Székelyudvarhelyen, amint elhagyjuk a Dr. Palló Imre Művészeti Szakközépiskolát, és közeledünk a Nagy-Küküllő hídjához, mindjárt szemünk elé tárul a túloldalon egy V alakú nagy épület, amely valósággal uralja a teret. Most még inkább szembetűnő, hisz éppen a tetőzetet építik újra. Az udvarhelyiek Szöllősi-házként ismerik, de sokan „mattként” is emlegetik, hiszen az itt tárolt szeszesital-lerakat folyékony árujától sok embertársunk látása „mattosodott” be, ami nem igazán segítette a férfiemberek tisztánlátását.

A házról

Egykor a sarkon volt az irodai bejárat, de azt idővel befalazták és a bejáratot felszámolták. Most, hogy a külső falon a vakolatot eltávolították, jól látszanak a beavatkozás nyomai. A bejárat fölötti falfestékek alól régi reklámfeliratok kandikálnak ki. Nemcsak lerakat, hanem vendéglő is működött benne a felirat szerint.
Az Orbán Balázs és a Méh utca találkozásánál két irányba nyújtózkodó földszintes épület pincéje valamikor a város egyik jelentős itallerakatának adott helyet. Azt mesélik, a pincében óriási hordókból folyt a bor, nagy volt a választék mindenből. Én csak most jártam először a pincében a felújítást követően, de hordóknak nyomát sem találtam. Nem csoda, hiszen a hetvenes évek árvizei az utcára dobálták ezeket.
Az alapokat meg kellett erősíteni, mert kikezdte az idő vasfoga, mondja az új gazda. Sokan fordultak meg akkoriban az épületben, főleg a kereskedők és a férfiak körében volt nagyon népszerű, hadd ne mondjam, az asszonyok nagy bánatára. Miután államosították, sok kitelepített családnak adott fedelet a feje fölé. Évekig itt élt a szilágykrasznai báró Györffy Pálné Bakcsy Berta két fiával, báró Györffy Györggyel és testvérével, Lajossal. Nekik kötelező lakhely volt. Ki-be járó ház volt évtizedeken keresztül, sok család megfordult benne, a végére igazán lelakták. Nyolc-kilenc család otthona volt. Az 1989-es változást követően az örökösök visszaigényelték és vissza is kapták, de ekkor már két­ezret írtak a naptárban. Eladóvá vált, sokáig üresen várta sorsa jobbra fordulását.

A háztulajdonosról

Az izraelita vallású Szöllősi Sámuel kereskedő bérelte, majd megvásárolta a házat, mely az ezernyolcszázas évek végén épült, több részben. Tőle a fia, a köztiszteletnek örvendő dr. Szöllősi Ödön vette át, aki Szécskeresztúron (Zemplén megye) született 1878. december 14-én. Középiskoláit a balázsfalvi görögkatolikus főgimnáziumban és a székelyudvarhelyi református kollégiumban végezte, itt is érettségizett, jogot a budapesti egyetemen tanult, ahol a jog- és államtudomány doktora címet is megszerezte.
1904-ben Marosvásárhelyen tett ügyvédi vizsgát. 1904 és 1914 között Székelyudvarhelyen gyakorló ügyvéd volt, majd bevonult a világháborúba, és mint tartalékos százados, 1918-ban szerelt le. Az orosz és szerb fronton tanúsított vitézségéért több kitüntetést is kapott. A háború után átvette édesapja vállalatát, a székelyudvarhelyi szeszgyárat, amelyet 1945-ig vezetett, és egyben ügyvédi gyakorlatát is végezte. A Kereskedők Társulatának alelnöke, a Kereskedelmi és Iparkamara igazgató­tanácsának tagja, a Szesz Szindikátus Rt. igazgatósági tagja, az Udvarhelymegyei Takarékpénztár igazgatósági tagja, illetve több ipari és kereskedelmi intézmény igazgatóságában foglalt helyet. Jogi irodalmi munkát folytatott, az osztrák polgári törvénykönyvhöz kommentárt írt, és jogi szaklapokban jelentek meg értekezései. Az ipar és kereskedelem terén kifejtett érdemeiért a román államtól Meritul Comercial şi Industrial kitüntetést kapott. Jó lokálpatriótaként is számontartották, hiszen bőkezű adakozó volt, ha közügyekről volt szó, így a szombatfalvi Népház javára is szép összeget adományozott, de az Orbán Balázs-sír rendbetételekor is zsebébe nyúlt. Lelkes támogatója volt a Székely Dalegyletnek, nem csoda, hogy amikor hazaérkeztek egy-egy sikeres körútról, mindig szerenádot adtak a gazdának, aki természetesen vendégül látta a nem kisszámú énekkart. A háború után államosították vagyonát. 1954-ben halt meg, ott nyugszik a református temetőben. Sírját sajnos senki nem gondozza, így évek óta elég elhanyagolt a környezete.

Az udvar dísze egy öreg páfrányfenyő

Az új tulajdonossal, miközben megnézzük az alagsort, majd a földszinti részt, szemügyre vesszük, hol kellett életmentő beavatkozásokat végezni statikai szempontból. Visszakerül minden a régi helyére, úgy, ahogy egykor volt, mondja. Több helyen visszabontották azokat a válaszfalakat, amelyeket az államosítást követően készítettek illegálisan, minden engedély vagy szakember tudta nélkül. Jelenleg kockázatos közlekedni az építőtelepen idegeneknek, mert balesetveszélyes a hely, ezért nem fogadnak kíváncsiskodókat. Az épület minden részén dolgoznak, s hogy mi lesz itt, majd kiderül: talán lakások és irodahelyiségek. Az udvaron az öreg tanú, egy ritka fafajta, a páfrányfenyő (Ginkgo biloba) mutatja pompás koronáját. Nem sok van belőle a környéken. Nem tudunk semmit ennek a történetéről, talán egyszer kiderül. A fa is része lesz az udvar rendezésének, most méltatlan körülmények közt figyeli, mi történik körülötte. Ha majd rendeződik az épület sorsa, a fának is megadják a kellő tiszteletet, mondja kísérőm. Addig is örvendjünk, hogy jó kezekbe került az épület, gazdára talált, és sok hányattatás után van, aki gondját viselje.