Hirdetés

Biztonságosabb község lett Homoródalmás

HN-információ
Homoródalmáson tavaly a legfontosabb megvalósítás a közvilágítás modernizálása volt, de emellett fontos utakat is építettek. Idénre is bőven akad tennivaló – derül ki Tikosi László polgármester évértékelő beszédéből. [caption id="attachment_83146" align="aligncenter" width="1000"] Tikosi László Fotó: Nagyálmos Ildikó[/caption] Tikosi László polgármester 2016-ban került a település élére, és vállalta, hogy megerősíti a közbiztonságot, hiszen számtalan betörés és gyilkosság is volt azelőtt Homoródalmáson. Ezután létrejött a polgárőrség, aminek mára 104 tagja van – tudtuk meg a polgármestertől. Ugyan nem minden tag aktív, de a rendszer jól működik, minden éjjel járőröznek, aminek köszönhetően azóta sem lopás, sem betörés nem volt a faluban. A közvilágítás korszerűsítése során minden oszlopra takarékos világítótestet szereltek. Ez is növelte a közbiztonságot – mondja Tikosi László –, hiszen az emberek azóta nyugodtan járnak-kelnek a nap minden szakában. Fontos utakat újítottak fel A községvezetés hathatós közbenjárásával, illetve a megyei tanács segítségével sikerült majdnem teljesen elkészíteni a leányerdei utat, amely Homoródszentmártonnal köti össze Almást. Tavasszal kettős aszfaltréteget fektetnek az útra, a védőkorlátok is helyükre kerülnek. Ez óriási segítség lesz a helybéliek számára, ugyanis sokan Székelyudvarhelyen dolgoznak, a Leányerdőn közlekedve napi 22 kilométert spórolhatnak. Ezenkívül – szintén pályázati pénzből – felújítottak a településen belül egy 1075 méteres útszakaszt, amely a 132-es és a 132A megyei utat köti össze. – Ahogy az idő engedi, térkövezzük a kapubejárókat, és akkor befejezettnek tekinthető ez a munka is. Az elmúlt év folyamán megnyertük az Almási-barlang felé vezető út 775 méteres szakaszának felújításához szükséges pénzösszeget. Ez a település legfontosabb útja, ugyanis ez vezet az Almási-barlanghoz, de a falu egyes kaszálóit vagy Vargyast is ezen az úton tudjuk megközelíteni – részletezte a polgármester. A sóskút környezete is megszépül Noha tavaly már elkezdték a Sóskút körüli terület rendezését, idén szeretnék kiépíteni, vonzóvá tenni a turisták számára is: sétányokkal, padokkal, játszótérrel teszik korszerűbbé. Egy új épület létrehozása is szerepel a tervek között, ahol két sóscseber is várja majd a gyógyulni vágyókat. Az épület kisebb rendezvényeknek, ünnepségeknek adna otthont, grillezési lehetőséget is biztosítanak az idelátogatók számára. Mivel a dokumentáció már két évvel ezelőtt elkészült, az azóta megnövekedett költségeket saját forrásból egészítik ki. – Az egyház közel száz személyt befogadó panziót épít, s ha ez elkészül, akkor elmondhatjuk, hogy Almás korszerű és minden követelménynek eleget tevő körülmények között tud vendégül látni akár száz személyt is. További tervünk a kultúrház melletti régi tekepálya felújítása. A projekt 1,4 millió lej értékű, magában foglal egy napközis öregotthont, saját autóbuszt, lehetőség lesz helyben ebédelni és sokféle szabadidős tevékenységben részt venni – fogalmazott az elöljáró. Homoródalmás lakossága zömében időben és lelkiismeretesen eleget tesz adózási kötelezettségének, ami nagy segítség az önkormányzatnak, például akkor, amikor egy pályázat kivitelezésénél elő kell teremteni a szükséges önrészt. – Reméljük, hogy a 2019-es esztendő költségvetésileg kedvezőbb lesz számunkra – bizakodik Tikosi László polgármester. Nagyálmos Ildikó


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!