Hirdetés

Csíkszeredában nem módosulnak számottevően a helyi adók

HN-információ
Megszavazta a jövő évi helyi adókat és illetékeket Csíkszereda Önkormányzati Testülete. Mint kiderült, az adónemek többségében nem kell növekedéstől tartani, sőt esetenként csökkennek a fizetendő összegek. A múlt pénteki tanácsülésen arról is döntöttek, hogy januártól bevezetik az online adófizetési rendszert is. Minden olyan adónem, amely növekedni fog Csík­szeredában 2016-ban az idei szinthez képest, a törvény által kötelezővé tett növekedésnek tudható be. Úgy próbáltuk az értékeket meghatározni, hogy a törvény adta lehetőségekkel éljünk, de a sújtásokkal csínján bánjunk – jelentette ki a múlt pénteki önkormányzati ülésen Füleki Zoltán alpolgármesteri teendőkkel megbízott tanácsos. Igyekeztek szinten tartani az értékeket A helyi adókat szabályozó új törvény ugyanis elég nagy mozgásteret ad az adók mértékének megállapításában az önkormányzatoknak – egy kétszobás tömbházlakás jövő évi adója a törvény betűje szerint lehet 145 lej, de akár 600 lej is –, és a csíkszeredai önkormányzat úgy döntött, hogy például a lakások esetében a törvény által megengedett legkisebb mértéket szabja meg. Mivel jövőtől a tömbházak alatt lévő területekre is adót kell fizessenek a lakástulajdonosok, az önkormányzat valamennyivel csökkentette is a lakásadó értékét, hogy az a területadóval együtt se haladja meg az idei évben érvényes mértéket. Tehát a magánszemélyek nem kell lakásadó-növekedéstől tartsanak – a cégek még jobban járnak, esetükben ugyanis a lakásként használt ingatlanok adója csökken –, ugyanígy a jármű- és telekadók esetében is, ahol a törvény nem tette kötelezővé, az önkormányzat igyekezett nem emelni az értékeket. A mezőgazdasági területek esetében lesz növekedés, de ez a törvény által megszabott emelkedés, és jelentősen többet fizetnek majd azok a magánszemélyek is, akik nem rezidenciális célra használják ingatlanjukat. Tarthatnak adónövekedéstől azok az ingatlantulajdonosok is, akiknek ingatlanja elhanyagolt, leromlott állapotban van, és rontja a városképet. A törvény lehetőséget ad rá, hogy rájuk akár 500 százalékkal is nagyobb adót rójon ki a város, de – amint Füleki Zoltán rámutatott – Csíkszeredában más stratégiát dolgoztak ki. Első fázisban feltérképezik ezeket az ingatlanokat, egyeztetnek a tulajdonosokkal, igyekeznek segítséget nyújtani nekik, hogy ingatlanjukat rendbe hozzák, és csak ezek után, ha nem tapasztalnak pozitív hozzáállást, döntenek az adó emeléséről. Ám ez sem lesz 500 százalékos, „mindössze” 200. 01_varoshaza_indito_ba Antal ki, Szőke be A városi önkormányzati ülés szokás szerint a napirend előtti hozzászólásokkal, interpellációkkal kezdődött, és alighogy ezeket megválaszolta, illetve a napirenden lévő egyes pontok kapcsán a véleményét kifejtette, távozott a teremből Antal Attila polgármesteri jogkörökkel felruházott alpolgármester, valamint Salamon Ildikó, a polgármesteri hivatal munkatársa, majd egy perc múlva belépett a tanácsterembe Szőke Domokos tanácsos, tisztségéből felfüggesztett alpolgármester. Mint kiderült, Szőkét alpolgármesteri tisztségéből felfüggesztették ugyan, de tanácsosi minősége megmaradt, így joga van részt venni a testület ülésein, viszont a törvényszék döntése értelmében Antal Attilával és Salamon Ildikóval nem találkozhat, nem kommunikálhat. Esedékes a püspök szobrának avatója Az ülés tovább a megszokott formában zajlott, a testület megszavazta, hogy jövő évtől Csíkszeredában is bevezetik az online adófizetési rendszert, hogy együttműködnek a Hargita Megyei Judo Szövetséggel az U21-es és U23-as országos bajnokság megszervezése érdekében, és módosították a Márton Áron-szoborcsoport megvalósíthatósági tanulmányát elfogadó határozatot. E téma kapcsán az ülés végén tartott sajtótájékoztatóra visszatérő Antal Attila elmondta: a szobor talapzatára beérkezett árajánlat nagyobb, mint ami a megvalósíthatósági tanulmányban sze­repelt, ezért vált szükségessé a módosítás. – A talapzat elkészítésére, illetve a terület rendezésére a kezdési parancsot már kiadtuk, a szobor nagyjából kész van, így lassan el kell döntenünk, mikor esedékes a felállítás – fogalmazott Antal. Lényegesen olcsóbb lehet a fűtés A pénteki ülés napirendjén szerepelt az a határozattervezet, amely szerint jelentősen csökkentenék Csíkszeredában a távhő lakossági árát. Antal Attila szerint erre annak eredményeként volna lehetőség, hogy úgy tűnik, sikerült kormánytámogatást szerezni az előállítási ár és a lakosság által fizetett ár közötti különbség fedezésére. – Úgy tudjuk, elkészült a kormányhatározat, amely szerint 400 ezer lej támogatást kap a város erre a célra. Várhatóan e héten fogadja el a kormány ezt a határozatot, ezért én azt javasolom, óvatosságból várjunk ezzel a határozattal addig, és ha majd látjuk mindezt leírva, egy rendkívüli ülésen döntsünk a távhő lakossági árának csökkentéséről – javasolta a testületnek Antal Attila. Álláspontját elfogadták, így ez ügyben, ha lesz érvényes kormányhatározat, rendkívüli tanácsülés várható. Forró-Erős Gyöngyi


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!