Hirdetés

Először lőttek a Karácsony-kupáért

HN-információ
Első alkalommal tartottak nyílt lövészversenyt Hargita megye egyetlen civil lőterén. Szombaton a Dakota Karácsony–kupa első kiírásán tizenhatan vettek részt a Csíkszépvíz határában található lőtéren. Első alkalommal szerveztek lövészversenyt Hargita megye egyetlen civil lőterén szombaton, a résztvevők három lövésnemben három lőfegyverrel versenyeztek a Dakota Karácsony-kupáért. Noha az érdeklődés a verseny iránt nagy volt, a szervezők mindössze tizenhat nevezőt fogadtak el a lőtéri kapacitás miatt. – A Shooting Club Hargita Sportegyesület Csíkszépvíz határában mintegy háromhektáros területen alakított ki lőteret, amely a megye első és eddigi egyetlen hasonló civil létesítménye – nyilatkozta lapunknak András Róbert, a sportegyesület vezetője. Hozzátette, a szombati verseny az első nyílt verseny, amelyre amatőrök és hivatásos személyek nevezhettek be. – Annak ellenére, hogy a versenyt megelőzően nagyobb volt az érdeklődők száma, csak tizenhat nevezővel szerveztük meg az első Dakota Karácsony-kupát, hiszen több biztonsági intézkedésnek is eleget kell tenni egy lőtéren, és úgy éreztük, ekkora résztvevőszámmal problémamentesen tudtuk megtartani a nyolc órás lövészetet – tette hozzá András Róbert. Az időjárási körülmények ugyan egy picit mostohák voltak, ám ez nem okozott gondot a résztvevőknek, a kiváló hangulatot fokozták a szervezők egy finom ebéddel. Viszont a taktikai lövészet során volt, hogy a versenyző által kötelezően elfogyasztásra váró pohár víz túl jegesre sikerült a hideg miatt. – Három fegyvernemet használtak a résztvevők, lőttek marokfegyverrel, sörétes, pumpálós puskával és kiskaliberű karabéllyal. Az általunk kialakított pályákon volt precíziós, dinamikus és taktikai lövészet – nyilatkozta lapunknak András Róbert. Hozzátette, érdemoklevelet és ajándékcsomagot kaptak a Dakota Karácsony-kupa legjobbjai. A Shooting Club Hargita SE lőterét egyébként lövészet iránt érdeklődő civil személyek, biztonsági cégek veszik igénybe, vadászok is járnak gyakorolni. – A lőtér alkalmas koronglövészetre is, ami egyébként olimpiai sportág – mondta András Róbert. A sportegyesület vezetője elmondta, a koronglövészet mellett a lőtér alkalmas vadászpuska és kézifegyver belövésére is, de élménylövészetet és csapatépítő tréninget is szerveznek kérésre.

Kopacz Gyula



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!