Hirdetés

Beváltották a virgonc tallérokat

HN-információ
Befejeződött a tavaly februárban kísérleti jelleggel indított, majd ősztől a teljes tanévre kiterjesztett Virgonc tallér elnevezésű motiváló program újabb fejezete. A kezdeményező Három Hegy Ifjúsági Egyesület két vásárt is rendezett a hétvégén, csütörtökön a székelydobói és vágási diákok válthatták be a teljes tanév alatt gyűjtött virgonc talléraikat, pénteken a bétai diákok számára rendezett vásárt a Bögöz község Szentfüldként ismert három településének fiataljait összefogó ifjúsági szervezet. Az egyesület a tavaly év elején indította – kísérleti jelleggel – a Virgonc tallér elnevezésű motiváló programját, mellyel Béta, Dobó és Vágás kisiskolásait igyekeztek tanulásra, a közösségi életben való részvételre sarkallni, de egyben támogatni az iskola és az egyház munkáját, továbbá szorgalmazni a helyben maradást is. Az ily módon gyűjtött tallérokat a tanév végén szervezett vásáron vásárolták le a diákok, a kezdeményezés igazi sikersztorinak bizonyult, a folytatás nem volt kérdéses, tavaly ősztől már a teljes tanévre kiterjesztették a programot. Akárcsak tavaly, idén is vásárokkal tettek pontot a motiváló program végére. „A dobói és vágási gyermekek számára szervezett vásár után Bétára figyelt a virgonc világ szeme, vásárt tartottunk az iskolában. Az egész éves szorgalmat így háláltuk meg a diákoknak. Kellemes és megérdemelt vakációt!” – közölte a Három Hegy Ifjúsági Egyesület vezetője, Gál Barna, aki külön köszönetet mondott egyrészt azoknak, akik önzetlenül besegítettek a program szervezésébe, másrészt a támogatóknak és magánszemélyeknek, akik a vásáron áruba bocsátott Virgonc-portékák beszerzésében nyújtottak segítséget. Szász Csabavirgonc vege


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!