Hirdetés

Élő virágból kalap, táska és egyéb kiegészítők

HN-információ
Gudana Otília mindent tud a virágokról. Karakterükből, formájukból kiindulva szívesen használja fel egy-egy fejdísz, kalap vagy éppen nyakék készítéséhez, sőt ahogy mondja, képzeletében már egy virágokból kirakott menyasszonyi ruha képe is megvan. Otília folyamatosan tervez, munkáiból néhányat a Hargita Népe napilapnak is megmutatott, a tojáshéj, illetve az aprópityóka felhasználásából készült kalap, fejdísz, valamint nyakék egészen bravúros megoldásnak bizonyult. [caption id="attachment_8120" align="aligncenter" width="336"]Tavaszi virágokból és tojáshéjból készült kalap Tavaszi virágokból és tojáshéjból készült kalap[/caption] [dropcap]H[/dropcap]úsz éve vezetek Csíkszeredában virágüzletet, a végzettségem kertészmérnök. Az élő növényekből készült kiegészítőkkel pedig körülbelül három-négy éve kísérletezem, miután elvégeztem egy erre vonatkozó tanfolyamot – ismerjük meg közelebbről Otília múltját. A csíkszeredaiak bizonyára már ismerik Simon Norbert fotóst, akinek a képeit több nemzetközi magazin, köztük a Vogue és a National Geographic is közölte hasábjain, a Flora című sorozatának egyik képét pedig a párizsi Louvre-ban is kiállították, azzal viszont már kevesebben vannak tisztában, hogy Norbert képein a modellek Gudana Otília munkáit viselik, vagy éppen az ő segítségével születik meg a képek szürreális hangulata. – Szeretek Norberttel dolgozni, vannak munkáim, amelyeket csak egy-egy fotózás kedvéért készítettem el, most éppen kosszarvakat szereztem, és ezek felhasználásán töröm a fejem – mondta. Ezeken kívül viszont készít Otília menyasszonyi kiegészítőket, élő virággal kirakott táskát, fejdíszt, nyakláncot, esernyőt, a munkáiból készült albumban pedig egy tojáshéjból és tavaszi virágokból kirakott kalapot és egy aprópityókából készült hajdíszt és nyakéket is felfedeztünk, utóbbit Flintstone stílusú kiegészítőként nevezett meg. – Amikor elkezdtem az élő virágokból készült kiegészítőkkel foglalkozni, annyit mondott a férjem: játszol. Ma már ő is szívesen megnézi a munkáim, és rájött arra, hogy ebben sok lehetőség van – részletezte Otília. A kertészmérnök négytagú csapata több országos versenyen is részt vett, köztük a bukaresti Best Flower Designers Exhibition virágkarneválon, ahol a különböző kategóriákban első és második díjat kaptak, az országos virágkötészeti versenyen pedig már voltak harmadik díjazottak. – A virágok adják az ihletet, mindegyikük képvisel egy-egy hangulatot, érzést, ezekre figyelek, innen inspirálódóm. Az én kedvenc virágom, a pipacs, készítettem már ebből is egy fejdíszt, de hát ez a virág nem tart sokáig, így a kiegészítőt is csak egy fotó kedvéért komponáltam – tette hozzá. A csíkszeredaiak korábban a Csíki Játékszín előterében láthattak ízelítőt Gudana Otília munkáiból, augusztus 8-án pedig a Virtuózok csíkszeredai koncertjét megelőzően a Szakszervezetek Művelődési Házának előterében lesz fotókiállítás munkáiból. – Csíkszeredában egyelőre visszafogottabbak a hölgyek, akik pedig látták a munkáimat és felpróbálták, nagyon elégedettek. A Role zenekar pünkösdi koncertjére készítettem például a hölgyeknek élővirágos kiegészítőket, de nyitott vagyok minden kreatív és megvalósítható ötletre – állítja Otília. Pál Bíborka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!