Hirdetés

A közösségre is szükségük van a cukorbetegeknek

HN-információ
Fiatal orvosokat bemutató interjúsorozatunk visszatért a nyári vakációról. Ezúttal is a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház egyik fiatal szakorvosával ismerkedhetnek meg olvasóink: dr. Izsák Adél diabetológus február elején kezdte meg a munkát a régi poliklinika épületében található rendelőjében. A fiatal székelyudvarhelyi születésű szakorvos a csíkszeredai és környékbeli cukorbetegséggel küszködők számára közösségi programokat működtető egyesületet hozna létre, ezzel segítve betegségük megismerését, elfogadását. – Honnan érkezett Csíkszeredába? Hol végezte tanulmányait? – Székelyudvarhelyen születtem, a tanulmányaimat – az egyetemet és a rezidensképzést is – a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen végeztem. Tavaly év végén költöztem Csíkszerdába. A férjem idevalósi, ezért ezt a várost választottuk. – Hogyan döntötte el, hogy orvos lesz? – Már nem emlékszem pontosan, de még az általános iskolában elhatároztam, hogy ezt a szakmát szeretném művelni. Akkor még fogorvosira készültem, egészen az egyetemre történő felvételiig. Hirtelen döntöttem el, hogy mégis általános orvosira jelentkezem. Sok minden befolyásolt akkor ebben, például az is, hogy több helyet hirdettek meg az általános orvosin. A felvételi után felhívtam a szüleimet azzal, hogy beiratkoztam az egyetemre, de nem a fogorvosira, hanem az általános orvosira. Tehát hirtelen jött a végső döntés, de mindig is valamilyen orvosi pályát szerettem volna. – Amikor az orvosi mellett döntött, akkor még a diabetológia nem volt egyértelmű opció? – Tudtam már az elején, hogy valamilyen belgyógyászati ágat szeretnék egyszer választani, de az utolsó években körvonalazódott, hogy konkrétan ezt. A döntés meghozatalában szerepet játszott a mentorom is, szimpatikus volt az, aki tanította a diabetológiát. Ugyanakkor a táplálkozástan is mindig foglalkoztatott, túlsúllyal élő embereken szerettem volna segíteni. – Milyen volt a rezidensképzés? Sokan panaszkodnak arra, hogy az egyetemi központokban nem figyelnek eléggé a fiatal or­vostanoncokra. – Nekem nagyon színes volt ez az időszak, ez pedig – ahogy már említettem – nagyban köszönhető annak a szakorvosnak, akivel együtt dolgoztunk. Olyan doktornő vett a szárnyai alá, aki az egyetemen is tanít, tehát az oktatásba is beleláthattunk, ugyanakkor tanulmányok elkészítésében is részt vett, mi pedig abban is segítettünk. De prevenciós programban is dolgozott, abba is betekintést nyerhettünk. Egy cukorbetegek számára létrehozott egyesülettel is kapcsolatban álltunk. Közös programokat, illetve táborokat szerveztünk a számukra. Tehát szakmai téren nagyon sok jó lehetőséget kaptunk. – Ez a sokrétűség a betegek terén is megmutatkozott? Sok különleges esettel találkoztak? – Mivel az is egy megyei kórház volt, rengeteg különleges belgyógyászati esettel találkozhattunk. – A négyéves rezidensképzés végén nem akart Vásárhelyen maradni? – Nem szerettem volna ott maradni, egyrészt mert nagy a város, sok ott a diabetológus és nehezebb elhelyezkedni fiatal orvosként. Másrészt a férjemnek itt már három éve működő fogorvosi rendelője volt, tehát nem is gondolkodtunk más lehetőségen. – Az a hír járja, hogy diabe­tológusból hiány van a megyeszékhelyen. Tényleg így van ez? – Ebben a városban a hosszú évek óta diabetológiával foglalkozó három szakorvos közül egyik tudomásom szerint hamarosan nyugdíjba vonul, időközben ketten még jöttünk az év elején, úgyhogy azt mondhatom, van dinamika a szakmában, tehát nem beszélnék kifejezetten orvoshiányról. – Milyen a kapcsolata a betegekkel? Hogyan fogadták Önt? – Igyekszem felzárkózni én is a sorba. Meg kell még ismerniük mind a betegeknek, mind az orvoskollégáknak, hogy bizalommal fordulhassak hozzám. Fiatal orvosként valamelyest nehezebb, egyrészt azért is, mert nem vagyok csíkszeredai, ugyanakkor most kezdtem el a pályámat. De türelmes és bizakodó vagyok a jövőt tekintve, szívesen fogadok további pácienseket. El kell telnie még egy kis időnek, amikor már azt mondhatom, hogy tele van a naptáram. – Mennyire fejlődő tudományág a diabetológia, és mennyire elérhetők a fejlesztések számunkra? – Gyorsan fejlődő tudományág, sok új gyógyszer jelenik meg a piacon, amelyek nagy része elérhető nálunk Romániában is. A biztosítási pénztár pedig teljesen megtéríti az árukat, tehát a betegnek nem kerül pénzébe. Ugyanakkor sok utánkövető tanulmány készül, amelyekben a gyógyszerek vércukorcsökkentő hatása mellett a hosszú távú, a szív- és érrendszerre, a cukorbetegség szövődményeire vonatkozó hatásait is figyelik. – Hogyan fejlődött a cukorbetegség kezelése az utóbbi években? – A húsz évvel ezelőtti állapotokhoz képest jelentős előrelépések történtek mind az inzulinkezelés, mind a tablettás kezelés tekintetében. Sokkal több gyógyszer van, sokkal jobb lehetőségeink vannak széles hatáskörű szerek használatára. Ma már vannak olyan gyógyszerek, amelyek amellett, hogy vércukorcsökkentő hatásúak, a fogyásban is segítenek. Ez nagyrészt a II-es típusú cukorbetegeknek jó hír, akiknek többsége sajnos túlsúllyal küzd. Most egyébként rengeteg ilyen célú kutatás zajlik. – Vannak olyan hangok, amelyek azt mondják, hogy évtizedek múlva már azokból az emberekből lesz kevesebb, akik nem cukorbetegek. – Sajnos tény, hogy egyre több ember lesz cukorbeteg. Azt, hogy évtizedek múlva mennyi beteg lesz, csak becslések és találgatások, de ami a jelent illeti, már az is elszomorító. Egyre növekvő a nyilvántartott diabéteszes, és akad bőven olyan eset is, aki évek óta nem vett részt orvosi ellenőrzésen és nincs tudomása a betegségről. – Milyen életmódbeli tanácsot adna azoknak, akiknél fennáll a cukorbetegség kialakulásának veszélye? – Tegyék le az autót és sétáljanak nagyokat. Viccet félretéve, minél több mozgást javasolok, amennyiben megoldható, válasszanak egy sportágat, amit rendszeresen tudnak űzni. Ha ez nem megoldható, akkor a napi rendszeres séta is sokat tud segíteni. A táplálkozás ne mennyiségi, hanem minőségi legyen, szezonális gyümölcsökkel, zöldségekkel tarkítva. Kerüljék a finomított cukorral dúsított ételek és italok fogyasztását. – Kezdenek-e tudatosabbak lenni az emberek ebből a szempontból Csíkszeredában és környékén? – Őszintén szólva, egészségnevelés téren rosszabbra számítottam, mielőtt ide jöttem. Nyitottabbak az emberek az egészséges életmódra és az életmódváltásra is. Nyilván elsősorban a fiatalabb generációra gondolok. Ők maguk is tájékozódni akarnak, de természetesen mi is igyekszünk folyamatosan tájékoztatni őket. – Aki hajalmos a cukorbetegségre, annak milyen tanácsot adna, hogy visszafordítsa a folyamatot? – Sajnos merész kijelentés azt mondani, hogy visszafordítható. Inkább úgy fogalmaznék, hogy késleltethető életmódváltással, tehát több mozgással, egészséges étkezéssel, stresszes helyzetek kerülésével. – Milyen tervei vannak a jövőre vonatkozóan? – Szeretnék egyesületet létrehozni Csíkszeredában cukorbetegek számára. Régen volt itt már egy ilyen, aztán megszűnt, de nagyon jó lenne, ha ismét elindulna. Elkezdődött a folyamat, egyelőre székhelyet kell találnunk neki. – Mi történik egy ilyen egyesületben? – Vásárhelyen például hetente találkoztak az egyesületi tagok, előadásokat tartottak nekik általában egy konkrét témáról: kiragadták a cukorbetegség egyik szövődményét vagy az egészséges táplálkozás témáját. A meghívott előadók különböző szakorvosok, belgyógyászok, neurológusok voltak, illetve évente egyszer-kétszer tábort is szerveztek. Utóbbi kifejezetten a mozgásról szólt. De ott is előadásokat hallgattak a betegségükről, annak kezelési módozatairól. – A székhely megtalálásán túl még milyen feladatok állnak önök előtt, hogy létrejöjjön az egyesület? – Tulajdonképpen elölről kell kezdeni mindent, mert jó néhány éve nem működik. Felkerestem az urat, aki az egyesületet alapította, ő mesélt annak a működéséről, és felajánlotta, hogy segít nekem abban, hogy újraindulhasson. Márk Boglárka


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!