Hirdetés

Elmaradt fellángolás

HN-információ
Darvas_Attila_webreaTúl van a magyar labdarúgás egy remeknek mondható Európa-bajnokságon, amely időszak alatt rég nem látott tömegek mozdultak a foci irányában. Sokan sokfélét mondtak arra, hogy miként tudna profitálni ebből a magyar labdarúgás, ötletek századszámra jelentek meg. De sajnos szűk két héttel az Eb lejárta után azt lehet látni, hogy a magyar foci egy tapodtat sem mozdult előre. Két kör ment le az európai kupaküzdelmek selejtezősorozataiból, és a négy induló magyar csapat közül három máris búcsúzott. Az Európa Ligától az MTK és a Debrecen vett búcsút (előbbi várható volt). A Bajnokok Ligájából pedig két meccs után az albán ezüstérmes sikeresen elbúcsúztatta a magyar válogatottak – de van ott szlovák, illetve ecuadori válogatott is – sorát felvonultató Ferencvárost. A várva várt előrelépés így nem történt meg. A lángot csupán a Videoton tartja pislákolva, amely két kört is sikeresen abszolvált az Európa Ligában. Igaz, a neheze csak most következik, hiszen ezúttal nem kiemelt lesz a sorozatban, és jönnek a keményebb ellenfelek. Rögtön a harmadik körben egy dán ellenfél. Azt lehetett tudni, hogy a magyar válogatott sikerét nem lehet mérni a klubcsapatok eredményeiben, de legalább a Fraditól elvárható lett volna – a keret erősségéből kiindulva –, hogy bár az Európa Liga csoportkörét elérje. Ennek függvényében könnyen előrevetíthető, hogy a magyar válogatott sikerei nem lesznek elegek arra, hogy a klubfoci is a hasonló szemléletváltás mezejére lépjen, vagy ha igen, nagyon lassú folyamat lesz ez. Igazi nagy dobást egy csoportkörbe való jutás jelenthette volna, amelyért már csak a Videoton van versenyben. Darvas Attila


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!