Hirdetés

Dragnea korrupciós pere

HN-információ
Ekezdődött – halasztással – a legfelső bíróságon Liviu Dragnea második korrupciós perének érdemi tárgyalása. A PSD-s pártelnököt, képviselőházi elnököt azzal vádolják, hogy 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, hivatali visszaélésre és okirat-hamisításra bujtotta fel munkatársait. A DNA szerint az önkormányzat Dragnea utasítására fizetett bért két olyan alkalmazottnak, akik valójában a PSD megyei szervezetének dolgoztak. A politikus felbujtására a megyei tanácshoz tartozó gyermekvédelmi felügyelőségen – amelynek a bérlistáján a két pártalkalmazott szerepelt – munkaköri leírást, jelenléti ívet és teljesítési beszámolókat is hamisítottak a két, fiktíven alkalmazott munkatárs számára. Dragneát tavaly jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték választási csalás megszervezése és befolyással való üzérkedés miatt, így ha most ismét bűnösnek találják, korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie. Perével kapcsolatban a házelnök megjegyezte: semmilyen közkegyelem nem segít rajta, mert Románia „a besúgók és lehallgatások hazája”. Mostani ügyét is két „hazug vallomásra” alapozzák, amelyet szerinte vádalkuval csikart ki a DNA más ügyekben megszorongatott tanúktól. Dragnea korábbi nyilatkozataiban is tagadta, hogy a PSD–ALDE kormány rajta akarna segíteni közkegyelmi kezdeményezésével és a hivatali visszaélés meghatározásának tervezett módosításával.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!