Hirdetés

Beszélgetés Kányádi Szilárd ideiglenes színházigazgatóval - Új helyzetre új válaszok – új szerepben

HN-információ
A Csíki Játékszínnél az első hónap már el is telt Kányádi Szilárd irányítása alatt, a második pedig nem is biztos, hogy véget ér a kinevezésig. Jövő hétfőn ugyanis lezárul a menedzser-igazgatói állás megpályázásának határideje, és jó eséllyel március végén már kinevezett igazgató vezetheti az intézményt. Az eddig színművészként tevékenykedő, A kaktusz virágával pedig rendezőként Csíkszeredában is bemutatkozó Kányádi Szilárd ideiglenesen megbízott igazgató a színház munkaközösségének, valamint Parászka Miklós nyugdíjba vonult igazgatónak a támogatását is élvezi. A megbízással együtt járó „próbaidő” ugyanakkor a pályázati munkájához is hitelességet nyújt, és az is előnyére válik, hogy saját bőrén tapasztalta a néhány hónapja véghezvitt intézményátszervezést. Erre is lát megoldási lehetőséget. [caption id="attachment_66168" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Veress Albert[/caption] – Egy hónapja bízták meg a színház vezetésével. Számított a megbízásra? – Egyáltalán nem számítottam rá. Én a pályázatírásra készültem, arra összpontosítottam, hogy kiírják a versenyvizsgát, és a törvényben meghatározott eljárás szerint megpályázom a tisztséget. – Az ideiglenes igazgatói megbízás tehát váratlanul érte, de eszerint a pályázásra tudatosan készül. Mióta foglalkoztatja az új „szerepkör”? – Valamikor december végén döntöttem el, hogy megpályázom a 3 évre szóló igazgatói állást, és attól kezdve nyújtottam ki a csápjaimat és kezdtem figyelni erre az egészre. Gyűjtöttem az információkat, mert nagyon messze jártam attól, hogy belelássak az igazgatói, menedzseri munkakörbe. – Akkor ez viszonylag friss ambíció. Parászka Miklós leköszönt igazgatóval beszélt erről? – Neki még ősz végén jeleztem először, hogy valószínűleg megpályázom az állást. Akkor még úgy készültünk, hogy ezt az évadot lezárja és összeállítja a következőt, és majd a jogszabályok által előírt menetrend szerint én is benyújtom a pályázatomat. – Tekintheti tehát Parászka Miklóst a mentorának? – Abszolút. Számomra felfoghatatlan az, hogy ennyi ideig vezetett színházat, felbecsülhetetlen értékű a tapasztalata. Ezt ő megosztotta, megosztja velem, és biztosított afelől, hogy bármikor hívhatom, ha egy-egy kérdésben eltévedek és útmutatásra van szükségem. – Munka szempontjából erre számított, amikor elfogadta a megbízást? – Nagyon felgyorsultak az események, mert egyszer csak szembesültem azzal, hogy milyen a hétköznapja egy menedzser-igazgatónak. Milyen problémákkal, megoldási helyzetekkel találkozik hétfőtől péntekig, illetve hétvégén is. Az én esetemben mindez pluszként jött, mert én színészként vagyok itt. Futnak az előadások, ráadásul most volt nemrég a Kurázsi mama és gyermekeinek a bemutatója, azzal is haladni kellett. Csőstől rám szakadt ez az egész helyzet. Nem is tudtam volna vállalni a munkatársak segítsége nélkül. A gazdasági igazgatótól a főkönyvelőig, a közönségszervezőtől az irodalmi titkárságig mindenki mellém állt, és folyamatosan mondják, hogy ez azt jelenti, amazt pedig ott kell aláírni. – Pontosan miből áll a színházigazgató feladata? Milyenek a mindennapjai? – Egyrészt ott vannak mindazok a feladatok, amelyek szorosan kapcsolódnak például egy-egy előadás lebonyolításához, másrészt számos gazdasági feladat hárul rá a kifizetésektől a mindenféle aláírási jogokig. Ideiglenesként pedig ugyanazoknak a kötelezettségeknek kell eleget tennem, mintha kinevezett lennék. – Ráadásul mindezek mellé megörökölte a kulturális intézmények átszervezését követő állapotokat is. Néhány hónap elteltével most már talán könnyebb válaszolni: melyek a következményei az átszervezésnek: – Ez nagyban érinti a pályázati anyagomat is, és ezt inkább abban szeretném kifejteni, megválaszolni. Vannak erre vonatkozó elképzeléseim, látok megoldási lehetőségeket rá. Az biztos, hogy ez az új felállás eléggé megnehezíti a mindennapi működést. – Van-e olyan változás, amely már az ön színházvezetői elképzeléseinek a lenyomata? – Egyelőre nincs, mert ez is a pályázati anyagot érinti. Az összes változtatás az esetleges kinevezésem után történne meg. Addig nem látnám sem ildomosnak, sem jogszerűnek. Ennek a 120 napos megbízásnak az a célja, hogy problémamentesen abszolváljam ezt az időszakot. Számomra ugyanakkor nagy haszna is van, mert lehetőséget nyújt a feladatok megismerésére. Ez pedig elősegíti, hogy a pályázatomba ne írjak bele elrugaszkodott dolgokat. – A színészkollégákkal való munkaviszony változott-e? – Nem érzem úgy, hogy változott volna. Persze ez új helyzet nekik is, nekem is, de színpadon kollégák vagyunk, együtt játszunk. – Ha meglesz a kinevezés, az várhatóan elmozdulást jelent majd a színészettől? – Én is gondoltam erre. Mindenképpen, mert rengeteg anyagot kellene megtanulnom, amelyek a menedzser-igazgatói feladatok elvégzését, a kötelességek teljesítését, a pénzügyi, gazdasági ismeretek elsajátítását teszik lehetővé. Emellett a színészi munkát is nem tudom az eddigi intenzitással végezni. Megkockáztatom: az első évadban egyáltalán nem látnának a színpadon, csak rendezőként dolgoznék együtt a színészekkel. – Ez nem ijesztő? – Nem, mert most más a prioritás. Amennyiben a kinevezés az én javamra történik, akkor elsőbbséget élvez, hogy magabiztosan tudjam kezelni, vezetni az intézményt. És mivel érzem, hogy ennek az egésznek óriási a felelőssége, éppen a súlyából fakadóan nekem ez az elsőbbrendű. – Az átszervezésekkor, de azt megelőzően is kérdéseket vetett fel a megye három színháza közti együttműködés. Minden bizonnyal ez is pályázati anyag, mégis, van olyan vetülete, amiről már beszélhet? – Igen, a pályázat részét képezi, annyit viszont mondhatok, hogy a mesedarabokra vonatkozóan a korábbi, mostanra megszakadt együttműködés terén újra felvettük a tárgyalás fonalát a gyergyóiakkal. Emellett pedig elindultak a tárgyalások felnőtt előadások cseréjéről, tehát a megye három színházának kölcsönös vendégjátékairól. Ezekről már én is egyeztetek, éppen azért, mert a pályázatom része. Pusztán a költségvetés szempontjából is jó lehetőséget látok ebben a csererendszerben, mert tovább színesíti az repertoárt. – Melyek a versenyvizsga határidői? – Első fordulóban március 12-ig (jövő hétfőig – szerk. megj.) kell leadni a pályázatot, ezt elbírálás követi, majd jöhet a második forduló: a szóbeli megvédés. A második forduló után 24 órán belül kihirdetik az eredményt. Tehát az esetleges óvások sem nyújthatják el annyira a folyamatot, hogy a 120 napot kitölthessem ideiglenesként. Jó eséllyel március végére már kinevezett igazgató vezeti a színházat. Kovács Hont Imre A cikk a Hargita Népe március 5-i számában jelent meg.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!