Hirdetés

Egyedi csokoládézó nyílt Székelyudvarhelyen

HN-információ
Bemutatóüzletet nyitott a szé­kely­udvarhelyi „csokimágus”, Gálfi Dezső. Tegnap nyílt napot tartottak, egész nap ingyen finomságokat osztogattak az arrajáróknak. A Szombatfalvi úton található élménycsokoládézó és -kávézóban javarészt saját termékeket kínálnak. [caption id="attachment_90684" align="aligncenter" width="1000"] Minden, ami szem-szájnak ingere. Újdonság Fotó: Asztalos Ágnes[/caption] A Gallfis élménycsokoládézó és -kávézó az ínyenceket célozza. Hangulatos, ízléses, modern berendezésű kis hely a Szombatfalvi út mentén, kellemes terasszal, ahol az igazi kávé, a minőségi tea és a kézműves édességek szerelmesei megtalálják mindazt, amire vágynak, családoknak is jó kikapcsolódást nyújthat a látogatás. A termékek zöme itt helyben készül a teljesen önerőből létrehozott, 6 főt foglalkoztató csokoládéüzemben, és maga az új kis lokál is önerőből, szinte az utolsó mozzanatig saját tervezésben és munkában épült fel – mesélte tegnap délelőtti ottjártunkkor Gálfi Dezső. A több mint egy évtizede csokoládékat készítő kis helyi vállalkozás már 23 féle csokoládét kínál. Zöme elegáns, dobozos kiszerelésben kapható, de 9 féle rusztikus csokiból is lehet válogatni: többek között szedres, málnás, epres, chilis, kávés fekete és fehér csokitáblák „kívántatják” magukat. Háromféle drazsé is megkóstolható, sőt egy csapon állandó jelleggel folyik a tejcsoki, akárcsak a csokoládékészítés évszázados hagyományait éltető belga vagy svájci boltokban. Ez a csokifondü, amihez – mártogatás céljából – szintén saját készítésű, kézműves kekszet kínálnak. A csokoládék mellett kis, de magas minőséget előállító cégek termékei színesítik a palettát: borkülönlegesség egy Szeben melletti családi borpincéből érkezik, a leghíresebb termőhelyekről származó kávét pedig egy Zilah melletti kis kávépörkölő manufaktúrából hozzák. Majd itt helyben megbolondítják, akár ír krémkávét, és – természetesen – csokoládékrém-kávét is kipróbálhatunk. Teát is kérhetünk, hiszen Gálfiék újabban ezt is készítenek. Gálfi Dezső tervezett már csokit a Haáz Rezső Múzeumnak is, amely a Haberstumpf csokoládé nevet kapta. Termékeit nemcsak itthon, hanem Magyarországon, Svájcban és Ausztriában is keresik. Székelyudvarhelyen a frissen megnyílt, 16-20 férőhelyes kis boltban a Galffis termékek teljes sora megtalálható. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!