Bár még a vírusról sem feledkezhetünk meg teljes egészében, és az oltási kampány is javában dübörög, talán mégis a hónap slágereseménye a labdarúgó-Európa-bajnokság. El vagyunk látva futballmeccsel – napi három mérkőzés. A szerencsésebbek élőben is megtekinthetnek egy-egy mérkőzést, hiszen számos európai országban játszanak meccseket. Manapság már nem nagy táv elmenni Bukarestig vagy éppen Budapestig, hogy élőben szurkolhassunk Európa legjeinek. Ám nem mindegy, hová mennek, a két város hangzásra egyforma, de két külön országról és városról beszélünk… Na jó, elismerem mindkettő főváros, de távol vannak egyébként egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől. Az idén beérem – mint eddigi életem során minden egyes világ- és európai torna esetében – a kanapéval vagy néhány helyi lokál felkeresésével. Legalább nem kell tartanom tőle, hogy az imént említett két városkát összetévesztem, ami valljuk be, elég nagy blama lenne, de ismerek népeket, kedves, jóhiszemű népeket, akik már járták meg. Jóhiszemű vagy sem, attól még rendelkezhetünk hiányosságokkal az általános műveltséget illetően. Jó nekem itthon is (kicsit megveregettem most a vállam), jó ez nekem, meg a barátaimnak is, legalábbis azoknak, akik követjük azt a bigyót és a pályán – látszólag logikátlanul – szaladgáló huszonkét futballistát. Ha itthon maradunk, nem kockáztatunk semmit, sőt belépőt vagy szállást sem kell fizessünk, és még az általános műveltségünket sem teszik próbára. Azonban ha már az „isták” kerültek szóba… Vannak futballisták, traktoristák, humanisták, és hadd ne soroljam még milyen csoportokba verbuválódott népek. A minap a barátaim hanyagságának köszönhetően-e vagy más komolyabb okokból kiindulva (amit jobb most nem firtatni), de egyedül… akarom írni, a traktoristákkal néztem mérkőzést. Amivel nincs is gond, falun gyakran előfordulnak és keményen dolgoznak, és még valamit keményen űznek, az most mindegy vagy csak mellékes. Jónak ígérkezett a dolog, azonban nem tudtam, hogy ilyen sok szakértővel ültem le egy asztalhoz. Csodálkoztam is, néztem ki a fejemből, mint Tapsi Hapsi. Ámultam-bámultam a nagy üvöltéseken, rivalgásokon. A korcsmáros „ránk” is szólt, hogyha nem fejezzük be, akkor kikapcsolja a tévét, s a ránk rám is érvényes volt. Magamra is kellett értenem, hiszen velük egy asztalnál ültem. Az elején próbálkoztam egy-két dolgot elmondani, mi miért történik a pályán, ám egy idő után beláttam és feladtam, törekvéseim fölöslegesek. A mérkőzés végére már nem is a meccset figyeltem, hanem az összecscapást élénken követő újdonsült „ultrákat”. Jókat derültem, a meccsből nem sok minden maradt meg, a gólokat és azokat a helyzeteket leszámítva, amikor asztaltársaim felkiáltottak. Eljutottunk a lefújásig, amikor már láttam, valami nincs rendben, egyszer csak azt kérdik tőlem: „Most akkor ki nyerte a mérkőzést?!” Akkor jöttem rá, vannak olyanok, akiknek nem is a futball számít – én naiv –, csak legyen, amivel elütni az időt, s amire fogni, hogy miért maradtunk ki olyan sokáig otthonról. Nos, még egy hónapig kétségkívül számíthatunk e bombabiztos alibire.

Vlaicu Lajos