Csehországban kezdik a BL-t

A történelmi felnőtt bajnoki ezüst mellett minden korosztályban dobogós helyezést ért el a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK asztalitenisz szakosztálya, a hab a tortán, hogy a visszalépéseknek köszönhetően az új idényben is a Bajnokok Ligájában indulhatnak.

Szász Csaba
Becsült olvasási idő: 3 perc
Csehországban kezdik a BL-t
György István és György Szilárd. Csapatmunkában a siker Fotó: Szász Csaba

Fantasztikus évet zárt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK, miután a legutóbbi bajnoki évadban is sikerült valami pluszt hozzátenni a korábbi eredményekhez – így értékelte a 2022-23-as idényt György Szilárd, az udvarhelyi asztaliteniszklub vezetője, utalva arra, hogy a György Szilárd, Sebastian Loso, Tamás Szabolcs és Sánduly Levente felállású felnőttcsapattal bajnoki ezüsttel zárták a hazai pontvadászatot. Mint mondta,

arra sem volt példa korábban Székelyudvarhelyen, hogy egyéniben vagy csapatban, de minden egyes korosztályban dobogós helyezéssel zárják az idényt az udvarhelyi asztaliteniszezők:

a felnőtt ezüst mellett az U19-es sportiskolás bajnokságban Karácsony Dániel országos bajnok lett, U15-ben a csapattal bronzérmet, U13-ban bajnoki címet és bronzérmet, az U11-ben bronzérmet, az U10-ben pedig ezüst- és bronzérmet szereztek, mi több, a veteránoknál Lucian Filimon egy Európa-bajnoki címmel gazdagította a gyűjteményt.
Bár a BL-ben és Európa Ligában az ISK-SZAK-nak nem sikerült továbbjutnia a kieséses rendszerbe, önmagáért beszél, hogy az európai klubranglistán a tavalyi 17. hely után, idén is az előkelő 29. helyen rangsorolták az udvarhelyi klubot. – Nem mondok újdonságot, de büszkén vagyunk meghatározó klubja a hazai és a nemzetközi asztalitenisznek is mind a felnőtteknél, mind pedig az utánpótlásban – értékelt György István. Hozzátette, hogy lassan 25 éve edző, de ilyen zsúfolt versenynaptáruk még sosem volt. A szakosztály 64 versenyen vett részt, ehhez még hozzátevődik a 32 kiszállás, hiszen az udvarhelyiek a magyar bajnokságban is játszanak, továbbá 35 versenyt rendeztek az amatőröknek, hiszen az asztaliteniszt hobbiszinten űzők körében is napról napra népszerűbb ez a sportág, és a versenyek is egyre színvonalasabbak.

Van folytonosság

– Az utánpótlásképzésünket dicséri, hogy legalább 4-5 játékosunk van a válogatottban. Ez egy felépített csapatmunka, mindenkinek megvan a saját helye, felelőssége és munkája – fogalmazott György Szilárd játékos-edző, utalva arra, hogy a fiatal Toró Dávid mellett, aki válogatott játékosként 12 nemzetközi tornán indult, Sebők Márton, Bărdaș Márk és Gellei Nimród is tagja a korosztályos nemzeti csapatoknak.
Külön említést érdemel, ami nagy büszkeségre ad okot az ISK-SZAK-nál, hogy a svéd idegenlégiós, Sebastian Loso kivételével csupa saját nevelésű játékosokkal sikerült egy ilyen sikeres idényt összehozni. – Ez is azt mutatja, hogy mennyire megvan nálunk a folytonosság, mennyire jól működik az a piramisrendszer, amit évek óta építünk – összegzett György István.

Bajnokok Ligája

A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK után augusztus elején kezdi meg a felkészülést az új bajnoki idényre, amely várhatóan augusztus végén, szeptember elején startol el. A kontinentális klubranglistán elfoglalt helyük függvényében György Szilárdék

arra számítottak, hogy ősszel az Európa Kupában indulhat a csapat, ám a jó hír a múlt héten érkezett: mivel többen visszaléptek, az udvarhelyiek ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhetnek az első körben.

Bár a hazai szervezés nem jött össze, a lényegen nem változtat, az ISK-SZAK ezúttal is az európai élmezőny legjobbjai ellen adogathat.
A vasárnapi sorsolás értelmében az udvarhelyiek a C csoportba kerültek, az olasz Messina, az osztrák Stockerau, valamint a házigazda HB Ostrov lesznek az ellenfelek, a küzdelmek szeptember végén Csehországban kezdődnek.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!