Erdélyi Táncháztalálkozó: a népzene és a tánc ünnepe – Frissítve!

Fiatalok és idősebbek egyaránt bekapcsolódtak a rendezvénybe Fotó: Simó Márton

Aki ráért pénteken és szombaton, programok széles választékában válogathatott Székelyudvarhelyen. A rendezvénysorozat első napján délután 6 órára gyűltek össze az Erdély minden szegletéből érkező zenészek, hogy közös muzsikálással örvendeztessék meg egymást és a fogadásukra összegyűlt érdeklődőket, akik már egy-másfél órával korábban szállingóztak a Patkóba, a Márton Áron tér középső részére. Mivel ez a hely mentes a gépkocsiforgalomtól, kiválóan alkalmas a szabad együttlétekre. Amint az a korábbi években, a táncháztalálkozók felújítása utáni időszakban, 2018-tól kezdődően, harminc esztendővel az első ilyen találkozót követően szokássá vált, innen indult a közönség a zenészek nyomában a Sétatérre.

Orendi István koreográfus, ötletgazda, a felújított táncháztalálkozók főszervezője

Mivel kedvező időjárásnak örvendezhettünk, a régi jégpályán elhelyezett színpadon folytatódtak a fellépések, ahol a sepsiszentgyörgyi Heveder zenekar muzsikált. A programok kezdő időpontjai változtak, egy- vagy félórás módosulások bekövetkeztek ugyan, de ez senkit sem zavart, hiszen a jelen levő több ezer ember bőven talált magának elfoglaltságot. Régóta nem látott ismerősökkel találkozhattunk, akikkel hajdanán együtt kezdtük a táncházas életet. A gyümölcsfesztivál ugyan most nem társult, de nyugodtan lehetett nézelődni a népművészeti és a kézművessátrakban, enni-inni való is bőven akadt, s aki nem látta, 8 órától megtekinthette László Barna Isteni kéz című dokumentumfilmjét, majd három helyszínen is táncolhatott az egymást váltogató zenekarok jóvoltából, amelyek lankadatlanul húzták a különböző tájegységek népi táncdallamait.

Szombaton számos gyermekprogramot is szerveztek. Felléptek a környéken működő gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok; a kezdők és a haladók, fiatalok és idősek számára szerveztek alkalmi táncoktatást a szabadban, ugyanakkor gyermektáncház is volt a Néptáncműhely alagsori próbatermében, amely a Sétatér irányából könnyen megközelíthető, sőt az ablakokon át – ha nem túl népes a kíváncsiskodó tömeg – figyelni lehet a bent zajló eseményeket. Este az idén hetvenéves Magyar Állami Nép Együttes mutatta be a Sportcsarnokban a Körtánc – Kárpát-medence antológia című, széles merítésű és nagy ívű produkcióját. A kétnapos rendezvénysorozatot benti és szabadtéri táncházak sora zárta, amelyek a méltó „levezetés” és a folytatás, az újabb találkozások, a tervezgetések jegyében zajlottak. „Hogy vót?”

A szerző felvételei

Simó Márton

FRISSÍTVE ÚJABB VIDEÓVAL!