Rio de Janeiro Megváltó Krisztusa nemcsak önnön nagyszerűségét és az álomszép panorámát kínálja, hanem egy százötven férőhelyes kápolnát is, amely a talapzatában kapott helyet. És természetesen, az úton arrafelé a felvonó megállójától, meg körülötte is, valamivel lejjebb, a lábánál lévő kilátóhoz vezető lépcsőnél kávézók és butikok sorakoznak, s rendszerint nagyon szép árut kínálnak, legtöbbször igen megfizethető áron. Elsősorban természetesen a Krisztus-szoborról készült másolatokat, a legkülönbözőbb méretekben, ám ugyanabból az anyagból. De rengeteg mást is.
Brazíliáról ugyanis tudni kell még egy ellentmondásos tényt. Ez a szegénységről és nyomornegyedeiről ismert ország egyben a világ legnagyobb drágakő- és kristálylelőhelye. Ha hinni lehet az útikönyvnek, a világ drágakő- és féldrágakő-tartalékának a 60 százaléka itt található. Különösen ametiszt, citrin, gyémánt, smaragd, opál és topáz. Ezért logikus az is, hogy a világ legnagyobb nyersdrágakő-exportőre és a hatodik a megmunkált drágakövek eladása terén. Ez az arány elképzelhető, hogy nagyjából megegyezik a hazai nyersfa-, illetve bútorexport arányával. Igaz, ránk az is jellemző, hogy az eladott nyers fánkból készült árut visszavásároljuk. Ez a brazil drágakövek esetére nem érvényes: ami egyszer elhagyta az országot, az semmilyen formában nem tér vissza. Legfeljebb, gondolom én, egy-egy híresség ujján vagy nyakába akasztva, súlyos arany foglalatban.
Az, hogy a drágakő mennyire összenőtt az országgal, az a mindennapokban is tetten érhető. Nagyon kevés üzletben jártunk, de egy, a helyi jellegzetességeket áruló bevásárlóközpont meglátogatása benne volt a programunkban Rio de Janeiróban, és ez nem mindennapi élmény volt.
A bejárat a drágakőrészlegre nyílt, és ezen keresztül jutottunk a többibe. Elképesztő volt. Jártam már Kínában gyöngyfeldolgozó és -árusító, illetve drágakövet megmunkáló hatalmas műhelyben, ahol ameddig a szem ellátott, arany és ezüst ékszerek sorakoztak; Eilatban is drágakövet és korallt felhasználó ékszerüzletekben. Láttam az orosz cár meg az angol királynő ékszereit, meg rendkívül értékes tárgyait felvonultató kiállítást, húsz évvel ezelőtt Párizsban a rue Rivolin az arab kereskedők fantasztikusan gazdag, már-már kilóra mért arannyal ékes boltjait (amelyek azóta eltűntek), de ilyet nem láttam. Embermagasságú ametisztdarabok fogadtak, fellelt formájukban, fél tojás meg kettévágott fatörzs alakban kikanyarítva, melynek a belső részét alkották a ragyogó sötétlila kristályok; nagyon szép szobrok, köztük szerelmespárok, aktok, jelenetek minden méretben, főként achátból, ha jól állapítottam meg. De voltak földgömbök, intarziás képek, modern szobrok vagy egyszerűen a kibányászott, csecsebecsének vagy dísztárgynak használható, vagy csiszolt, ékszerbe foglalható drágakő- és kristálydarabok, amilyenek már mifelénk is kaphatók, de asztalok, székek, szélcsengők és egyebek álltak, függtek vagy feküdtek egymáson.
Innen nyílt az ékszerrészleg, ahol csak huszonnégy karátos aranyból dolgoztak. Szépen sorakozott egymás mellett, elválasztva a különböző kövekből készült ékszerek garmadája, mindegyik nagyjából két-három négyzetméter felületű szekrényeket töltve meg, elsősorban gyűrűkkel és fülbevalókkal, de voltak karkötők és láncok is bőven. Nem tudom felsorolni, milyen köveket láttam, de ott ragyogott egy-egy külön rekesz, amelyben az arany zöld, kék, sárga, lila, átlátszó, de szivárványosan csillogó, fekete, bordó és igazi briliánsköveket foglalt keretbe. Ami meglepett, az a modellek egyszerűsége és klasszikus formája volt. Bár az is lehetséges, hogy amikor ilyen drága ékszerekről van szó, akkor nem szükséges a különös forma: elég önmagában a szépen csiszolt kő, mely rendszerint téglalap vagy négyzet alakú volt, és a foglalata volt többféle, de az is nagyon visszafogott. Most mondjam azt, hogy ezért nem is fájt értük a szívem? Tényleg nem. Nem mintha nem viselnék szívesen az ujjamon és a fülemben egy finom vonalú rubinszettet, mert épp vöröset kerestem. De nem volt, mert Brazília nem tartozik a híres rubinlelőhelyek közé. Azért bevallom, megkérdeztem, mennyi lenne egy opálszett, és négyezer dollárért megkaptam volna. Kedvezménnyel, természetesen. Mert mikor ilyen üzletekbe visznek minket, akkor mindig kedvezményt kapunk. És ki ellenőrizhetné, hogy ez valóban így van, és egyáltalán mennyi is az annyi. Hisz ilyen helyeken nincsenek odatűzve az árcetlik. Ilyen helyeken finoman előveszik a gyűrűt, megforgatják a kliens orra előtt, aztán egy mérlegre helyezik, ami mutat valamiket, aztán elkezdenek osztani-szorozni-összeadni és kivonni a kis számítógépen, majd közlik az árát. Ugyanezt teszik a pár fülönfüggővel, gyengéden meglebbentik az alig felemelt kezükben és mérik, számolják, közlik. Közben természetesen elmagyarázzák, ha beszéltek valami közös nyelvet, ha nem, akkor is, mert mindenki mondja a magáét a sajátján, tehát elmagyarázzák, milyen értékes a kő, gyönyörű a megmunkálás és igazán remekül választottál. Természetesen szemrebbenés nélkül, sőt, gyengéd mosollyal vettem tudomásul az árát, szomorú mosollyal azt, hogy nem, sajnos semmi vörös köves mütyürjük sincs – ezt már azelőtt megkérdeztem –, és végül sajnálkozva elváltunk, miközben ők ajánlották a mellettük lévő kéz­mű­vesboltot, ahol természetes anyagokból, így korallból is, készített mindenféléket árultak. Rengeteg gyönyörű dolog várt rám nemcsak korallból, de fából, szárított levelekből, virágokból és kagylóból is. Formailag sokkal változatosabbak meg hatásosabbak voltak, mint a drágaköves arany ékszerek. És nagyon elfogadható áron. Találtam magamnak vörös korall fülbevalót és hozzá illó nyakláncot. És nem tudtam ellenállni egy (nem tudom milyen) fából és gyöngyházból készült szettnek sem, amely minden alkalommal meglep nemcsak azzal, hogy mennyire feldobja a legegyszerűbb öltözetet is, hanem a végtelen könnyűségével is. És ha már a bioékszereiknél tartunk, muszáj megemlítenem a nagy felfedezésemet, amit a riói repülőtéren tettem. Mert messziről rám csillant egy kis stand öltözetkiegészítőinek különleges hatása. Azonnal lehorgonyoztam és válogatni kezdtem. Mesés darabok voltak, amelyek első látásra olyannak tűntek, mintha selyemzsinóron függő aranyszálból horgolt pókhálószerű, mértani formájú medálok, fülbevalók, karkötők lennének. Kiderült, mindez a buritipálma leveleiből, az aranyzab és a banánfa rostjából meg vörösrézből készült. Állítom, hogy felveszik a versenyt a briliánsokkal és győztesen kerülnek ki belőle.