Hirdetés

Csak két szabad intenzív terápiás ágy maradt covidosoknak

HN-információ
A járványügyi szakemberek a koronavírus-járvány negyedik hullámának tetőzését október közepére várják Romániában, amikor várhatóan húszezret meghaladó napi esetszámok lesznek – idézte csütörtökön a Digi24.ro portál Cseke Attila megbízott egészségügyi minisztert, aki előző este adott interjút a Digi24 hírtelevíziónak. A tárcavezető elmondta: az egészségügyi rendszerben az egyre növekvő számú koronavírusos betegek ellátása érdekében vissza kell szorítani az egyéb tevékenységeket, hogy újabb kórházakat, kórházi részlegeket szabadíthassanak fel a fertőzöttek számára. Úgy vélekedett, hogy a Covid-részlegek intenzív terápiás osztályain tavasszal elért 1600 ágyas kapacitás a negyedik hullámban nem lesz elegendő. A legfertőzöttebb térségekben nagyon nehéz már szabad ágyat találni egy-egy súlyos beteg számára, ezért a kevésbé leterhelt térségekbe szállítják őket. A miniszter ismét leszögezte: nem akar „lokálpatriotizmusról” hallani, egyetlen kórház sem utasíthat el más megyéből érkező pácienseket. Cseke Attila szerint a nehéz járványhelyzet annak tulajdonítható, hogy itt a lakosság alig egyharmada vette fel az oltást. Rámutatott: más országok, ahol 60-70 százalékos az átoltottság, túl vannak a negyedik hullámon, és sorra eltörlik a korlátozásokat. Romániában sokan emlegetik, hogy „olyan országot akarnak, mint odakint”, de nem hajlandók tenni is érte – mutatott rá a miniszter az oltásszkeptikusokra utalva. A héten csütörtökön már másodszor dőlt meg az újonnan diagnosztizált esetek rekordja az országban. A stratégiai kommunikációs csoport (GCS) jelentésében szereplő több mint 12 ezer új fertőzés 90 százalékkal haladja meg az utóbbi két hét átlagát. Az utóbbi 24 órában 176 koronavírusos beteg halt meg: ez másfélszerese a kéthetes mozgóátlagnak. Az áldozatok között két gyermek és öt 30 és 40 év közötti felnőtt is volt. Lakosságarányosan immár Romániában követeli a legtöbb áldozatot a koronavírus-járvány Európában. Az abszolút számok szintjén az ország az első tíz közé került világviszonylatban, ami a járványnak tulajdonított halálesetek számát illeti. A GCS közben bejelentette, hogy országosan már csak két szabad intenzív terápiás ágy áll rendelkezésre a Covid-19-betegek kezelésére. A fővárosban egyetlen intenzív terápiás ágy sem áll rendelkezésre. A kórházban kezelt fertőzöttek száma csütörtökön átlépte a 12 ezret, az intenzív terápián ápolt súlyos eseteké 1364-re emelkedett. Kolozs és Brassó megyében áll rendelkezésre egy-egy ágy Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban.

MTI



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!