borús égbolt
Erőfeszítés nélkül nem megy
Kevés kényesebb társadalmi kérdés, gond, probléma (nem kívánt törlendő) létezik a roma közösség integrációjánál. A társadalmi törésvonalak markánsak, rengeteg a személyes sérelem, és nehéz szót érteni. Olyan megoldás, amelyik valamennyi félnek megfelelne, talán nem létezik. Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem kell kitartóan keresni.
Elvégre, ha becsukjuk a szemünket, ha nem, a probléma nem oldódik meg magától. A somlyói tűzvész után ugyanakkor arról is meggyőződhettünk, hogy a roma közösség jelentős része hálás a törődésért. A közösségeink közötti társadalmi feszültséget másképp, mint törődéssel, nehéz enyhíteni. Ez akkor is igaz, ha rossz vért szül, hogy nagyobb figyelem irányul a roma közösségre, mint a magyar vagy román napi megélhetésért küzdő szegényebb rétegre. De valamilyen megoldásnak, sőt megoldásoknak lenniük kell, mert a jelenlegi áldatlan állapot valójában nem jó senkinek.
Éppen ezért jönnek jól az olyan kezdeményezések, mint a vadgalambfalvi felzárkóztató tábor és imahét. A tábor szervezői arról számoltak be, hogy évről évre látványos fejlődést tapasztalnak, és úgy látják, hogy érdemes foglalkozni a vályogviskókban felnövő roma gyerekekkel. Persze egyetlen nyári tábortól még nem várhatunk megváltást, ellenben ha elszaporodnának a hasonló kezdeményezések, akkor joggal remélhetnénk előrelépést. Legalábbis hosszú távon.
Milliószor leírt közhely, tudom, de az oktatás igenis fontos. És legalább ilyen fontos a törődés is. Mert az a roma gyerek, aki úgy nő fel, hogy azt érzi, emberszámba veszik, sokkal könnyebben be tud majd illeszkedni. Aki nem érzi magát lenézettnek, másodrangúnak, kisebb eséllyel fog ellenszenvvel viseltetni a társadalom egészével szemben. Ezért találom szimpatikusnak a tábor koncepcióját: tanítás, szeretet és más semmi. Ennyi bőven elegendő ahhoz, hogy egy gyerek jól érezze magát a bőrében.
Jómagam nem jártam ugyan ott, de derék kollégám riportja (ott figyel a hatos oldalon, nyugodtan lehet lapozni) meggyőzött: érdemes erőt, energiát fektetni a roma közösség felzárkóztatásába. Mert a kis eredmény is eredmény.
Természetesen ábrándos naivitás lenne azt remélni, hogy egy ennyire átfogó társadalmi gond záros határidőn belül megnyugtatóan rendeződik. Ellenben nem a valóságtól teljesen elrugaszkodott gondolat, hogy a hasonló kezdeményezések hosszú távon legalább az esélyét megteremtik közös ügyeink elrendezésének.
Eszem ágában nincs hurráoptimistának lenni. Mert ahogy Székelyföldön gyakran szokták mondani: van baj elég. Ugyanakkor szükségesnek érzem, hogy időként megdicsérjünk egy-egy jó kezdeményezést. Pláne, hogy a szóban forgó tábor több mint egy évtizede működik. A jó példákra ugyanis szükségünk van. Különben csak állnánk és bámulnánk magunk elé magatehetetlenül, és csodálkoznánk, hogy hétköznapi gondjainkra nincs orvosság. Márpedig ha bármilyen eredményt szeretnénk elérni, akkor erőfeszítést kell tennünk. Nem könnyű, tudom, és megvan valamennyiünknek a magunk baja. De erőfeszítés nélkül nem megy.
Kiss Előd-Gergely
.jpg)
