Újabb fiatal szakorvossal ismerkedhet meg az olvasó rovatunk e heti részében. A Csík­sze­redai Megyei Sürgősségi Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztályának három fiatal szak­orvosa közül most dr. Kraft Hunort mutatjuk be önöknek. A csíkszeredai születésű fiatal orvos mindig is szeretett volna hazajönni szülővárosába. [caption id="attachment_51686" align="aligncenter" width="1733"] Fotó: Márk Boglárka[/caption] – Mi az, amit bemutatkozásként mindenképp elmondana magáról? – Ha az önéletrajz keretei között kell maradnom, akkor azzal kezdem, hogy szülész-nőgyógyász vagyok. Azzal folytatnám, hogy csíkszeredai születésű. Ebben a városban végeztem iskoláimat, Marosvásárhelyen az orvosi egyetemet, ugyanott szakosodtam és immár egy éve szakvizsgáztam. 2016 decemberétől dolgozom a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban. – Nem ez az első munkahelye, hol dolgozott mielőtt Csíkszeredába jött? – Kolléganőimmel mindhárman a marosvásárhelyi szülészeten szakosodtunk, mondhatni az ottani iskolát sajátítottuk el. A szakvizsgát megelőző évben vállalhattunk ügyeleteket, így mindhárman „szerencsét próbáltunk” a csíkszeredai szülészeten. Ezenkívül szinte egy évet dolgoztam Gyergyószentmiklóson. – Magyarországi kórházakban is megfordult, képzéseken vett részt Pécsen és Budapesten. – Kíváncsi voltam, miben különbözik a magyarországi képzés és klinikai munka az itthonihoz képest. Úgy gondoltam, mindenhol lehet valami újat tanulni, a helyi szokásokból ötleteket meríteni. Hálás lehetek, mert a tudás mellett jó emberekre és barátokra is leltem. – Belekóstolt a magyarországi rendszerbe, de sokakhoz hasonlóan nyugatabbra is mehetett volna. Nem vonzotta a lehetőség, hogy külföldön helyezkedjen el? – Soha nem akartam elmenni. Az évfolyamtársaim és barátaim egy része külföldön – főként Magyarországon, Németországban – él, dolgozik, és sikeres a szakmájában. Sokan már az egyetemi képzés alatt kiszemelték azt a kórházat, ahol később dolgozni akartak. Visszatérve a kérdéshez, nem hiszek abban, hogy miután valaki meghozta a döntést, áldozatot vállal, kimegy idegenbe és ott szakosodik, öt-tíz év múlva majd visszajön. A jól működő, kiszámítható nyugati rendszert könnyű megszokni az itthoni kelet-európaihoz képest, a bérezésről, a szakmai előremenetelt segítő lehetőségekről nem is beszélve. – Az orvosi szakma kiválasztásában, gondolom, az is közrejátszott, hogy édesapja és nagyapja is orvos. – Természetesen számos előnye és hátránya van annak, hogy valaki orvos családból származik. A mindennapokban önkéntelenül átadódik egyfajta minta, amit remélem, továbbviszek. Lehet, hogy más-más tálentumokat kaptunk – a fül-orr-gégész nagyapám, ortopéd édesapám és én, a szülész –, mégis néhány szempontból nagyon hasonló a sorsunk. Amit tőlük tanultam, az a türelem, az emberség és a rend szeretete. – És miért éppen a nőgyó­gyá­szat? – A szakom kiválasztásában két szempont volt fontos: legyen sikerélményem és legyen egyfajta rendszer. S bár hosszú ideig az ortopédia érdekelt, az egyetem utolsó évében, szülészeti gyakorlaton egy szülés hatására döntöttem a szülészet mellett. – Érzelmileg nagy hatással volt önre, hogy egy új élet kezdetét láthatta? – Szerintem mindegyik szülés próbára teszi a lelkünket. Van, amikor megható és van, amikor azon rágódunk, hogy mit kellett volna másképp tennünk. Azt is mondhatom, hogy a legszebb és legdrámaibb dolgok nálunk történnek. Egy gyermek születése az egyik legnagyobb dolog, ami valakivel történhet, és ugyanígy egy várt gyermek elvesztése, vagy egy édesanya halála nagyon megrázó. Látjuk ugyanakkor azt is, hogy a lelki tényezők, kudarcok mekkora nyomot hagynak egy család életében, akár vetélésről, akár egy szívproblémával született gyermekről, akár meddőségről beszélünk. – Említette, hogy a rendszert kereste a szakmaválasztásban. Mi a rendszer a szülészet-nőgyógyá­szatban? – Minél több idő telik el, annál biztosabb vagyok benne, hogy a szülészet nem az az egzakt tudomány, amit mi az egyetemen tanultunk. Nyilván a tünetek, számok, irányelvek itt is adottak, mégpedig azért, hogy ne hibázzunk és tanuljunk hibáinkból, ha ezek mégis bekövetkeznek. A rendszert, ami egy férfi számára azért nagy titok, én a nő életében látom, a folyamatosan ismétlődő és változó ciklusokban. E titok megfigyelőjének és ismerőjének lenni a kihívás. – Mitől jó a csíkszeredai szülészet? Miért jó itt szülni? – Egyrészt jó csapatot alkotunk, orvosok és nővérek egyaránt, számíthatunk egymásra és működik a generációk között jó értelemben vett mentori rendszer. Fontosnak tartom azt is, hogy néhány éve elindult egy előremutató folyamat: azok a régi szokások, amelyek 20-30 évig elfogadottak voltak országszerte és mai szemmel egyértelműen károsak, Csíkszeredában lassan kezdenek kikopni. Igyekszünk az újszülött osztállyal együttműködve anya- és bababarát elvek szerint támogatni a szülő nőket és népszerűsíteni az anyatejes szoptatást. Szeretnénk, ha minden édesanyát önbizalommal és megfelelő tudással felvértezve tudnánk hazabocsátani a szülészetről. Van Teréz anyának egy idevágó gondolata, valahogy így hangzik: „Ha nem is tehetünk nagy dolgokat ebben az életben, tehetünk kis dolgokat nagy szeretettel.” Márk Boglárka