Hirdetés

Csont és ostor

HN-információ
Az utóbbi időszakban eléggé furcsa jelenségek zajlanak kies honunkban. Nyakunkig ér a nyomorúság, épp loccsan át a Covid harmadik cunamija a fejünkön. Talán el is sodor. Pedig úgy megvetettük a lábunkat az összes Hargitákon, hogy csak. Olykor a Monte Biancóig, az Anetóig tágul a terpesz. Egyik lábunk itt. A másik meg ott. Alig-alig van termelés az országban. Viszont van logisztika. Úgy tudni, hogy a betevőnek való élelmiszerekből és közszükségleti cikkekből a kellő mennyiség mintegy negyven százalékát vagyunk képesek előállítani. Szóval függők lennénk. Azok is vagyunk. De nagyon. Nem valami tudatmódosító szer miatt megyünk a szomszédba, hanem lisztért, húsért, kicsi olajért, vaníliacukorért, sütőporért és pénzért. Csak egy fél marokkal aggyon naccsága. Csak egy decit. Akár fele is elég lesz szűkön. Egy százast, egy tízest. Csak elsejéig. Csak a hét végéig. És becsszóra. Megadjuk. Mondjuk azt, hogy ledolgozzuk. Úgy dögöljünk meg, ha mégsem. Száradjon le a valamicsodánk. Kínunkban fogadkozunk és átkozódunk magunk ellen, mint azok, akiket ezelőtt néven neveztünk, nem cifráztuk. Kik ígértek, vagy nem ígértek. Kihívták maguk ellen a sorsot, de nem sújtotta őket semmi végül. A La Fontaine nevű úriember szerint eljött az ősz, és lőn addig sok cifra és értelmetlen ciripelés… Talán még savanyított káposztáért. S káposztaléért is átmegyünk valahová, mert egyik nagy italpalackozó sem vette még észre, hogy ebben is üzlet rejtőzik. Jön majd nemsokára  pillepalackban az üdvözítő sós lé, ne féljetek, melynek elfogadható lesz az ára, hogy legyen leveshez olcsó ízesítő, meg száraz kenyérhez kísérő. Hadd ne mondjam, hogy a rekord a nagy hozatalban az újzélandi húsvéti bárány, mert az összes csobán ellett valamerre, s a nyájak szétszéledtek, satnya farkasok mocskolták meg az összes birkát, és nem születe tavaszi reménység. Egy sem. Annak a szakmának is annyi. Nem éri meg. S különben minek? Hoznak, és úgymond bagóért hajítják utánunk. Bár bagónk nincs, aprópénz sem hányódik sokunknál a likaktól gazdag zsebben. Ezért körben a kunyerálás.  Pedig kellenének a kalóriák, mert itt vagyunk, mintha evezősemberek a gálya gyomrában – hozzuk a példát –, s nemcsak az ideális 1630 kalória szükséges, hanem a duplája. Nem holmi sportolási kedvtől vezérelten, nem sima passzióból lennénk evezősök, hanem sorsszerűen. Fent dübörög a kincstári manele. Lent nagy a sötét, és mély minden, mi bizonytalan. Odafent sok ezer kalóriában dúskál a személyzet. Holott mi lennénk az élő üzemanyag. A bio-gépsor maga. Haladni kellene. Hogy menjünk csont és ostor segédletével?! Vajon a fentieknek eszében-e mára s holnapra az az izé, az a hogyismondják, ami lenne a haladás? Vagy minden part leszakadt? Örök Titanic-fedélzet a világunk?... Játszhatnák azt, hogy Nearer, My God, To Thee…, de nem ismerik a dalt, és hitetlenek, elvadultak örökre a mennytől, ha annak hazudták minden poklukat…

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!