Olcsón, a helyben előállított méz árának feléért, mennyiségi korlátozás nélkül árulják az európai mézforgalmazó cégek a kínai mézkészítményeket. A korlátlanság abból ered, hogy a mézet nem minden esetben méhek termelik, hanem emberek, fejlett vegyipari eljárásokkal üzemekben gyártják – döbbentette meg a napokban, a Hargita Megyei Méhészegyesület csíkszeredai rendezvényén tartott előadásával székelyföldi méhésztársait Bross Péter. A magyarországi méhész szakembert a mézpiacon zajló folyamatokról és érdekérvényesítési tennivalókról kérdeztük. – Előadásában a mézpiaci viszonyokat illetően nem sok jóval kecsegtette a méhészeket. A kínai mézimporttal szemben a térségbeli – romániai és magyarországi – méhészeknek nincs hatékony ellenszerük? Tényleg képtelenség már az európai piacról kiszorítani az ázsiai méztermékeket? – A világon körülbelül 450 ezer tonna, azaz a Földön megtermelt méz egyharmada vesz részt a kereskedelemben. Tehát ennyi mézet nem fogyasztanak el közvetlenül ott, ahol megtermelték a méhészek. És ebből a 450 ezer tonnában szerepel a Romániában és Magyarországon kereskedelmi célokra előállított méz is, ám a két ország esetében az összmennyiségnek alacsony, mindössze 4-5 százalékát teszi ki. Épp ezért tudatosítani kell a román és a magyar méhészekben, hogy a mi mézünk csak árkövető egy olyan piacon, ahol alapvetően Kína dominál. Kínával pedig az a probléma, hogy nagyon sok méz, ami onnan származik, nem valós méz. Többek között nemcsak azért, mert hozzátesznek bármit, hanem mert sok mindent el is vesznek a kész mézből. Ma már léteznek olyan mézfeldolgozási technológiák, amely során a mézbe nem való mérgeket, antibiotikumokat utólag szó szerint kiszűrik. Ez is mézhamisítás, és ezek a mézek nagyon olcsón jelennek meg a világ mézpiacán. És sajnos, amikor ezek a mézek megjelennek az európai uniós országok üzleteinek polcain, a román vagy magyar nyelven felcímkézett mézesüvegekben, a helyi fogyasztók mindezt nem tudják. Az unióban jelenleg nagyon hibás jelölési törvényt alkalmaznak, ami azt mondja, ha adott mézkeverék háromnál több országból származik, az üvegre elég ráírni csak azt, hogy a termék EU-s és nem EU-s méz keveréke. Ebből viszont a fogyasztó semmit nem tud meg, márpedig az európai mézkiszerelők gyakorlatilag 100 százaléka ezt a jelölési rendszert használja. Meggyőződésünk, ha a fogyasztó tudná, hogy az általa a szupermarketekből megvett olcsó méz 99 százalékban kínai, ismeretlen eredetű és előállítási hátterű méz, akkor valószínűleg nem vásárolná meg. – Milyen lehetőségeik vannak ilyen helyzetben a helyi és országos méhészegyesületeknek, érdekérvényesítő szervezeteknek? Attól, mert még a világpiacon nincs súlyunk, feltartott kézzel kell szemlélniük az olcsó kínai mézhamisítványok beáramlását? – Valóban nincs súlyunk, de attól még a kezünket nem kell megadóan felemelnünk. Vannak szakpolitikusaink, akikkel meg kell értetni, hogy a helyi méhészek sorsa a kínai méztől függ, illetve attól, hogy a fogyasztók tudják-e, mit vesznek. Ezeknek a politikusoknak lobbizni kell az Európai Unióban, illetve nekünk, méhészeknek akár erőszakkal, akár demonstrációval, akár az európai méhészek összefogását igazoló brüsszeli megmozdulásokkal tudatosítanunk kell a jogszabályalkotókkal, hogy többek közt a fogyasztók érdekében is módosítani kell a jelenlegi jelölési szabályokon. Rá kell kényszeríteni az eredetmegjelölés pontosítására a jogszabályalkotókat. A közelmúltban például az agrárminiszterek tanácsa már kinyitotta az európai élelmiszerkönyvet, hiszen a génmódosítással kapcsolatban nélkülözhetetlen volt változtatni rajta. Ez az eset igazolja, ha valami fontos, ha valami nélkülözhetetlen és megvan a lobbiérdek, igenis ki lehet nyitni az élelmiszerkönyvet és lehet módosítani rajta. Hogy ez így történjen, azért összefogva tenniük is kell a méhészeknek. Kelet-Európában is fel kellene ébredni: a sült galambot hiába várjuk, ebből nem lesz eredmény. – A méhészek egyre hangosabban tiltakoznak a mezőgazdaságban használt méhmérgező növényvédő szerek ellen. A mérgezési esetek ráadásul nem elszórtan, hanem most már tömegesen, egész országrészekben jelentkeznek. Romániában például a szakegyesület azt állítja, hogy tavaly Dobrudzsától Temes megyéig a napraforgó virágzásának idején több mint 120 ezer méhcsalád pusztult el. Milyen változásokra, eredményekre lehet e téren számítani? – A csávázószerek miatt öt-tíz éve új típusú méhmérgezésekkel szembesülünk, Nyugat-Európában pedig ez a folyamat tizenöt éve tart. Hogy érthetőbb legyen, a vegyszergyártók már a vetőmag köré olyan mérgeket tesznek, amik bejutnak a növény sejtjeibe, és ezek a méregmolekulák gyakorlatilag a növény életét végigkísérve folyamatosan jelen vannak, és így bármilyen kártevő, ami károsítani akarná a növényt, elpusztul. Viszont ezek a méreganyagok a nektárban és a virágporban is benne vannak, így pusztítják a méheinket. Nemcsak közvetlenül, hanem közvetetten is, hiszen ezeket a méreganyagokat a méhek beviszik a kaptárba, és az utódokat – az ivadékokat, a lárvákat – is ezzel etetik. Ezek a lárvák viszont már nem olyan élettartamú, nem olyan élethosszú méhek lesznek, mint ha nem érintkeztek volna ezekkel a mérgekkel. Nagyon összetett a probléma, ráadásul nagyon nehéz igazolni, kimutatni ezeket a mérgezéseket. Viszont a méhészek pontosan látják, tapasztalják, hogy amíg egy virágzó szántóföldi kultúrához nem mennek el, töretlenül fejlődik a méhcsalád, majd utána csőstől-csapatostól jönnek a problémák. – Rá lehet venni az európai döntéshozókat a neonikotinoid alapú növényvédő szerek végleges kitiltására? – Biztosan rá lehet. Tudjuk, hogy egy ízben már, 2015 végéig két évre felfüggesztették ezek használatát. A tiltást most egy évre ismét meghosszabbították, és valószínűleg nagyon nagy lobbimunkával el lehetne azt is érni, hogy teljesen tiltsák be ezeket a nemcsak méheket, hanem egész környezetünket – benne az embert is – nagyon károsító idegmérgeket. – Románia viszont az Európai Bizottságtól évről évre felmentést kér, és évről évre felmentést kap a neonikotinoid szerek használatának tiltása alól. A mezőgazdasági minisztérium a napokban közölte, hogy a derogációt a hazai növénytermesztők idénre is megkapták… – Így van. Romániában a zöld egyesületeknek, az élhető bolygóért lobbizó szervezeteknek kellene összefogniuk, hiszen fontosabb a saját élhető környezetünk, bolygónk hosszú távon fenntartható létezése, mint egyesek pillanatnyi érdekei. – Gyilkos árverseny, olcsó mézhamisítványok, méhölő permetszerek: hol lesz a hazai és európai méhészet 10-15 év múlva? – Nagyon nehéz megmondani. Egyértelmű, hogy Magyarország és Románia ugyanabban a cipőben jár. A közgazdasági környezet miatt mindkét országban egyre többen vágnak bele a méhészkedésbe, ezt ösztönzik a támogatási programok is, a méhlegelők viszont nem fejlődnek. Az ún. köztes méhlegelők, azaz a nektárt és virágport adó nem haszonnövények, amit a népnyelven gyakran csak gazoknak emlegetünk, az intenzív mezőgazdaság miatt eltűnnek. El kellene gondolkozni azon is, hogy a kezdő méhészek közvetlen támogatására szükség van-e, hisz egy olyan közgazdasági környezetben, amikor amúgy is megéri méhészkedni, szükség van-e arra, hogy az európai adófizetők pénzén még serkentsük, még inkább támogassuk, hogy valakiből méhész legyen. Alaposan át kellene gondolni, hogy az egyéni érdek optimális érvényesítése vagy a közösségi érdek hosszú távú pozitív hatása-e a fontosabb. – Az a baj, hogy sok kezdő fiatal méhészt támogatnak, vagy inkább az, hogy a támogatottak szakmai tudása hiányos? – Utóbbi. Pénzen nem lehet megvenni a szaktudást – ezt tudomásul kell venni. A méhészet egy olyan szakma, amit a legkitűnőbb iskolákból sem lehet elsajátítani. A legjobb szakember sem tudja elmagyarázni a méhészkedés alaptételeit egy olyan embernek, aki soha nem látott méhcsaládot. Itt csak a gyakorlati tapasztalat viszi előre a méhésztudást. Ezért fontos az, hogy aki három-öt éven keresztül nem tartott hobbi szinten méheket, az egyáltalán ne juthasson olyan 40-50 ezer eurós állami támogatásokhoz, ami révén akár egyből több száz méhcsaládja is lehet. Ez nemcsak a közösség, hanem a pályázó jól felfogott saját érdekéből is érvényes. Hisz mindenki tudja, hogy az uniós támogatással kötelezettségek is járnak. Az EU-s támogatásból vásárolt állományt fenn is kell tartani. Tehát a pályázónak is érdeke, hogy figyelmeztessék: tudás nélkül biztosan nem leszel képes több száz családdal méhészkedni. – Sokáig dolgozott méhészként az Egyesült Államokban, nyolc évig, 2012-ig az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke is volt, máig a Méhészet szaklap „Méhesről méhesre” rovatának szerkesztője, vezetője. A méhészeteket járva van még olyan, ami önnek is új, amin ön is meglepődik? – Abszolút van, ez is mutatja, milyen csodálatos szakma a méhészet. Mindig vannak új fogások, új technológiai módszerek. Itt volt például a mostani csíkszeredai kongresszuson Német Zoltán, aki Pápa mellől származik, egy kis faluból, és tizenhárom éve a varroa atkákkal szemben olyan természetes savakkal tartja életben a méheit, amit a sok főállású méhész el sem hisz. Pedig ez a valóság. Igenis nagyon sok minden van, nyitottnak kell lenni egymás felé, és nem szabad szégyellni egymástól tanulni. [box type="shadow" ]Mi nem stimmel a kínai mézekkel? Röviden: sok minden. Bővebben: sem az előállítási ár, sem az eladásra kínált mennyiség, e kettő összefüggésében pedig a Kínában alkalmazott mesterséges mézelőállítási technológia – hívta fel a figyelmet csíkszeredai előadásában Bross Péter. A szakember elárulta: a kínai piacról származó – különböző kategóriájú és osztályú – méz olcsósága éppen abból származik, hogy a termék előállítását nem feltétlenül a méhekre bízzák. A módszereik beváltak: így például míg a természetes argentin mézből az Európai Unióba a 2003-as 55 ezer tonnához képest 2014-re már csak 7800 tonna érkezett, addig a Kínából importált méz mennyisége 2003 és 2014 között több mint a hatvanszorosára (!), azaz évi 1300 tonnáról 82 000 tonnára bővült. A szakember a távol-keleti mézhamisítók néhány kedvelt fogásáról is beszámolt: a mézben levő tiltott méreganyagokat például gyanta-szűrővel vonják ki, a méhek garatmirigy-váladékával megegyező enzimek mesterséges hozzáadása révén pedig a cukorszirupból gyakorlatilag olyan mennyiségű, az igazival megszólalásra hasonlító műmézet állítanak elő, amilyenre a világ bármely tájékán a megrendelőnek szüksége van. A legnagyobb európai mézforgalmazótól kapott árajánlat alapján Bross Péter elmondta: ezeket a mézeket jelenleg a kínaiak – szállítási költséggel együttesen is – az európai termelők szempontjából vállalhatatlan dömpingárakon kínálják. A legolcsóbb, normál osztályú (értsd: ellenőrizetlen eredetű és összetételű) mézért tonnánként 1550 dolláros (kilónként 6,3 lejes) árat kérnek, míg a laborvizsgálatokkal és eredetbizonylattal rendelkező méz tonnáját 2250 dolláros (kilónként 9,1 lejes), az organikus, hagyományos módon előállított méz tonnáját 2650 dolláros (kilónként 10,8 lejes), ezen belül az akácmézet 3200 dolláros (kilónként 13 lejes) áron árusítják.[/box] Domján Levente