Éjszakai élmény
Buli volt a múltkor. Nagy buli! Ezerrel „nyomatták” a tuc-tuc zenét. Hallhatta az egész lakónegyed. Hangszigetelt ablakokon keresztül is! Biza! Mondjuk, engem nem zavart túlságosan, ugyanis csak éjfél környékén forgolódtam álmatlanul még mindig, de ez lehetett a melegtől is. Így hát magamra parancsoltam: aludni kell, mert muszáj pihennem! És elaludtam, aztán megébredtem úgy egy óra környékén – még mindig ment a tuc-tuc –, de megállapítottam, kezdek zsémbes vénasszony lenni, ha már megint zajnak hallom a zenét. Így hát megint magamra parancsoltam. Természetesen ismét megébredtem két óra környékén, majd három és négy körül is, ötkor már felkeltem, mert világos volt. De minden alkalommal magamat hibáztattam, mert a tuc-tucot nem okolhattam. Az teljesen rendben volt! Netán valaki úgy gondolja, éjszakai órákban mégsem mehet annyira hangosan a zene, hogy még az ágy is remeg bele?! Nagyot téved! A buli hivatalos volt és törvényesen zajlott. Állítólag befolyásos emberek gyermekei buliztak. A törvényt is betartották, hiszen engedélyük volt rá az elhagyott gyár területén, s a hangerőre is az egész lakónegyedben! Már hogy is ne lett volna, hiszen állítólag a szervezők között akadt(ak) olyan(ok) is, aki(k) egyenruhás fontos ember(ek) csemetéje(i) volt(ak). Tudják, pl. olyané, aki többek közt városnapok alkalmával ún. „áutószeszizárét” fogalmaz, ezáltal feljelentve a szervezőket, ha netán valamelyik esti koncert a megengedett időponton túl tartana, vagy a „lakosság nyugalmát zavaró” lenne a hangerő. Ebben az esetben viszont nem az ő(k) feladata volt sem a „szeszizáré”, sem az „áutó”-változatának a megfogalmazása, ui. az kellett volna jelentse, akit zavart. Magára vessen, ha nem tette! Ha pedig megtette volna, akkor kivizsgálták volna, s mivel az engedély egyébként is rendben volt, maradhatott volna az éjszakai élménnyel.
Jánossy Alíz