Hirdetés

Családvédelem

HN-információ
Családvédelmi konferenciát szervezett a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetsége a Csíki Anyák Egyesületével és a csíkszeredai Nagycsaládokért Egyesületével partnerségben. A hétfő délutáni rendezvényen részt vett dr. Beneda Attila, a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma családpolitikáért felelős helyettes államtitkára. Dr. Beneda Attila hangsúlyozta, a magyar kormány nagyon fontosnak tartja a magyar nemzet megerősítését határainkon innen és túl. A nemzet legfőbb építőkövének a családokat tekinti, ezért fontos, hogy minél többen tudjanak minden, a családok érdekében hozott intézkedésről. – Sikerült olyan intézkedéseket hozni, amelyek a határontúliakat is érintik, mint például az anyasági támogatás és a Babakötvény – mutatott rá. Az Összefogás Házában szervezett rendezvényen a helyettes államtitkár kifejtette: fontosak azok a kapcsolódási pontok, amelyekkel a civil szervezeteket vagy a helyi egyházakat tudják támogatni, éppen úgy, mint a bölcsőde- és óvodafejlesztő program, melynek keretén belül már közel ezer bölcsődét és óvodát sikerült felújítani, illetve építeni Magyarország határain túl. A családpolitikáért felelős helyettes államtitkár megjegyezte, a család egysége fontos fogalom a magyar kormány gondolkodásában, amelyet az alaptörvényben is rögzített. – Meggyőződésem, ez tipikusan egy olyan helyzet, amikor nemcsak összeadódik, hanem egymást erősíti a két téma. Nagyon fontos, hogy az a kormány maradjon Magyarországon hivatalban, amelynek a család és a magyar nemzet a legfontosabb – húzta alá. Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke hozzátette, szándékuk, hogy a jó példákat, a megfelelő embereket és értékeket első kézből közvetítsék a helyieknek. – Jelen helyzetben híd legyünk, mint nonprofit szervezet az anyaország és Csík között – fogalmazott a Csíki Anyák Egyesületének elnöke.

Adorján Zsófia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!