Hirdetés

Elszalasztott lehetőség

Második mérkőzését is elvesztette az alsóházi rájátszásban a VSK Csíkszereda férfi kosárlabdacsapata, ezúttal a VSK Galac ellen nem sikerült a bravúr. Pedig volt erre esély szerda este az Erőss Zsolt Arénában.

Kopacz Gyula
Becsült olvasási idő: 3 perc
Elszalasztott lehetőség
A hazaiak győzelmi reményei hamar elszálltak. Hét perc remek csíki játék után fordított a listavezető Fotó: László F. Csaba

Jól indította a meccset a csíki csapat, annak ellenére, hogy másfél perc után a vendégek vezettek három ponttal. Innen fordítani tudott a házigazda, és a hetedik percnek úgy indultak neki a csapatok, hogy az eredményjelzőn 20:15 állt Lászlófy Botond tanítványai javára. Ám ekkor jött egy rövidzárlat a csíkiak játékában, a galaciak zsinórban tizenhárom pontot szerezve magabiztosan húzták be az első negyedet hatpontos előnnyel. Érdekesség, hogy az első negyedet követően a csíkiak dobási aránya százszázalékos volt. Ez többnyire annak volt köszönhető, hogy amikor eljutottak dobásig a hazaiak, akkor a labda mindig a gyűrűben kötött ki, ám a vendégek jól védekeztek, ez pedig gyakran hibára kényszerítette a házigazdákat.

A második negyedben mindkét fél kevés pontot szerzett, ám a galaciak még így is egy egységgel növelték előnyüket, így 36:43-as állásnál mentek pihenni a felek.

A harmadik játékrészben hat és tizenkét pont között változott a pontkülönbség, sajnos a negyed végét jobban megnyomták a vendégek, így tizenegy pontos előnnyel indult az utolsó tíz perc, amely alatt csak egy pontot faragott hátrányából a VSK Csíkszereda, a Duna-partiak győzelemmel buszozhattak haza.

A pontvadászatban egy hónapos szünet következik, március 4-én a csíkiak a sereghajtó Bukaresti Laguna otthonában szerepelnek.

Eredmény
VSK Csíkszereda – VSK Galac 77:87 (22:28, 14:15, 21:25, 20:19). A csíki pontszerzők: Casale 17 (4 × 3), Ignatovic 17, Lufile 15, Bernard 13 (2 × 3), Frolov 3, Draskovic 12 (2 × 3).



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!