Az utóbbi hetekben gyakran hallhattunk, olvashattunk arról a jogszabályról, melynek értelmében a kiskereskedelmi üzletláncok arra lesznek kötelezettek, hogy a polcaikon található egyes élelmiszerek mennyiségének legalább 50 százalékát hazaiak kell kitegyék. Július 12-én például az egyik napilapban azt olvastunk, hogy az azelőtti napon Klaus Johannis államfő kihirdette az úgynevezett hipermarket-törvényt, s annak nyomán „előnyt kaptak a hazai termelők”. Lehet ugyan „úgynevezett hipermarket-törvényt” emlegetni, de nem arról van szó: a Hivatalos Közlöny július 15-i számában jelent meg az élelmiszeripari termékek kereskedelmére vonatkozó 2009/321-es törvényt újólag módosító és kiegészítő 2016/150-es törvény. Tehát nincs szó lényegében egy új törvényről. Másrészt pedig túlontúl korai lenne azt hangoztatni, hogy „előnyt kaptak a hazai termelők”. Igen, mert a törvény leglényegesebb előírásainak a gyakorlatba ültetésére még várni kell, a legjobb esetben is legalább hat hónapot. [caption id="attachment_32629" align="aligncenter" width="620"] Hazai sárgarépa eddig is volt, gyümölcs annál kevesebb...[/caption] Kezdenénk azzal, hogy még a múlt esztendő májusában néhány liberális honatya a 2009/321-es törvényt módosító és kiegészítő javaslatokat nyújtott be. A megindokolás eléggé felületesnek, fellengősnek tűnt, s az jobbára populista kicsengésű, nevezetesen arra hivatkoznak, hogy fel kellene frissíteni, újra kellene éleszteni a hagyományos kereskedelmet a hipermarketek munkaprogramjának a korlátozása révén, továbbá előtérbe kell helyezni a hazai mezőgazdasági és élelmiszeripari termények, illetve termékek forgalmazását. Többek között arra is hivatkoztak, hogy Magyarországon igen jó eredményekkel járt a hipermarketek működési programjának a korlátozása. Akkor még erre lehetett hivatkozni, de ma már nem, mert olyannyira „bevált” a hétvégi zárvatartás, hogy annak néhány hónappal ezelőtt véget kellett vetni, s jobbára a közvélemény nyomására újra kinyitottak a nagyáruházak. De visszatérve a hazai törvénymódosító kezdeményezésre, annak elfogadása során abból kikerült mindennemű működés, programkorlátozás, s csupán néhány újdonságszámba menő, a hazai gyártmányú termékek forgalmazására vonatkozó előírást olvashatunk a már említett július 15-én megjelent törvényben. Egyébként a kezdeményezés egy viszonylag kacskaringós utat járt be a parlamentben: a sürgősségi eljárásban történő megvitatásával és elfogadásával nem értettek egyet, továbbá a szenátusban a múlt év októberében elutasították, a képviselőházi megvitatása pedig 2015 novemberében kezdődött meg. Időközben, pontosabban az idei esztendő márciusában a kormány a jogszabálytervezetet kedvezőtlenül véleményezte, a képviselőház illetékes szakbizottságában pedig kétszer is megvitatták és véleményezték. A képviselőház plenárisán a megvitatása viszont már simának bizonyult, mert arra június 8-án került sor, és még aznap el is fogadták. Június 22-én küldték meg az államelnöknek kihirdetés végett, aki június 11-én hirdette ki a 2016/678-as dekrétumával. Szakelemzők szerint valószínűsíthető, hogy az államelnöki hivatalnál azért időzött közel három hetet a törvény, mert ott is bizonyos fenntartások fogalmazódhattak meg, amiket a jelek szerint sikerült eloszlatni. Sok a tisztáznivaló A törvényt átolvasva, joggal fogalmazódhatnak meg bizonyos kételyek, mint ahogy annak megszövegezése is esetenként félreérthetőnek, illetve pontatlannak tűnik. Amint már arra utaltunk, egy eddig is hatályos törvényt „szabtak át”, s jobbára annak megszövegezésébe kiegészítő előírások kerültek bele. Ezek között említhetjük az érdekesség kedvéért a „román hús” fogalmának a bevezetését, amely meghatározása szerint az a hús, amely romániai farmokon tenyésztett állatoktól származik. Egy másik új fogalom a „friss élelmiszeripari termék”, ami a meghatározás szerint az az élelem, amelyet nem tartósítottak sterilizálás, dehidratálás, fagyasztás vagy füstölés révén, kivételt képezve a mélyhűtötteket. Egy harmadik fogalom a „román termék”. Ez az a termék, amelyet az ország területén állítanak elő olyan nyersanyagokból, amelyek száz százalékban a romániai farmokról származnak. A törvényben továbbá többször is utalás van egy ugyancsak újdonságszámba menő fogalomra, „a rövid ellátási láncról” van szó. A meghatározás szerint ez egy olyan ellátási lánc, amely korlátolt számú olyan gazdasági ügynököt feltételez, amely részt vállal helyi kooperálási és gazdaságfejlesztési tevékenységekben, valamint a termelők, a feldolgozók és fogyasztók közti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatokban. Igen homályos ez a meghatározás, mert még csak következtetni sem lehet arra, hogy mit is jelenthet gyakorlatilag a „korlátolt számú gazdasági ügynök”. Mint ahogy azt sem, hogy mi értendő a „szoros földrajzi kapcsolat” alatt. E tekintetben újabb bonyodalmat, pontosabban félreértést eredményezhet az az előírás, miszerint a rövid ellátási láncokra vonatkozó lebonyolítási akciók módszertanát majd kormányhatározattal hagyják jóvá. Kérdezzük: mi is értendő ez esetben az akciók lebonyolítási módszertana alatt? Egy másik szakasz értelmében azok az engedélyezett jogi személyek, amelyek élelmiszeripari termékek forgalmazási tevékenységet fejtenek ki, kötelezettek a román élelmiszerek eladására és promoválására vonatkozó események megszervezésére. Azok gyakoriságáról, valamint a működési órarendről a helyi tanácsok dönthetnek. Nem világos számunkra, hogy egy promoválási és eladási eseménynek miként is lehetséges „működési órarendet” előírni... Az a bizonyos 51 százalék Egy újonnan bevezetett szakasz értelmében azok az engedélyezett jogi személyiséggel rendelkező kereskedők, akik élelmiszeri termékeket forgalmaznak, arra kötelezettek, hogy a hús, a tojás, a zöldség, a gyümölcs, a méz, a tejipari és sütőipari termékek esetében a polcra kihelyezendő volumeneknek legalább 51 százalékát a rövid ellátási láncból kell felvásárolniuk úgy, ahogy azt definiálja a hatályos jogszabályozás. Ez rendjén is lenne, de ez esetben már nincs tételesen utalás hazai termékre, a rövid lánc fogalma is óvatosan elkerüli a hazai fogalmat. Ez a képlékeny megfogalmazás valószínű annak tudható be, hogy az Európai Bizottság esetleg ne emeljen kifogást az áruk szabad áramlását korlátozó intézkedéssel szemben. Sőt, maga a mezőgazdasági miniszter, Achim Irimescu is megkockáztatott egy olyan homályos kijelentést, miszerint nem kizárt, hogy a rövid ellátási láncba belekerülhetnek határon túli gazdasági ügynökök is. Majd meglátjuk. A Románia területén forgalmazott húsra vonatkozóan van egy különleges előírás is, nevezetesen annak címkézésével kapcsolatosan. Ennek értelmében a hús címkézésén majd fel kell tüntetni az állat származási országát, az állat születésének országát, azt az országot, ahol tenyésztették az állatot és azt is, ahol levágásra került, s végül azt is, ahol feldolgozták. Továbbá a húskészítmények esetében kötelező módon fel kell tüntetni a címkézésen a Romániából származó hús arányát is. Minderről a jövő időben rendelkezik a törvény, ugyanis egyelőre nemigen tudni, hogy mikor is kerülhet sor a törvényben előírt címkézésre. Az országos állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóságnak (ANSVSA) kell majd jegyzéket intéznie az uniós tagállamokhoz, s abban megindokolni a rendelkezés okait, majd az Európai Bizottság döntését követően 90 nappal léphet érvénybe a hús és a húskészítmények különleges címkézésére vonatkozó rendelkezés (már amennyiben az Európai Bizottság döntése kedvező lesz, mert ha nem, akkor a címkézésre sem kerülhet sor). És ha már a határidőknél tartunk, a már említett 50 százalékos részarányra vonatkozó újonnan bevezetett szakasz tartalmazta előírások majd csak a jövő esztendő januárjában, pontosabban 2017. január 14-től válnak hatályossá. Ezért is utaltunk arra a bevezetőben, hogy egyelőre nem lehet szó a hazai termelők előnyben részesüléséről. Visszatérve a törvényre, abban szerepelnek olyan előírások is, amelyek máris hatályossá váltak. Ezek között említhetjük azt a rendelkezést, amely értelmében a leszállított áruknak a kereskedő által történő kifizetési határidőt a két fél között egyeztetett és megkötött szerződés révén állapítják meg, de az nem haladhatja meg a leszállítást követő harminc naptári napot. A friss élelmiszeripari termékek esetében ez a határidő nem haladhatja meg a leszállítástól számított hét naptári napot. Ez az előírás egyébként elégedetlenséget váltott ki az áruházláncok illetékesei részéről, azt állítva, hogy erre nincsenek meg a műszaki feltételek főleg a beszállítók részéről, s ilyenképpen nehezen elképzelhető, hogy tartani lehessen ezeket a határidőket. Az is problémákat vethet fel, hogy a már megkötött szerződések esetében annak a bizonyos harminc- vagy hétnapos határidőnek jogi szempontból nehéz lesz érvényt szerezni, mert akkor visszamenőleges hatálya lenne a törvénynek, sőt még arra sem lehet kötelezni a kereskedőt, azaz a felvásárlót, hogy egyetértsen egy szerződésben már előzetesen rögzített határidő módosításával. Ilyenképpen pedig valószínűsíthető, hogy a szóban forgó előírások érvényesítésére majd csak az ezentúl megkötött szerződések értelmében kerülhet sor. Álljunk meg itt, de tekintettel arra, hogy egyes elemzők részéről pró és kontra vélemények fogalmazódtak meg az 51 százalékos „hazai” részarány tekintetében, érdemesnek tartjuk a későbbiek során visszatérni erre a problémakörre. Hecser Zoltán