Elkezdődött a huszonegyedik tanév

HN-információ
A hagyományokat idézte az egyetem huszonegyedik tanévnyitó ünnepsége a hétvégén, valamennyi járványügyi előírást be kellett tartani ugyan, de mindenki személyesen lehetett jelen az eseményen. A fennállásának huszadik évét ünneplő Sapientia EMTE Csíkszeredai Kara közel 350 alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatót üdvözölt az egyetem Nagy Aulájában. A zsúfoltság elkerüléséért az egyetem más termeiben is voltak hallgatók, számukra élőben közvetítették az ünnepséget. A megnyitóünnepség idén is olyan jól bejáratott mozzanatokból épült fel, mint az egyetemi vezetőség tagjainak köszöntőbeszédei, az elsőéves hallgatók eskütétele, az egyetemi lelkész áldása és a székely, illetve a magyar himnusz közös éneklése. Dr. Mara Gyöngyvér rektorhelyettes szólt elsőként az ünneplő közösséghez, ezt követően dr. Lázár Ede dekán tolmácsolta a vezetőség jókívánságait. A Hallgatói Önkormányzat részéről Hajdó Zsombor HÖK-elnök mondott köszöntőbeszédet. A gólyák hivatalos eskütételét követően Csapai Árpád lelkész adta áldását egy új tanévre. Az egyetem első félévének sikeres megkezdésével a Sapi Népe rovat szerkesztői is újra elkezdik a közös munkát, hogy hétről hétre beszámoljanak a Csíkszeredai Kar legfontosabb eseményeiről, az egyetemi élet alakulásáról, sikerekről és a hallgatók kiemelkedő tevékenységeiről. Az egyetem napja és a jubileumi ünnepség A közelgő események közül elsősorban a most szombaton, azaz október 2-án zajló Egyetem Napja rendezvényre szeretnénk felhívni olvasóink figyelmét. A Sapientia EMTE 2001. október 3-án nyitotta meg kapuit, így 2021-ben a huszadik születésnapját ünnepli. Ennek apropóján e hét szombatján egész napos rendezvénysorozat lesz. Többek között 17 órától kezdődően koncertsorozaton vehetnek részt az érdeklődők: az első felépő a Smoothnoise lesz, és nagyjából másfél-két órát szórakoztatja az érdeklődőket. Majd ezt követően 19 órától Szabó Balázs Bandáját hallgathatják, míg 21 órától DJ Venom gondoskodik az ünnep hangulatáról. A belépés ingyenes, ugyanakkor, a jelenlegi szabályozásoknak megfelelően, feltételekhez kötött, amelyek pontos részleteiről a sapientia.ro hivatalos weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők. Az egyetem születésnapi programja: október 2–3. Szombat, október 2.: 14:30 Közösségi futás (1, 2, 5 km) 16:30 Egyetemséta 17:00 Húszéves a Sapientia EMTE – kiállítás és kerekasztal-beszélgetés 19:00 Svédasztalos vacsora 19:00 Szabó Balázs Bandája (koncert) 21:00 DJ Venom a Halott Pénz zenekarból (buli). Vasárnap, október 3.: 10:00 Épületavatás 11:00 Ünnepi műsor a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán 13:30 Állófogadás a Fenyő Hotelben

Bagoly Anabella



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!