Hirdetés

Bővül a Csodavilág napközi

HN-információ
Kormánytámogatásnak köszönhetően bővülhet a gyergyó­szent­­miklósi Csodavilág Napközi Otthon, a tervek szerint ha­marosan beépítik a tetőteret. Az intézményben jelenleg is felújítás zajlik. [caption id="attachment_10838" align="aligncenter" width="620"]A belső felújítás folyamatban van, hamarosan a tetőteret is beépítik Fotó: Lázár Hajnal A belső felújítás folyamatban van, hamarosan a tetőteret is beépítik Fotó: Lázár Hajnal[/caption] [dropcap]F[/dropcap]elújítás kezdődött a Csodavilág napköziben a nyár folyamán. Mint arról egy július végi cikkünkben beszámoltunk, szükség volt a tetőszerkezet javítására, hiszen nagyobb esőzések alkalmával rendszerint beáztak a termek, ugyanakkor kiépítették a központi fűtést is, mivel eddig csempekályhákkal oldották meg a termek fűtését. Emellett termek átalakítására, felújítására is sor került. Az épületben jelenleg is dolgoznak, ahol pedig a munkát befejezik a szakemberek, ott kezdődik a takarítás, hogy tanévkezdésre minden készen álljon a gyermekek fogadására. A munka azonban nem fejeződik be ezzel, mivel a tetőtér beépítése következik. – A belső terek felújítására a helyi költségvetésből biztosítottunk anyagi keretet, de annak reményében, hogy további fejelesztésre kaphatunk pénzt a kormánytól, finanszírozási kérésünket a megyei tanácshoz továbbítottuk – mondta el Nagy Zoltán alpolgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke kifejtette, a hozzájuk eljuttatott tervek szerint közel 500 ezer lejre lenne szükség az elképzelt bővítés megvalósításához. – Első lépésként 200 ezer lejes támogatást igényeltünk a fejlesztési minisztériumtól, amit jóváhagyott a kormány, az erre vonatkozó minisztériumi rendelet megérkezett, hamarosan a szerződéskötésre is sor kerül – közölte, hozzáfűzve, hogy reményei szerint a fennmaradó 300 ezer lejes támogatást is sikerül megszerezni a közeljövőben. Az alelnök hangsúlyozta, a szintén kormánytámogatásból megújuló Pitypang óvoda és Csodavilág napközi Otthon révén gyermekbarátabb lesz Gyergyószentmiklós. További oktatási intézmények felújítását is tervezi a gyergyó­szent­miklósi városvezetés: Nagy Zoltán alpolgármester szerint a Csillagszem napközit is rendbe tennék. Annak felújítására vonatkozóan már korábban készültek tervek, ezeket most aktualizálják, hogy európai uniós vagy kormánytámogatást igényelhessenek a kivitelezésre. A megújuló Csodavilág napköziben egyébként hat csoport kezdi az új tanévet. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!