Hirdetés

Elkerülő út Zsögöd és Madéfalva között: a beruházásnak a következő generációkat is ki kell szolgálnia

Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere és Bors Béla alpolgármester a városháza gyűléstermében fogadta hétfőn a kolozsvári Explan Kft. képviselőit. A vállalatnak még ez évben aktualizálnia kell a régi megvalósíthatósági tanulmányt, valamint össze kell állítania a kivitelezési tervet és az építkezési engedély megszerzését előkészítő műszaki dokumentációt.

Létai Tibor
Becsült olvasási idő: 4 perc
Elkerülő út Zsögöd és Madéfalva között: a beruházásnak a következő generációkat is ki kell szolgálnia
Fotó: Veres Nándor

A sajtó jelenlétében a szerződést Bors Béla alpolgármester és Petru Ciufudean, az Explan vállalat főigazgatója írta alá, reményüket fejezve ki egy tartalmas és építő jellegű együttműködésre.

A fontos pillanat aláírása előtt Korodi Attila elmondta:

a több hidat, vasúti felüljárót, útkereszteződést is magában foglaló beruházásnak a következő generációkat is ki kell szolgálnia, ezért a jövő évtizedeit meghatározó terveket szeretnének.

A Zsögöd és Madéfalva között építendő gyorsforgalmi út megvalósulásához nagyban hozzájárult, hogy a magyarság érdekvédelmi szervezete, az RMDSZ döntésközelben van, így a kormányzati szerepvállalásnak köszönhetően szerencsésen sikerült leporolni a régi terveket – jegyezte meg a város elöljárója, kiemelve Tánczos Barna és Kelemen Hunor hathatós segítségét. 

Veres Nándor

– Régi projektet sikerült előhúzni a fiókból.

A mai szerződés-aláírással összetett beruházást alapozunk meg: a gyorsforgalmi út ezen szakasza kiszolgálja a későbbi ipari parknak helyet adó 92 hektáros területet is. Emiatt nagyon örülünk, hogy egy nagyon tapasztalt cég nyerte meg a közbeszerzési eljárást

– mondta Korodi.

Bors Béla megjegyezte: a három vasúti felüljárót, négy körforgalmat, négy jelentős patakhidat is magában foglaló beruházásnak az elkövetkező századot kell kiszolgálnia, a megvalósíthatósági tanulmányt úgy készítik, hogy a kezdetben nagyobbrészt kétsávosra tervezett utat szükség esetén többsávosra lehessen bővíteni.

Összhossza 16,9 km, ebből 6,9 km halad majd át Csíkszereda közigazgatási területén.

Silviu Tegzesiu, az Explan cég műszaki igazgatója néhány szóban beszámolt a vállalat eddigi megvalósításairól, többek között a kincses várost elkerülő közel 42 kilométeres körgyűrű tervezéséről. Ezek a munkák mind-mind a cég hírnevét, tapasztalatát öregbítik – nyomatékosította.

Csíkszeredai önkormányzat

Az elkerülő útnak a kivitelezése becslések alapján meghaladja a 150 millió eurót. A megvalósíthatósági tanulmány 18,33 millió lej értékű. A gyorsforgalmi út a Csíkszentkirály felőli városbejárat – OMW benzinkút – közelében ágazik le, az európai út és a vasút fölött átível egy felüljárón, majd az Olt mentén halad észak felé. Csicsót és Madéfalvát megkerülve Madéfalva fölött csatlakozik vissza az európai útba. A költségek 98 százalékát az országos közútkezelő társaság (CNAIR) fedezi, a maradék két százalék az önrész.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!