Hirdetés

Egyenlítői egyenlőtlenségek

Albert Ildikó
Becsült olvasási idő: 3 perc
Egyenlítői egyenlőtlenségek
Fotó: Albert Ildikó

Utazásunk kilencedik napján, március 23-án délben (mindjárt kiderül, miért fontos a dátum), miután egyetlen délelőtt végiggaloppoztunk Bogota minden fontos, jobb sorsra érdemes látnivalóján, elindultunk a repülőtérre, hogy következő célpontunkba szálljunk. Utazásunk legérdekesebb országába, Ecuadorba repültünk. 
Ecuador, hivatalos nevén Ecuadori Köztársaság, mint a neve is mutatja (latin aequator = egyenlítő), az Egyenlítőn fekszik, ami külön varásza és turistacélponttá is teszi – számomra a legszebb is volt. Az külön érdekesség, hogy csodálatos fekvését, hegyek-völgyek oldalán-mélyén megbúvó falvait szinte véletlenül tapasztaltuk meg. 


Hirdetés


Történt ugyanis, hogy március 19-én, mikor mi még Bogotában voltunk, 6,7 erősségű földrengés rázta meg ezt az azóta nagyon kedvessé vált országot. A földmozgásnak legalább 15 halálos áldozata és több mint 400 sebesültje volt. S bár közölték velünk, hogy ebben az országban gyakori a földrengés – ezt az ottani idegenvezető majd csak egy kézlegyintéssel intézi el –, nekünk azt is elmondták, hogy 2016 óta ez volt a legsúlyosabb. Azon túl, hogy sajnáltuk az áldozatokat és a károkat, minket azért is nagyon izgatott, mert Cuencát is érintette, ahova mi is szándékoztunk eljutni. Szerencsére egyrészt nagyon operatívak voltak a hatóságok, másrészt az iroda igyekezett sikeresen lebonyolítani az utat, ezért mindenhova eljutottunk. Igaz, hatalmas kerülővel, a csodálatos hegyeik között vagy azok tetején. Még az ország 1-2 nagyon magasan fekvő vulkánját is sikerült megpillantanunk abból a 89-ből, amelyből 9 ma is működik. A többórás utazás lelket gyönyörködtető tájakon vezetett, ami nem egyszerűen kárpótolt, hanem szebbé tette az ottlétünket, egyben azt is példázta, hogy a valamit valamiért igaza mindenhol érvényes, a szépség veszélyekkel is jár.
Ecuador egyben a legszimpatikusabb is volt a meglátogatott országok közül.
Lelkemnek legkedvesebb a lakossága, illetve annak etnikai megoszlása. Igaz, az adatok eléggé különböznek, aszerint, hol találkoztam velük. Az idegenvezetőnktől az hangzott el, hogy a lakosok 70%-a indián és mesztic (anélkül, hogy pontosította volna, melyik mennyi), a többi pedig nem indián. Interneten azt találtam, hogy Ecuadornak 17,8 millió lakosa van, melyből 65% mesztic, 25% indián, kreol 7%, mulatt és zambo pedig a fennmaradó 3%. Gondolom, egyértelmű, hogy az őslakosok és az ő vérüket is tovább örökítő kevert nép magas aránya az, ami olyan vonzóvá teszi nekem ezt az országot. Ennél jobban már csak Peru lakosait szerettem, akiknek szinte fele indián. Persze Perut másképp is nagyon-nagyon kedvelem.
Sajnos, ennek a lakosságnak a 30%-a nagyon szegény, kevesebb, mint napi 1 dollárból kell megélniük. És minél szegényebbek, annál kevesebbet esznek: van, aki csak naponta egyszer. Talán nem ártana – ezt magamnak is gyakran elmondom –, hogy ők jussanak eszünkbe, amikor zabálunk, aztán megyünk szaladni, edzeni, mindenfélét elművelni, hogy ne hízzunk, vagy leadjuk, amit felszedtünk. 
Másik érdekessége, főként a hegyek között, a rengeteg szivárványos zászló a házakon, az utcákon, mindenfelé. Nem tartottam valószínűnek, hogy az LMBTQ propaganda ennyire sok hívet szerzett volna errefelé, aztán egyszer csak beugrott, hogy a szivárvány gyönyörű színei, szám szerint nyolc, az inka zászlót alkotják. És eszembe jutott az is, hogy valamikor (talán 2007-ben) Cusco városa, az egykori inka főváros, már le akarta cserélni a zászlaját, hogy nehogy azt higgyék róla, hogy… Szerettem ott látni azt a rengeteg kis lengedező színfoltot.
 



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!