[dropcap]A[/dropcap]z újságokból és a rádióból értesültünk arról, hogy a hetedik osztályos lányok ebben a tanévben is ingyenesen kaphatják meg a méhnyakrák elleni védőoltást. Ennek a betegséget megelőző intézkedésnek természeten örülünk. Az azonban már kevésbé örömteli, hogy a rádió bemondója (bemondói) rendre hibásan ejti (ejtik) ki a méhnyakrák összetett szót, vagyis az összetétel előtagjának szóvégi h hangját is ejtik. Mint tudjuk, szavaink jelentős részében a szó végén a h néma. Ezért nem ejtjük a düh, méh, pléh stb. szavak szóvégi mássalhangzóját. Mássalhangzós toldalékoláskor is néma marad a h (a -val,-vel rag esetében például: mével). Vannak azonban kivételek is. Közülük említsük meg az Allah, doh, padisah, potroh, sah szavakat. E szavak végén kiejtjük a h mássalhangzót, toldalékolásukkor pedig érvényesül a teljes hasonulás: Allahhal, dohhal stb. Ha a h végű szavak olyan toldalékot kapnak, amelyben előhangzó is van, mint például a dühös, méhek, akkor természetesen ejtenünk kell a h-t; ugyanis a két magánhangzó közötti hangűrt, hiátust nyelvünk kitölti. Három hiátustöltő mássalhangzónk fordul elő: a köznyelvben általában j (sijet, teja), a tájnyelvben olykor a h (sihet), ritkábban a v (gyivó). A szóösszetételek esetében ugyanez a helyzet. Ha a h-ra végződő előtag után mássalhangzóval kezdődő utótag következik, a h ugyanúgy néma marad, mint a tőszó esetében. Nem hangzik tehát a normatív kiejtés szerint a dühroham, méhnyakrák, pléhbódé összetett szavakban sem. Megemlítem még, hogy a MÉH intézménynévben a nagybetűs helyesírás mellett, a kiejtésben is érzékeltetjük a jelentések elkülönülését, ezt helyesírási szabályzatunk szótári része is feltünteti. Tehát így írjuk és ejtjük: MÉH-hel. Ezek után próbáljunk feleletet adni arra, hogy mi az oka a rádióban elhangzó hibás ejtésnek. Nyelvművelésünk ezt a jelenséget hiperkorrekciónak, más szóval túlhelyesbítésnek, túlbiztosításnak nevezi. Ennek az a lényege, hogy a nyelvhasználó egy bizonyos nyelvi formát hibásnak érez, s attól fél, hogy megbélyegzik (stigmatizálják), ha ezzel a formával él, ezért a helyeset helytelenre cseréli. Zimányi Árpád egyik tanulmányában megjegyzi, hogy a túlhelyesbítés minden nyelvi szinten érvényesül (hangtan, alaktan, szóhasználat, mondatszerkesztés), és a helyesírásban is találkozunk vele. Ejtsük hát helyesen a méhnyakrák szót! Ne erőltessük az írásban ugyan jelölt, de a kiejtésben néma h-t! Dóra Zoltán