Hirdetés

Dolgoznak a zsögödi útfelújításon

HN-információ
Az esővíz-elvezető csatorna építésével elkezdődött a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utca átfogó felújításának kivitelezése. A 6,74 millió lejes beruházás az úttest újraaszfaltozása mellett járdaépítést, biciklisáv létesítését, parkolóhelyek kialakítását, valamint a közvilágítás korszerűsítését is magában foglalja. [caption id="attachment_34570" align="aligncenter" width="1400"]Régóta várt munkálatok. Télre ígérik az út járhatóvá tételét Fotó: László Róbert Régóta várt munkálatok. Télre ígérik az út járhatóvá tételét Fotó: László Róbert[/caption] Évek óta húzódó munkálat kezdődött el a múlt hét utolsó napjaiban Csíkszeredában, a Zsögödi Nagy Imre utcában. Közművesítés terén sok volt az elmaradás, a végső felújítást ezért több jelentős léptékű beruházás előzte meg. A legnagyobb a víz- és szennyvíz-közműrendszer kiépítése volt, de a földgáz vezetékrendszerének kiépítése is az utóbbi évek munkája. – Ezeket a rendszereket mind figyelembe kellett vennünk az út felújítása előtt, és a hálózatokon esetenként módosításokat kellett eszközölnünk. A most elkezdődött munkálat részeként először kiépül a teljesen új esővízcsatorna, de az úttest, a parkolók, a járda és a kerékpárút mellett a közvilágítás is megújul – nyilatkozta Szőke Domokos alpolgármester. A székelyudvarhelyi Multi­pland Kft.-vel aláírt kivitelezési szerződés értéke 6,74 millió lej, az átadásnak jövő augusztusra kell megtörténnie. Két kilométeres hosszúságban – a Szász Endre utcától a Lukoil benzinkútig – újul meg az aszfalt, mindkét oldalon járda épül, a nyugati oldalon pedig a Szász Endre utcában látható mintájára kerékpársáv létesül egyméteres szélességben. Parkolókat és buszmegállókat is kialakítanak. A felszín alatti villanyvezetéket már lefektették, és önkormányzati forrásból tudjuk: az esővízcsatorna építésének előrehaladtával, kis eltolódással – feltehetőleg szeptember közepén – már el is kezdik az aszfaltozás előkészítését. Idén feltehetőleg a Fitód-patak hídjáig jutnak el a ballasztréteggel, az aszfaltozás jövőre várható. – Az a célunk, hogy amikor télen az időjárási körülmények miatt leáll a munka, az út olyan állapotban legyen, amely járható, takarítható a hideg évszak idején is – közölte Szőke Domokos. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!