borús égbolt
Életmesék, 2018
Június 8-án volt a Mosolyvirág Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete és a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által tizedszer meghirdetett Életmesék pályázat díjkiosztó, kötetbemutató rendezvénye Budapesten, az Országház gyönyörű Vadásztermében, amelyre én is meghívót kaptam életem párjával. Nem azért, mert nagycsaládos vagyok, három gyerek apja, hét unoka nagyapja, hanem azért, mert írásokat küldtem be az általuk szerkesztett könyvbe – négy kis történetet gyermekkorom élményei közül. A több mint ötszáz oldalas kötetben életmesék, valódi történetek vannak, a nagyvilág magyarjainak családjukkal kapcsolatos, derűs-szomorú emlékezései, a közös múlt, népélet, megtartó anyanyelv időben zengő visszhangjai.
A csodálatos környezetben megszervezett díjosztóra meghívták az egész Kárpát-medencéből azokat a személyeket, akik családi emlékeiket írásban rögzítették, és beküldték a pályázatra. Népes közönség előtt dr. Beneda Attila államtitkár-helyettes nyitotta meg az ünnepszámba menő rendezvényt, utalva arra, hogy a valóság a fantáziánál is érdekesebb dolgokat teremt, az élet a legnagyobb forgatókönyvíró. Jelezte, hogy 2018 a családok éve, Magyarország kormánya kiemelten gondot visel a családokra, a családok rendszere az igazi hatalom, országerő. Pataki János a Kárpát-medencei Nagycsaládosok Szövetségének elnöke a megjelentetett, gyűjteményes könyvet a hagyományátadás fontos eszközének, az életiskola olvasókönyvének nevezte. Radnainé Filep Ildikó, a Debreceni Mosolyvirág Nagycsaládosok Egyesületének elnöke körvonalazta az értékteremtő pályázat megszervezésének körülményeit, nagy elégtétellel beszélt annak hatékonyságáról. Kiemelte azt, hogy a pályázatok jó része Erdélyből való, és hogy összességében talán ez a tizedik a legsikeresebb pályázat. Dr. Huszti László, a zsűri elnöke beszélt a pályadolgozatok értékelésének szempontjairól és abbéli öröméről, hogy ez az emlékező gesztus, amelynek célja az új nemzedék tudatába plántálni a múltat, mozgalommá nőtte ki magát. Négy kategóriában lehetett pályázni, osztottak díjakat: 10 év alatt, 10–14 év között, 14–33 év között és 33 év fölött. A szerzők közül több mint félszáz erdélyi volt, ebből 26-an megyénkből valók. Hargita megyéből a II. korcsoportban Tamás Mária Réka (Szentegyháza) I. díjat kapott, Feleki Hanna Székelyudvarhelyről különdíjban részesült. Balázs Kercsó Eszter (Gyergyószentmiklós) a III. korcsoportban lett különdíjas, úgyszintén a IV. kategóriában a szentkeresztbányai Sebők Mihály is. A kiemelkedő munkásságú iskolák közül külön is megemlítették a szentegyházi Mártonffi János Általános Iskolát és tanárait, Nagy Esztert és Tókos Pált. A díjazás, a szerzői tiszteletpéldányok kiosztása után a Kispendely hagyományőrző csoport fellépése következett, akik csángó gyűjtésükből mutattak be zenés-táncos műsort. Élményszerű volt az országház épületében tett körséta is.
Díjazáson innen és túl nagy öröm nekem, és úgy láttam, pályázó társaimnak is, hogy a szüleinkre, testvéreinkre, családunkra vonatkozó történeteket másokkal is megoszthattuk, azok a kollektív emlékezet részeivé válhattak, szolgálhatják az összetartozás érzésének elmélyítését. Mit mondhatnék még? Jövőben is meghirdetik az Életmesék pályázatot az interneten. Nagycsaládos Testvéreim, nevezzünk be, nevezzetek be!
Lőrincz József
Tisztelet a forrásoknak!
Kilencéves lehettem, édesapámmal a Gyűrűs-oldalon lévő földünkön dolgoztunk. Mivel a vizünk elfogyott, egyre inkább megszomjaztunk. Azt mondja édesapám: Gyere, mutatok valamit. S elindultunk egy vizenyős hely felé, ahol csigolyafűzfák nőttek. Hát az árnyékban, az ágak közt egy helyen víz csillan meg. Ez az, mondta édesapám, itt forrás van. S hát a göbő egyik oldalán tényleg vékonyan csorinkált egy agyagos lyukból a víz. Két követ tett oda, letérdepelt rájuk, és a kezével megtisztította az elhanyagolt gödröt. A víz is vígabban kezdett kifutni, és egykettőre kitisztult a kis földmedence tükre. Akkor apám újra lehajolt, és ivott a forrásból. Aztán mintha valami varázsszavakat mormolt volna. Felállva megtörülte a száját, és azt mondta: Na, igyál te is! Ittam, rendkívül finom volt, és éppen olyan hűs, ahogy kellett. Azóta sem felejthetem édesapám szavait: Látod, így kell megtisztelni a forrásokat. Térden tisztítod meg, térden iszol belőle, és térden adsz hálát az isteni ajándékért.
Gyakran eszembe jut ez a történet, amikor iszom a Pegazus patája fakasztotta forrásból.
(Megjelent az Életmesék című kötetben)
.jpg)
.jpg)
