Elnémult a koboz

HN-információ
Megrendülten vettük hírét, hogy Kobzos Kiss Tamás életének 66-ik esztendejében, 2015. november 8-án, hosszú betegség után elhunyt. 1950-ben született Debrecenben. Zeneiskolában zongorázni, majd magánúton gitározni tanult. A magyar népzene és történeti zene már gimnáziumi évei alatt felkeltette érdeklődését, 1973–74-ben a debreceni Délibáb népzenei együttesben tevékenykedett. Ekkor már több népi hangszeren játszott (citera, brácsa, furulya, koboz) az ének mellett, és ezekben az években kezdte meg népzenei gyűjtőmunkáját a Baranyába telepített moldvai csángóknál, Gyimesben és a Mezőségen. 1974-ben rövid időre a Kaláka együttes tagja volt, majd táncházi zenekarokban játszott. 1975 és 1985 között L. Kecskés András régizenei együttesének tagja, velük számos koncert mellett több hanglemezen hallható. 1981-től tagja a bécsi Clemencic Consortnak, akikkel Bécsben és Európa számos országában több száz koncertet adott. 1991 óta gyakran lépett fel török barátjával, Erdal Şalıkoğluval is. Sokat dolgozott Szabados György zeneszerző–zongoraművésszel kortárs zenei művek előadójaként. Közreműködője volt a Jánosi Együttesnek. Számos díjazott hanglemez szerkesztője és közreműködője. 1986 óta tanára, 1991 óta igazgatója az Óbudai Népzenei Iskolának. 2007-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kobozt tanított. Több tanulmányt írt a népzenetanítás témakörében, előadásokat tartott, konferenciákat szervezett. 1998-ban megkapta a Köztársasági Arany Érdemkeresztet, művészi munkáját pedig A Magyar Művészetért díjjal jutalmazták. 2005-ben elnyerte a Magyar Régizenei Társaság Tinódi-díját. 2006 tavaszán a Magyar Örökség-díjat, decemberben pedig a Príma-díjat vehette át. 2007 májusában a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli tagjai közé választotta. 2009-ben Óbuda Kultúrájáért díjat kapott, 2010-ben pedig elnyerte a Szenczi Molnár Albert-díjat. 2011-ben kiemelkedő zenei és előadóművészi tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjat kapott. 2013-ban a Magyar Művészeti Akadémia tagjának, tavaly a Népművészeti Tagozat vezetőjének választották. Kossuth-díjjal jutalmazták művészeti tevékenységét 2014-ben, 2015 októberében pedig Budapestért-díjat kapott. Kobzos Kiss Tamás visszatérő meghívottja volt a Csíkszeredai Régizenei Fesztiválnak, énekes és hangszeres előadóművészként a magyar régizenét, az európai középkori énekes zenét, valamint a török énekmondók zenéjét hozta el hozzánk. Sok barátja, ismerőse, tanítványa, tisztelője volt, az utóbbi években a nyár nagy részét Csíkban, Gyimesben, Moldvában, közöttünk töltötte. Szerette itt. Szerettük őt. Számunkra megtiszteltetés, hogy ismerhettük, kortársai lehettünk, hogy fogadhattuk, mikor érkezett, gondoskodhattunk ittlétéről, hallgathattuk csodálatos előadásmódját. Kedves Tamás, szívünkben őrzünk. Nyugodj békében! A Csíkszeredai Régizene Fesztivál szervezői nevében, Ferencz Angéla, Filip Ignác Csaba


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!