Már megszokás, és lehet, hogy nem a legjobb, de miközben dolgozom, a háttérben mindig valamelyik hírcsatorna műsora megy a tévében. Így volt ez hétfőn is. Egy adott pillanatban iszonyatos kiabálásra lettem fi gyelmes, elsőre ne tudtam eldönteni, hogy az utcán veszekednek-e valakik, de hamar rájöttem, a tévéből jön a furcsa hang. Odapillantok, s nagy meglepetésemre parlamenti ülést közvetített a hírcsatorna. Egy pillanatra fölálltam és elkezdtem figyelni, mi is zajlik a Nép Házában. Már-már láttam magam előtt, ahogy egymásnak ugranak a honatyák, mint ahogyan azt néhány éve a japán és a dél-koreai törvényhozók tették, hamar rákattintottam az online fogadóirodák honlapjára, hátha lehet fogadni, ki kit üt meg először és ki lesz a győztes. De sajnos, sem fogadni nem lehetett, sem bunyó nem volt. Csak szájkaratéztak a kormánykoalíció és az ellenzék politikusai. De azt elég hangosan tették. Állampolgári kötelességemnek eleget téve eddig minden választáson megjelentem, érvényes szavazatot adtam le, de mint mindig, tavaly is tudtam, hogy a jelöltek ígéretei nem mindig lesznek köszönő viszonyban a bukaresti tetteikkel. Amit az egyik fél ad kormányzása alatt, azt a másik fél elveszi, miután hatalomra kerül, megígérnek fűt-fát, csakhogy kerüljenek a húsosfazék közelébe, aztán mikor már ott vannak, akkor ők jól laknak, nekünk jó esetben dobnak egy csontot – nem velőset –, de azon rágnivaló már nem marad, mire hozzánk kerül. Hétfőn délután is többször belepillantottam a honatyák költségvetési vitájába, de nem azért, mert túlzottan érdekelt volna a téma, hanem azért, hátha valaki veszi a bátorságot, átgyalogol politikai ellenfelének székéhez, és jól pofán vágja. Nem számít, hogy ellenzéki üti a kormánypártit vagy fordítva, de egyszer már tényleg szeretném látni, hogy a szájkaratét tettek is követik. Mert eddig csak szópárbaj volt az elmúlt harmincegy év alatt, a tettek többnyire elmaradtak, noha azért néhány csontot csak dobtak a népnek, de arra azért fi gyeltek, hogy ne legyen abból se sok, nehogy elvásoljon vagy kitörjön a fogunk. Így lesz ez addig, amíg a honatyák nem az ország felvirágoztatásán dolgoznak, hanem a húsosfazék közelsége, önmaguk és rokonaik közvetett vagy közvetlen gazdagítása a céljuk. A román parlament épülete (HN-archív)

Kopacz Gyula

https://www.youtube.com/watch?v=m__T85FZHxw