[caption id="attachment_24818" align="alignright" width="197"] Asztalos Ágnes[/caption] Digitális bevándorló vagyok. Az ún. X generáció tagja, aki 1965–1979 között született, az átkosban nőtt fel, de viszonylag fiatalon belecsöppent a demokráciába és a digitális világba, megismerkedett a kütyükkel, használja is rendszeresen, de ezzel együtt csak digitális bevándorló. Főleg, ha ezt a mostani „szelfi-nemzedék”, a Z generáció felől nézzük. Ők viszont a digitális világ bennszülöttjei – olvasom egy lapban. Éldegélünk tehát egymás mellett bevándorlók és bennszülöttek, szülőként-gyerekként, kollégaként, barátként stb. Többnyire békésen. Én legalábbis. De néha – bevallom – csóválom a fejem, és eltöprengek bevándorlótársaim egy-egy digitális megnyilvánulásán. A bennszülöttekkel én már nem foglalkozom, ők vannak otthon, én próbálok alkalmazkodni digitalizált világukhoz, úgy, hogy azért az én szeles, esős, beszélgetős, simogatós, napsütéses világom is megmaradjon. De vajon mi, bevándorlók is, miért tartjuk annyira fontosnak, hogy látható legyen a lábnyomunk a digitális világban? Miért érezzük szükségét, hogy azokat a rólunk szóló információkat, amelyeket abban a világban, ahonnan jöttünk, csak a legközelebbiekkel, családtagokkal, barátokkal, szeretőkkel osztottunk meg, most hirtelen ország-világ, az összes ezervalahány ún. ismerősünk elé tárjuk? Igen, a Facebookról beszélek. Ahol gyakran látom, hogy valaki éppen boldog (emotikonnal jelölve) a marosvásárhelyi reptéren, és utazik (újabb jel) Budapestre. Látom, hogy valahol éppen ebédel, több ember társaságában, persze, azoknak a neveiről is egzakt információkat kapok. Reggel szaladt 10,2 kilométert az, aki egyébként alig köszön az utcán. Tudomást szerzek arról, hogy ki milyen csokrot kapott szülinapjára, milyen az adventi koszorúja és a hímes tojása, hová megy nyaralni, és mit néz a moziban. Mi történt? Önként s dalolva feladtuk az intimitásunkat? A digitális világ előhívta exhibicionizmusunkat? Nem kapunk elég simogatást a való világban, és ráfanyalodunk a lájkokra? Már nem érezzük a világ ízét, színét, ha nincs a telefon a kezünkben, kézügyben a share gombbal? Csodáljuk magunkat, ahogy visszatükröződünk a virtuális világban? És persze csak a szépet és a jót mutatjuk meg. Asztalos Ágnes