Hirdetés

Bokor Sándor: olyanná kell tennünk Sóvidéket, hogy legyen érdemes hazajönni

HN-információ
A település mindennapi élete és jövője szempontjából nagy hord­erejű infrastrukturális fejlesztéseket sikerült befejezni Parajdon. Bokor Sándor polgármester elégedettséggel vonta meg a tavalyi év mérlegét. Aggódik viszont a sóbányáért, amelynek turizmusban és iparban betöltött szerepe megkérdőjelezhetetlen. [caption id="attachment_42142" align="aligncenter" width="1000"] Bokor Sándor – Parajd[/caption] Eredményes esztendőn van túl a sóvidéki nagyközség. Bokor Sándor készségesen sorolta a tavaly befejezett nagyobb beruházásokat: sikerült véglegesíteni két, már korábban elkezdett európai uniós projektet: több mint 9 és fél kilométer erdei utat javítottak meg, leaszfaltozták Parajd mind a 16 utcáját, több közintézményt (például a könyvtár) újítottak fel, erőgépeket vásároltak az elnyert pénzből. A két nagy projekt értéke összesen 4 millió euróra rúg. LEADER-programból, helyi költségvetésből kisebb megvalósításokat sikerült kivitelezni, járdát építettek több mint két kilométer hosszúságban Felsősófalván, szépítették, bővítették a zöldövezeteket, ősszel pedig sikerült leaszfaltozni azt a közel másfél kilométernyi útszakaszt, amely Parajd legfontosabb turisztikai csomópontjait köti össze: a sóbánya bejáratát, a szabadtéri strandot és az önkormányzat wellness-központját. Továbbá kormánytámogatásból elvégezték a település szennyvízelvezető rendszerének bővítését, az impozáns kultúr­otthon felújítását is – tett pontot a leltár végére Bokor Sándor. Mindent meg kell tenni a sóbányáért Parajd már nemcsak a térségben, de tágabb értelemben is a turizmus fellegvára – jelentette ki büszkeséggel Bokor Sándor. Számos fejlesztés éppen annak érdekében történt, hogy még jobb körülményeket tudjanak biztosítani az átutazóknak és a településen üdülőknek. A sóbányát tavaly például 600 000-en keresték fel, bár ennek a számnak egy részét a kezelésre visszatérő látogatók adják, mégis kijelenthető, hogy legalább 300-400 ezer turista fordult meg Parajdon. A nagy forgalom fenntartásához elengedhetetlen, hogy a sóbánya, amely a település jólé­tének, a turizmusnak is az alappillére, megfelelően működjön. – Ne nehezítsék a dolgunkat Bukarestből mindenféle törvényekre hivatkozva, hogy a bányában csak az üres terek maradhatnak, nem lehet játszótér, kalandpark, ami kellemesebbé teszi a gyógyulók lent töltött idejét. Bukarestben is meg kell értsék, hogy a bánya eurómilliókat küld a központi kasszába, többek között éppen azért, mert sokan felkeresik, és nem mindegy, hogy a látogatók hogyan érzik magukat – tette szóvá a polgármester, utalva arra a – lapunkban is megírt – fordulatra, miszerint a bánya felsőbb vezetése jogtalannak találta, és nem hosszabbította meg a turisták föld alatti szórakoztatásáról gondoskodó cégek szerződését. Bokor Sándor reméli, hogy az új kormány másképp közelít ehhez a kérdéshez. Tulajdonképpen a sok öröm között a bánya ügye volt az egyik üröm, a településvezető aggódva figyeli és vigyázza sorsát, hiszen nemcsak a turizmusban betöltött szerepe fontos, hanem ipari haszna is, ugyanakkor több mint 150 családnak ad kenyeret. Ezzel a jövővel kapcsolatosan vannak gondok, de a polgármester – mint fogalmazott – mindent elkövet, hogy a bánya talpon maradjon. Bokor Sándortól megtudtuk, hogy jól működik az önkormányzat wellness-központja is, majdnem 160 ezren keresték fel másfél év alatt, a létesítmény egész évben, télen is működik, határozottan pozitív impulzust adott a településnek. – További szolgáltatásokat kell indítani, hogy a bányából, fürdőből kijövő turistának legyen amivel hasznosan eltöltheti az idejét. Ennek érdekében például a tavaly az önkormányzat mellett működő Sóvidék–Hegyalja Kistérségi Társulás vette át a Parajdi-sószoros ügykezelését, bővítik a Trópusi Lepkeházat, turistaösvényeket építettünk ki, de nem elég sosem. Úgy látom, hogy Szováta, Pa­rajd, Korond, Farkaslaka kemény magja a megye, Székelyföld turizmusának, és községünk ebben az élen jár – összegzett Bokor. Párbeszéd és a fiatalok hazacsalogatása A jövőre vonatkozó tervek kapcsán említi meg az elmúlt esztendő egyik kudarcát Bokor Sándor. Azaz már a tavaly szerettek volna pályázni a községhez tartozó Alsó- és Felsősófalva, majd Békástanya víz- és szennyvízrendszerének kiépítésére, amit majd az utcák leaszfaltozása követhet. A folyamatot viszont nem tudták elindítani, ugyanis nem sikerült egyeztetni az elképzeléseket a két Sófalva lakóival. A községközpont előtanulmányokkal is alátámasztott elképzelése szerint a parajdi rendszerhez kell csatlakozniuk, a lakók viszont saját hálózat kiépítését akarják a források vizeiből. – Tovább kell menni, még jobban tájékoztatni az embereket, párbeszédet folytatni, és bízom benne, hogy sikerül megegyezni. Több türelemre, megértésre van szükség, de nemcsak az önkormányzat, hanem bizony a lakosság részéről is – fogalmazott Bokor. – 2004 óta évente átlag 1 millió eurót sikerült Parajdra hozni, ebben az irányban kell folytatni. A jövőre nézve azt szeretném, ha községszinten olyan lehetőségeket, életet tudjunk teremteni, hogy a külföldön dolgozó fiataljaink százai térjenek vissza. És ha hazajönnek, tudjanak érvényesülni is itthon – mondta végül Parajd polgármestere. Asztalos Ágnes


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!