Hirdetés

Első szalonnafesztivál Borszéken

Idén első alkalommal szerveztek szalonnafesztivált Borszéken: a kétnapos gasztronómiai esemény az ötletgazda kolozsvári kezdeményezéshez csatlakozva, az üdülőtelep sípályájának közelében várta a termelőket, helyieket és turistákat egyaránt.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 1 perc
Első szalonnafesztivál Borszéken
Szalonna kóstoló és verseny, a rendezvény fénypontja Fotó: Culturarium Egyesület

Két napon át, február 18-19-én várták a hagyományos székely ízek kedvelőit a borszéki szalonnafesztiválra, ahol a finomságok mellett kulturális csemegékkel is várták a látogatókat.

Fazakas Emese szervező, a Culturarium Egyesület elnöke elmondta: szükség van a téli rendezvényekre is a Borszéken, hiszen a sízni és fürdőzni érkező vendégek szívesen látogatnak el gasztronómiai eseményekre is, ahol a helyiek által termelt ételek újabb arcát mutatják a városnak.

Culturarium Egyesület

A rendelkezésre álló sátrak megteltek termelőkkel: 5 hústermékeket, 2 sajtokat árusító termelő jött el, emellett más, házi készítésű termékek is megtalálhatóak voltak a kínálatban. Kisvárosi szinten ez nagyon jó felhozatal, amelyben mindenki megtalálta azokat az ízeket, amelyeket esetleg eddig nem kóstolt, vagy keresett – fogalmazott Fazakas Emese.

Culturarium Egyesület

A szombati, szalonnák versenyére 12 benevező volt: a vetélkedőre nemcsak termelőket, hanem magánszemélyeket is vártak, akik saját felelősségre kiadott nyilatkozat alapján neveztek be. A szalonnákat öttagú zsűri értékelte; a harmadik helyet helyezést helyi lakos kapta meg.

Culturarium Egyesület

A kolozsvárról indult szalonnafesztivál koncepcióját, arculatát, működő elképzeléseit Borszéken is meghonosító eseményen kulturális kínálattal is várták a látogatókat. Táncházzal, gasztronómiai témájú könyvbemutatóval, a Székely Konyha gasztromagazin ismertetőjével, filmvetítéssel, fotókiállítással emelte a rendezvény színvonalát a szervező Culturarium Egyesület, Alexandru Păduran gasztropanzió tulajdonos és a helyi önkormányzat.

Culturarium Egyesület

Culturarium Egyesület



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!