Ötven év felett minden harmadik nőt és minden ötödik férfit érint a csontritkulás okozta törés. Október 20-a ennek a sokáig tünetmentes betegségnek a világnapja. Dr. Hompoth Tímea balneo-fizioterápiás főorvossal, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház fizioterápiás osztályának vezetőjével a csontritkulásról és annak fizioterápiás kezelési lehetőségeiről beszélgettünk. – Mindenekelőtt összegezzük, hogy mit jelent ez a betegség? – A csontritkulás a csontváz általános, progresszív megbetegedése, ami az egész csontrendszert érinti. Egy metabolikus betegségről van szó, tulajdonképpen felborul a csontrendszer épülésének és lebomlásának a folyamata. Emiatt csökken a csontok ásványianyag-tartalma, károsodik a csont szerkezete, csökken a csonttömeg, károsodik a csontok rugalmassága, mechanikai tartóereje, és ezáltal fokozódik a törésre való hajlam. – Tudjuk, hogy mi okozza? – Van, amikor igen, és van, amikor nem. A csontritkulás lehet veleszületett, így egyes genetikai betegségekben jelen van ez a kórkép, és lehet szerzett, tehát az egyén élete folyamán alakul ki. A szerzett csontritkulás esetén is van olyan, hogy az ok nem ismert, esetenként azonban ismerjük az okot, és azt is tudjuk kezelni a csontritkulással párhuzamosan. Ilyen ismert okok például az endokrin betegségek, gasztrointesztinális megbetegedések, krónikus vesebetegségek, krónikus tüdőbetegségek, daganatos betegségek, vagy bizonyos gyógyszerek mellékhatásaként is megjelenhet a csontritkulás. Ilyen például a heparin, glükokortikoidok, antiepileptikumok és több más krónikusan használt gyógyszer. Ezen esetekben nehezebb a dolgunk, mert ezeket a gyógyszereket gyakran nem lehet kihagyni, tehát az okot nem tudjunk megszüntetni, csak a csontritkulást tudjuk kezelni. A csontritkulást legtöbbször a DEXA-vizsgálat segítségével diagnosztizáljuk, ez a leggyakrabban használt képalkotó eljárás a diagnózis felállítása érdekében. Ennek eredménye alapján döntjük el, hogy csontritkulásról van-e szó, vagy esetleg az azt megelőző állapot, az oszteopénia, tehát kezdődő csonttömeg-csökkenés áll fenn. A kezelés attól függ, hogy az állapot mennyire előrehaladott, törések már jelen vannak-e vagy vannak-e egyéb rizikótényezők. – Mire figyelhetnek fel a betegek, hisz a csontritkulás, ugye, tünetmentes? – A csontritkulás veszélye a törés. És ez vált ki tüneteket is, mert valójában a csontritkulás egy tünetmentes betegség. Nagyon gyakran véletlenszerűen derül ki, hogy ez fennáll, például, ha kompressziós csigolyatörést, a csigolyák összenyomódását látják a röntgenfelvételen. Egy bizonyos kor felett, menopauzában a nőknél vagy egyes más betegségeknél ennek az oka lehet a csontritkulás. A csontritkulás diagnózisának felállításával, a kezelésével több szak foglalkozik. Leggyakrabban az endokrinológus állítja fel a diagnózist, a kezeléssel pedig mellettük még foglalkoznak az reumatológusok, a rehabilitációs szakemberek és, ha törés van, akkor az ortopédek. A törés akut vagy krónikus fájdalommal jár, erre figyelhetnek fel a betegek. Egy másik figyelmeztető jel lehet a tartási rendellenesség, a csökkenő testmagasság, ami a kompressziós törések nyomán alakul ki. Ahogy összenyomódnak a csigolyák, csökken a beteg testmagassága és fokozódik a háti görbület. Ezek alapján már fel kell merüljön a diagnózis, bizonyos kor fölött, főként nőknél. De férfiaknál is előfordul a csontritkulás. A törések nagyon gyakoriak, világszerte minden harmadik másodpercben elszenved valaki egy csontritkulás miatt bekövetkező törést. Minden harmadik ötven év feletti nőnek és minden ötödik férfinak van csontritkulás miatt bekövetkező törése, tehát nagyon gyakori problémáról beszélünk. – Mit tehetünk a megelőzésért? – Nagyon fontos lenne, hogy mindenki ismerje ezt a betegséget, tudjon róla. A megelőzés terén pedig korán, még fiatalkorban tenni kell, akkor, amikor a csonttömeg még épül a szervezetben. A csontállomány 35 éves korunkig épül, aztán már csökken. Amíg épülőfélben van a csontállományunk, addig nagyon fontos az egészséges életmód. Így például az, hogy kerüljük a károsító tényezőket, amelyek a csontritkulást fokozhatják, így a dohányzást, a nagymértékű alkohol- és koffeinfogyasztást. Ugyanakkor kell a testmozgás annak érdekében, hogy kialakuljon a megfelelő izomzat és csonttömeg. Fontos a megfelelő táplálkozás, D-vitamin- és kalciumbevitel. Ha már kialakult a betegség, akkor megfelelő kezelésre van szükség, ennek egyik részét képezi a gyógyszeres kezelés. Oda kell figyelni a törések megelőzésére is. Ha a csontok olyan állapotban vannak, egy súlyos csontritkulásos betegnél kialakulhat kompressziós törés nemcsak esés, hanem például egy szorosabb ölelés vagy akár tüsszentés során is. És itt jön be a fizioterápia szerepe. – Milyen kezelési lehetőségeik vannak? – A fizioterápiában számos módszert alkalmazunk különböző készülékekkel a fájdalom csillapítására, a leggyakoribb az ultrahang. Szintén ilyen módszer a masszázs, ebben az esetben azonban csak enyhe masszázs, ezért nagyon fontos, hogy a masszírozást megfelelő szakember végezze. A rehabilitáció szempontjából nagyon fontos továbbá a gyógytorna. Ezeknél a betegeknél, többnyire idősebb betegekről beszélünk, az izomzat sem megfelelő. A csontritkulásban szenvedő beteg számára fontos a hát feszítőizomzat és a hasizom erősítése. Léteznek erre a célra kidolgozott gyakorlatok. A betegek egyensúlyérzéke is nagyon fontos. Az időseknél gyakori az egyensúlyzavar, ennek javítására is számos gyakorlatot lehet alkalmazni. Ugyanakkor járásgyakorlatok is vannak, a járás javítására, és azt is meg kell tanulni, hogy mennyit és hogyan emelhet a csontritkulásos beteg. Azért is fontos szakemberhez fordulni, hogy ilyen, az életminőséget javító dolgokat meg lehessen tanulni. Ebből a betegségből kigyógyulni nem lehet, de lehet tenni azért, hogy csökkentsük a törések veszélyét. Hisz ebben a betegségben ez a veszélyes, és ezt kell megelőzni. A csontritkulásban a leggyakoribb a kompressziós törés, de a legveszélyesebb a combnyaktörés. A combnyaktörés utáni egy évben a betegek 25 százaléka életét veszti a komplikációk következtében. Lehetnek még alkarcsonttörések, felkarcsont-törés, medencetörések is, ritkábban. – Mit tehetnek még a betegek az esések megelőzése érdekében? – Van néhány ilyen, apróságnak tűnő, de fontos dolog. Azt szoktuk mondani a betegeknek, hogy ami befolyásolható, ami rajtunk múlik, azt igyekezzünk megtenni. Figyeljenek oda arra, hogy a lábbeli ne legyen csúszós, ne legyenek olyan szőnyegek, amelyekben megbotolhat a beteg, legyen megfelelő a világítás, és ebből a szempontból veszélyesek lehetnek a kisállatok is, amelyekben megbotolhat a beteg, frissen felmosott csúszós csempefelületet kerülni kell, ha esetleg altatót szed a beteg, azt lefekvés előtt közvetlenül vegye be. Ezek mind egyszerű, de nem elhanyagolandó, kiküszöbölhető tényezők, amelyek által a törések kockázatát csökkenteni lehet. Ha a beteg látása nem megfelelő vagy az egyensúlyérzéke nem jó idegrendszeri betegségek miatt, azon már sajnos keveset tudunk változtatni.

R. Kiss Edit