Diáknapok „felnőtt fejjel”: talán így is jellemezhetném azt az érzést, amely elfogott résztvevőként a 2018-as sapientiás diáknapok alkalmával. A csapatunknak a részvétel fontosabb volt, azért mégis iparkodtunk a versenyekben minél több pontot megszerezni. A diáknapokat megelőző néhány hétben már zajlott a csapatok a felkészülés, mert bemutatkozó videót kellett készíteni, autót fabrikálni. Csapatunk többnyire barátokból verbúválódott, bár nem mind ismertük egymást. Engem a csoporttársam hívott, szívesen el is vállaltam. A megnyitót követően a csapatok elfoglalták a kijelölt szobákat, ahol a teljes hetet töltötték. A „járműhasználat” tilos volt egész héten, ez meg is látszott a versenyzők állapotán: a lift nem nagyon fontos dolog, de leginkább most éreztük a hiányát, amikor tilos volt a használata. Persze gondoltuk, hogy majd túljárunk a rendezők eszén, ez több-kevesebb sikerrel és néhány mínusz pont ellenében sikerült is. Kedden elfoglaltuk a szállásainkat a Sapi bentlakásában. Élmény volt, hiszen első alkalom volt, hogy ott tölthettem egy éjszakát, de a dolog pikantériáját az az apróság szolgáltatta, hogy mind a tízen egy szobában kellett aludjunk, és ha ez még nem lett volna elég, még a tíz méter távolság is segítette a csapat egységét. A diáknapok alkalmával ráébredtünk: a játékok neve meg szabályzata eltér a teljesítendő feladattól. A teljes napi programok után pihenésképpen részt vehettünk hajnalig tartó bulikon, majd a reggeli megmozgató – és teljességgel elengedhetőnek mondható – tornázásokon, a tapstéren. A helytállást az is nehezítette, hogy sokunknak ezen a héten vizsgái is voltak, ami még inkább igénybe vett minket. Mert úgy gondolom, verseny meg csapat ide vagy oda, vannak fontossági sorrendek is, és a vizsgák ebben a kategóriában a csúcson vannak. A diáknapok számomra felemás élményt adtak. Mintha egy valóságshow részese lettem volna. Emberekkel ismerkedhettem meg, tesztelhettem magam, de ugyanakkor fárasztó is volt és néha megerőltető. Egy kis önismeretet nyújtott, ami hasznomra válik majd a későbbiekben. A jövőre nézve nem tudom, hogy indulok-e még, de mindenesetre kipróbálhattam valami egészen új dolgot, és kissé újra gyerekké szellemülhettünk a vízi csata, foci, rejtvények során. Személyes kedvenc programom a városi futás volt, mert ebbe a rendezvénybe többen be voltak vonva, sőt még két kisiskolá­sokból álló osztály is. Nagyon jó látni ilyen programokat, amelyek kiterjednek az egyetem által az egész városra. A titok a diáknapokra: ha nyerni akartok, vegyétek komolyan, de szerintem sokkal fontosabb az, hogy együtt legyen a csapat, és jól érezze magát mindenki. Köszönet azoknak, akik a szervezést bonyolították, és minden részvevőnek, hogy veletek lehettem ezen a héten. Vlaicu Lajos