Hirdetés

Együttérzés van a szívekben

HN-információ
Kilencedik alkalommal szervezte a Gyulafehérvári Caritas az Egymillió csillag a szegényekért nevű akciót Csíkszereda főterén október 13-án, pénteken. A zenés, verses műsor ideje alatt a csíkiak a helyszínen felállított standnál adakozhattak nehéz sorsú embertársaik javára. Több mint 4000 lej gyűlt össze. [caption id="attachment_58307" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: László F. Csaba[/caption] Egyik legszebb mozzanata az egykor Franciaországból indult kezdeményezésnek a mécsesek meggyújtása, valamint az abból kirakott alakzat volt, amelynek lángjait az önkéntesek, illetve az adakozók folyamatosan életben tartották. Az idei akcióban 483 csíki ember adakozott, összesen 4461 lej gyűlt össze. Az adományokból tartósélelmiszer-csomagokat állítanak össze a Caritas munkatársai által kiválasztott nehéz sorsú személyeknek, családoknak. A Magyarok kenyere elnevezésű kezdeményezés révén, a Hargita Megyei Fiatal Gazdák felajánlásából a Caritas két tonna búzából őrölt lisztet is kapott nemrég, amelyből szintén a hátrányos helyzetű társaink részesülnek – tudtuk meg Péter Györgytől, a Caritas ágazati igazgatójától. – Azt szeretnénk ezzel a megmozdulással elérni, hogy a mindennapi rohanásban megálljunk és gondoljunk egy pillanatra azokra az embertársainkra, akikkel a sors nem volt olyan kegyes, mint velünk. Azáltal, hogy gondolunk rájuk és adakozunk, egy kis fényt szeretnénk vinni az életükbe – mutatott rá az igazgató. Az ünnepi műsor keretében Demeter Zsuzsa, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának képviselője köszöntötte a jelenlevőket, majd Tódor Attila segédlelkész áldásával kezdődött a gyűjtés. Ezt követően a csíkszentkirályi Vadrózsa néptánccsoport előadását, majd a Csík Klarinét Kvartett rövid koncertjét élvezhette a jelen levő közönség. A továbbiakban szavalatok hangzottak el, de volt tűzzsonglőr-bemutató és gitárjáték is. Márk Boglárka 


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!