Egyforma, és mégis más
Az iskolaudvar gyerekzsivajtól hangos. Végre együtt lehetnek, nemcsak a képernyők előtt találkozhatnak, hanem személyesen is, hosszú idő után. Az önfeledt, boldog játékban azonban nem mindenki vesz részt: egy kisfiú a zajos tömegtől távol, egyedül, lehajtott fejjel rugdossa a kavicsokat. Vele nem játszanak, mert más. Hogy miben? Talán a hajszíne kissé feltűnőbb, mint a többieké. Vagy a bőre színe sötétebb kicsit… Vagy kopottabb a ruhája és a táskája, mint a társainak… A sor folytatható, hiszen a hátrányos megkülönböztetés megannyi „szempontja” létezik, amelyek valójában nem sokban különböznek egymástól, hiszen a sztereotípiákban való gondolkodás vezérli őket. Néhány évtizeddel ezelőtt csúfolkodásnak hívták, ma kirekesztésnek, bántalmazásnak, diszkriminációnak nevezzük, de úgy tűnik, csak a megnevezésekig jutottunk.
A jelenséget feltáró, az Országos Diszkriminációellenes Tanács által készített tanulmány összeállításához szülőket, tanárokat és a tanfelügyelőség képviselőit kérdezték. Az adatok, vélemények, nézetek közül csupán egyetlenegyet emelnék ki: tízből hat tanár azt nyilatkozta, hogy a romániai oktatásban a diákok diszkriminálása „egyáltalán nem létező jelenség, vagy csak enyhe problémát jelent”, míg a szülők 43 százaléka tartja valós jelenségnek, de nem túlságosan komoly gondnak a hátrányos megkülönböztetést. Érdekes hiányossága a felmérésnek, hogy a diákokat nem kérdezték meg, ők mit gondolnak, mit tapasztalnak. Mit éreznek, amikor reggel gombóccal a torkukban indulnak iskolába, és életük egy része azzal telik el, hogy azonosulnak azzal, amit mondanak róluk a többiek. Hogyan élik túl a szüneteket, az iskolai rendezvényeket, a kirándulásokat, és úgy egyáltalán a mindennapokat? Van-e, akivel megbeszéljék, akinek elmondják, és aki segít vagy legalább felfogja a problémájukat?
Az emberek többsége jól öltözött, jól szituált, az élet dolgairól közhelyekben gondolkodó, sikeres társaihoz vonzódik, az ő társaságukat keresi, míg azok, akik mindezen kritériumoknak nem felelnek meg, nem illenek a képbe. Fájdalmas hozadéka ennek a jelenségnek, hogy az iskolákban éleződik ki, a gyermekek egymáshoz való viszonyulásában. Milyen méreteket kell öltsön, hogy végre foglalkozzunk vele?
Boncina-Székely Szidónia

