Az Erdélyi Kárpát-Egyesület Csíkszéki osztályának korábbi magashegyi virágnéző túrájáról szeretnék beszámolni. A Csukás-hegységben jártunk, a Bretocsa-hágó (1263 m)–Bretocsa-havas–Tigáj-nyereg (1745 m)–Csukás-csúcs (1954 m) útvonalon. Egy kisbusszal és 13 kisautóval indultunk Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyön egy újabb autóval bővült a konvoj, a Bretocsa-hágón még két autó utasai csatlakoztak hozzánk. Gyönyörű napsütésben érkeztünk gyalogtúránk kiindulópontjára, a résztvevők száma 62-re kerekedett, ennyien vettünk részt a Csukás-túrán. A CsEKE-tagokon kívül, akik Csíkszeredából és környékéről érkeztek, voltak jelentkezők Nagygalambfalváról, Sepsziszentgyörgyről, Kézdivásár­helyről, Szászrégenből és még Nagy­váradról is. Mindenki lelkesen hallgatta a Csukás-hegységről és a túra tervezett útvonaláról tartott ismertetőt, Tőke Dénes tapasztalt túravezető is szólt az egybegyűltekhez, majd rövid bemutatkozást követően elindultunk úticélunk felé. A piros sáv turistajelzést követve haladtunk először lombhullató és tűlevelű erdőrészek között, majd kiértünk egy napsütötte tisztásra, amelyet átszelve, szerpentinező úton meneteltünk felfelé. Útközben rövid pihenőket tartottunk, az elsőnél szemügyre vehettük a konglomerátum összetételét. Második megállónk a tévérelénél volt, ahonnan már jelentősebb szintkülönbséget kellett megtenni. Próbáltunk olyan tempóban haladni, hogy ne legyen megerőltető, többször is megálltunk, hogy utolérjen a lelkünk, közben megcsodáltuk a Galamb nevet viselő sziklaalakzatot. A Bretocsa sziklakapuján átlépve szimbolikusan beléptünk a Csukás csodavilágába. Innen a gerinc már csak 10 percnyi járásra van, de mi tettünk egy kisebb kitérőt, a kúszófenyvesen, borókáson keresztül, hogy megnézzük megvan-e még az egykori határhalom, amelynek eltüntetésére a hetvenes években adtak parancsot. A határhalom mellől szép rálátás nyílt a Teszla-hegységre (1613 m), amelynek szomszédságában, a Teszla-tisztáson tavasszal tömegesen virágoznak a kakasmandikók. Visszatértünk a kijelölt ösvényre, amelyet apró, fehér macskatalpak, élénk kék színű tárnicsok és sárga színű aranypimpók szegélyeztek. Körülöttünk áfonyacserjék virágoztak, a borókás tövében törpe nőszirmok nyíltak. Innen már könnyűnek számított a terep, végig a gerincen haladtunk, ahonnan szép panorámában volt részünk a tiszta időnek köszönhetően. Hosszasan kígyózott színes csapatunk a gerincúton, ezt többen lencsevégre is kapták. Fotótéma volt bőven, a Csukás-hegység formagazdagsága egyedi, csodálatos jelenség. Az eróziós folyamatok következtében, a szél és víz alakította szürke sziklaalakzatok bizarr formákban emelkednek ki az üdezöld pázsittal borított oldalakból. A Nagy-Tigáj-nyereg felé közeledve megjelentek a ciklámen színű, mézédes illatú rododendronok, amelyek nemrég kezdtek virágozni. Góliát és Dávid szomszédságában, a nyeregben található turistaút-csomópontnál hosszabb pihenőt tartottunk, majd elindultunk a Csukás-csúcsra (1954 m). A déli harangszóval egy időben jutottunk fel a hegy tetejére, a csúcsfotón 52-en mosolygunk boldogan. Azok sem bánták meg, akik úgy döntöttek, hogy a Nagy-Tigáj-nyeregben maradnak, mert sok jó fotót készíthettek a különleges környékről, kőgombákról és színes virágokról. A Csukás-csúcson negyed órát időztünk napsütésben, a távolban már hallatszott a vihar közeledte, ami elég hamar elérte a hegyet. Hirtelen kezdett jegelni, majd esőre váltott, ami kitartóan végigkísért visszautunk során. Ezzel nem is lett volna baj, mert „aki megáztat, az megszárít”, tartja a mondás, de az esőt villámlás kísérte, félelmetes mennydörgéssel, a Csukás csupasz gerincén nincs menedék, ahová behúzódhat az ember ilyen időben. Mindenki megszaporázta lépteit, mert az erős idő nem akart elvonulni, sőt egyre csak fokozódott az ereje. Már a szerpentines résznél jártunk, mire elállt az eső és pipálni kezdett az erdő, ködfoszlányok lengték be a tájat, újabb fotótémát kínálva. Az eső elleni felszerelésünk mellett is bőrig ázva, mégis boldogan tértünk vissza. Hálát adok a Fennvalónak, hogy mindannyian épségben leértünk a hegyről. Szerencsések voltunk, mert szeretnek és vigyáztak ránk az égiek! Péterffy Ágnes-Katalin, Csíkszereda