Elkezdődött a 17. dráMA
Hétfő délután, a Magyar Dráma Napján elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, az ünnepélyes megnyitót a Siculus Ifjúsági Házban tartották. A hatnapos találkozó alatt tizenhét produkciót láthat a közönség.
A Hétköznapi (anti)hősök jelmondat köré szerveződő esemény megnyitóján Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója kiemelte, a DráMA lényege, hogy román és magyar kortárs drámák találkoznak a helyi közönséggel.
Demeter András István ügyvivő kulturális miniszter arról beszélt: Romániában az utóbbi években egyre inkább a független színpadok merészkednek a kortárs dráma területére, a legtöbb kortárs drámát nem a kőszínházakban, a repertoárszínházakban lehet látni. De a drámát csak színház, színpad és közönség hármas fogatában lehet elképzelni. A kortárs dráma térnyerésében úgy tud segíteni az állam, hogyha már megszületett a mű és színpadra került, akkor fordításokkal tegye elérhetőbbé a közönség számára. Ez is a kulturális minisztérium célja, és ezt a feladatot látja el a DráMA Kortárs Színházi Találkozó is – fogalmazott a tárcavezető.

