olyan világban élünk, amelyben mindenki mindenben szeretné egy kicsit bennfentesnek, hozzáértőnek érezni magát. Talán a túlzott önbecsülésünk, talán a nagyfejűségünk az oka, hogy mindent mindenkinél jobban tudunk, legalábbis azt szeretnénk elhinni és elhitetni magunkról. Hogy mi mindenben formál markáns véleményt a közösségi oldalak (és nemcsak) népe, egészen elképesztő. Nem elég, hogy értünk a focihoz, és egyébként minden más sporthoz, de ugyanilyen tájékozottak vagyunk egy sor egyéb szakmában is (igen, mielőtt bárki felhördülne, a labdarúgás is szakma, ami komoly elhivatottságot és kőkemény szakmaiságot kíván). Egy régi rossz vicc szerint, aki nem ért valamihez, az csinálja. Nos, mi nemcsak hogy mindenhez értünk, és mindent csinálunk, de azzal a meggyőződéssel tesszük ezt, hogy mindenkinél jobbak vagyunk. Legyen szó házfelújításról, asztalosmunkáról, vízszerelésről, autójavításról és ezernyi más dologról, biztos, hogy a szakembert, akit az utunkba sodort az élet, egy pénzéhes kontárnak tartjuk, aki csak azt nézi, hol verhet át bennünket. Nincs kegyelem, mindenki eleve hátránnyal indul ebben a bizalomelnyerési versenyben. Talán a múlt öröksége hordozza magában a választ a jelenségre. Az, hogy szűkebb hazánkban egy szörnyű rendszernek köszönhetően annyi mindenben magukra voltak utalva az emberek, annyi mindent kellett megoldani önállóan, gyanakvóvá tett bennünket, és egyben magabiztossá. Ezt én is meg tudom csinálni! – állítjuk büszkén. A legtöbb családban például még élnek a házi praktikák a különböző nyavalyák, betegségek gyógyítására, ami szép és jó, bizonyára némely esetben hasznos is, ám nem tekinthetünk el attól a ténytől, hogy az orvostudomány több ezer éves tapasztalatokra épülő szakmai univerzumában az orvosok jelentik a stabil pontokat. Ők azok, akik sok-sok év tanulás után vállalják azt a felelősséget, amivel a gyógyítás folyamata jár. A legkisebb beavatkozás, egyetlen tanács vagy felírt gyógyszer is életeket menthet, miközben bármely hiba súlyos következményekkel járhat. Hibák pedig előfordulnak. A nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb valaki hibázik egy intézményben. Azonban az az egy hiba, hiába jár mégoly fájdalmas és helyrehozhatatlan következményekkel, mégsem ok arra, hogy az összes egészségügyi alkalmazottat egységesen elítéljük és bűnbaknak kiáltsuk ki. Hajlamosak vagyunk az általánosításokra, a megbélyegzésre, az ítélkezésre. Közben talán elfelejtjük azt, hogy bizonyára mi is hibázunk a munkánk során, és valószínűleg mindig tudnánk fejlődni, jobbá válni. Valaki bennünket is kritizál és megkérdőjelez, talán éppen ebben a pillanatban is, ezeknek a soroknak az olvasása közben is elhangzik, hogy „írnak ezek összevissza”. Valaki pedig ugyanebben a percben a szívéhez kap, vagy éppen egy rossz lépés miatt bokáját töri és kétségbeesetten várja a segítséget. És a mentő rohan, és az orvos segít. Az élet pedig megy előre a maga útján, az autószerelő felemeli a rábízott kocsit, az asztalos megragadja a gyalut, a vízszerelő kicseréli a tönkrement tömítést, a focista kikocog az edzőpályára. Végezzük a dolgunkat. Ha mindenki arra figyelne, ami a munkája, feladata, küldetése, és a lehető legjobban megpróbálná elvégezni azt, egy kicsit máris jobbá válna a világ.
Farkas Endre
web.jpg)
