Minden roma csoport nincs elszakadva a római katolikus egyháztól – hívta fel a figyelmünket Ft. Darvas-Kozma József pápai káplán, csíkszeredai plébános a roma közösségekről írt sorozatunk és a legutóbbi, csík­szent­györgyi romákról írt cikkünk nyomán. A címzetes esperessel többek között a romák helyzetéről és egy Tavasz utcai imaház építésének gondolatáról beszélgettünk. Elöljáróban fényképeket mutatott, amelyeket egyik Tavasz utcai látogatása alkalmával a roma közösség tagjai készítettek. [caption id="attachment_25961" align="aligncenter" width="620"] Fotó: László Róbert[/caption] – A csíkszeredai Tavasz utcai cigányok zöme területileg hozzánk tartozik. Ide költöztek, hogy honnan, azt nem tudom pontosan. Havonta legalább egyszer elmegyek közéjük, meglátogatom őket. Az idén házszentelés alkalmával az udvaron tartottunk egy nagygyűlést, és gondnokot is választottunk közülük Ráduj Csaba személyében. Eddig is ő volt az, aki a 36 család ügyeit rendezte, ha temetés vagy keresztelő volt, de esküvő is előfordult. Én úgy látom, hogy ragaszkodnak a hagyományaikhoz, s mert katolikus falvakban nőttek fel és az egyház szertartásait átvették, megvan bennük a ragaszkodás a katolikus egyház iránt is. – Ez a 36 család hány személyt jelent? – Ott, a derítőállomás mellett több mint 60 kiskorú gyermek van, de talán keveset mondtam. Mindenképpen száznál többen vannak „otthon”, mert vagy két család most is Magyarországon dolgozik. Ingáznak, vándorolnak, nehéz őket számon tartani. Van még egy csoport a Tavasz utca bejáratánál, a sikátorokban is, olyan tíz család. Vízkereszt napján 46 családot látogattam meg. – Mind katolikusnak vallják magukat? – Igen. Meg is kérdeztem, hogy valamelyik neoprotestáns közösséghez csatlakoztak-e? Azt mondták, hogy kezdetben ajándékot adtak nekik, de utána megfeledkeztek róluk, és ők megmaradnak katolikusnak. – Azt tapasztaltam a munkám során, hogy a megye különböző településein különböző vallási csoportok „szippantották fel” a roma közösségeket: a baptista egyház, a hetedik napot ünneplő adventista egyház, vagy legutóbb a pünkösdisták. Ami megegyezett ezeknél a csoportoknál, hogy mindegyik esetében az volt a vélemény, hogy miután a romák megtértek vagy csatlakoztak az új egyházhoz (van, ahol korábban reformátusok, esetleg unitáriusok voltak), változtattak az életmódjukon: leszoktak az italról, kevesebb a lopás, a verekedés. Mi ennek a magyarázata? – Szerintem ők is szeretnének kitörni a helyzetükből, és keresik az új utat, a lehetőséget. Változás viszont csak tanítással érhető el. Velük foglalkozni kell. Aki felkeresi őket és lehetőséget kínál, attól elfogadják. Másfelől meg rendszerint ahol ők csoportosan megjelennek, onnan a magyar ember eltávolodik, s ez gyakran érthető. Éppen ebből kiindulva, és azért, hogy lehetőséget kínáljunk nekik, Ráduly Róbert Kálmán volt polgármesterrel több mint egy évvel ezelőtt beszéltünk arról, hogy mivel az egyháznak az önkormányzat elég nagy mennyiségű földterülettel tartozik, adjanak néhány ár területet a romatelep körül, hogy építsünk imaházat, valamint iskolán kívüli foglalkoztatásra alkalmas közösségi házat. Azt szeretnénk, hogy ott, a közelükben lehessen a gyermekekkel foglalkozni, és amikor az igényt felkeltjük bennük, ők is igyekezzenek kikupálódni, kikerülni abból a miliőből... És ebben az iskola segítene. Sajnos nálunk ilyen programok nincsenek, pedig velük jobban járnánk, mint a migránsokkal.... – Nálunk alatt mit ért, Romániát vagy a katolikus egyházat? – Mind a kettőre vonatkozik, de Székelyföldre, Csíkszeredára is. A romákat rendszerint mellőzik, pedig ővelük is kell foglalkozni. Bizonyára nem lettek volna olyanok, amilyenek, ha többet foglalkozunk velük. Például különbség van a csíkszentgyörgyi roma közösség és a lázárfalvi között. A lázárfalviak kiművelődtek, megbíznak bennük a falusfelek, nem lopnak. Katolikusok. Megjegyzem, azért, hogy ne lopjon, nem kell vallást változtasson az ember... Lázárfalván hívják a magyar gazdák dolgozni őket. Egyik évben oda is jártam házszentelni. A lakásukban tisztaság volt, a kapuig elseperték a havat, szőnyeget terítettek az udvarra is, úgy gondolták, most a házuk olyan lesz, mint a templom, mert a pap idejön és megáldja őket. A gyermekek letérdeltek, égő gyertya volt a kezükben. Ők alkalmazkodtak a helyi közösséghez, és be tudtak illeszkedni. Itt, a Tavasz utcában is tisztaság volt, letérdeltek, vizet tettek az asztalra is, hogy szenteljük meg, és az Üdvözlégy Máriát mondták. – Az utóbbi hetekben lapunk többször cikkezett a főegyházmegyei statisztikáról, és úgy tűnt, igen súlyos a fogyatkozás. Mit tehet a katolikus egyház ez ellen? – Elsősorban a család hivatásáról, szerepéről kell többet és komolyabban beszélni. A férj és feleség hivatása, hogy megjelenítsék Krisztus és az Egyház szeretetét, az odaadó szeretetet. Ebben a szeretetben találják meg a boldogságukat, a teremtő Isten munkatársai lesznek a nemzéssel, gondoskodó szeretetükkel és a neveléssel pedig a legszebb hivatást gyakorolják, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit. Ha a fiatal házasok felismerik, hogy mindennapi szolgálatuk megélt hivatásuk: egymást szeretik, segítik, gyermekeknek adnak életet és nevelik, egymás üdvösségét munkálják, mindez Isten dicsőítése. Ha felismerik, hogy a gyermekeik által nap mint nap a gyümölcsöző szeretetet gyakorolják, amiért Krisztus Urunk örök életet ígért, akkor a szeretet civilizációját, népünk és az egyház jövőjét építik. Az évek óta szervezett jegyeskurzusnak plébániánkon látjuk eredményét, mert 60 százalékkal többet kereszteltünk 2015-ben is, mint amennyit temettünk. Bár mindenütt így lenne! – Térjünk vissza a romákhoz. – Vannak most már roma származású katolikus papok és kispapok is, akik felvállalják a cigányságukat, de akik papok lettek, utána nem szívesen térnek vissza a saját közösségükbe. A főegyházmegyében két helyen is van cigánypasztoráció, az egyik Sepsiszentgyörgyön, az Őrkőn, ahová ötezer fős cigány közösség tartozik. Én fontosnak tartom a romákkal való foglalkozást, mert ha ez nem történik meg, úgy járunk, mint a Somlyó utcai vagy a csíkszentgyörgyi romákkal, hogy egy neoprotestáns közösség felkarolja őket. Nekünk fel kell vállalni őket, és úgy kezelni, mint egy kisebbséget. Mi magunknak jogokat akarunk, a jogainkért küzdünk – őket is úgy kellene segíteni, hogy megmaradjanak annak, amik: cigánynak, de civilizáció és vallási élet tekintetében próbáljuk őket felemelni a magunk szintjére. Isten kegyelmére kell mindig számítani. Én értékelem azokat, akik szakítani tudtak bűnös szokásaikkal, de nem is kell ahhoz vallásosnak lenni, hogy valaki ne igyon, ne lopjon. – Mégis úgy tűnik, hogy igénylik... – Valahová tartozni kell. Ezt érzik ők is. És én úgy látom, hogy a férfiakat kell megnyerni elsősorban. Kimutatták, hogy az édesanyák megtanítják a gyermekeiket, hogy a nyelv révén kapcsolatot tudjanak teremteni másokkal, de azt már, hogy kik vagyunk, hová tartozunk, az apa közvetíti. A szétszóratásban élő örményeknél és a zsidóknál is az apa vallásossága határozza meg, hogy milyen vallású és milyen identitású lesz a gyermek. Komoróczy Géza, az ELTE professzora jutott arra a következtetésre, hogy a diaszpóra-létbe, a politikai széttagoltságba taszított nemzeteknél a legfontosabb az apák hitének megőrzése és továbbadása. Ha a cigány férfiak elkezdenek templomba járni, utánuk mennek a gyermekek is, az asszonyok is. Ezért ott, ahol a férfiakat nyerik meg, az a csoport közösségre talál. De egymagában az egyházközség sem tud mannát nyújtani, ehhez a társadalomnak, az államnak is nagyobb segítséget kellene nyújtania, a megyének és az önkormányzatnak is az egyházzal való közreműködését kissé jobbítani kellene. És akkor eredményesebbek tudnánk lenni. – Említést tett egy Tavasz utcai imaház elképzeléséről. Mi lett ennek a sorsa? A polgármesterrel lemondásával kútba esett? – Beszéltem a polgármesteri feladatokkal megbízott alpolgármesterrel is a témáról, de a földosztás be van fagyasztva, a prefektúrák évek óta, legalább 3-4 éve nem adnak ki bizonylatokat, és addig nem tudunk e téren előrelépni. Daczó Katalin